Kurátor mesterszak

A Magyar Képzőművészeti Egyetem a 2012-13-as tanévtől elindítja a Kortárs művészetelméleti és kurátori ismeretek mesterszakot (MA), mint teljes idejű (nappali) képzést, amely okleveles kortárs művészeti szakíró és kurátor képesítést ad. A képzésért felelős és az azt szervező szervezeti egység a Képzőművészet-elmélet Tanszék. A képzési idő 4 félév, az oklevél megszerzéséhez 120 kredit szükséges. Az államilag támogatott helyek száma 5, a költségtérítéses helyek száma 3.

A képzés célja olyan művészeti szakemberek képzése, akik művészetelméleti ismereteik, kommunikációs, írás- és elemzőkészségük birtokában alkotó módon képesek a magyar és a nemzetközi kortárs művészet területén jelentős kulturális-művészeti értékkel, társadalmi fontossággal bíró komplex projekteket, kutatásokat, kiállításokat, eseményeket kezdeményezni, ezek koncepcióját kidolgozni, kommunikálni és képviselni. E szakemberek emellett képesek a művészeti projektek felelős irányítására, ismerve a szervezés és a rendezés módszereit, az intézményi, a financiális és a jogi hátteret, valamint a pályázás, a technikai lebonyolítás, illetve a logisztika, továbbá a kommunikáció és a sajtókapcsolatok menedzselését. A szak elvégzői alkalmasak a kortárs művészetről, annak gyakorlatáról, valamint a hozzá kapcsolódó kritikai és elméleti diskurzusról szakmailag önálló és releváns kutatásokat végezni; a kortárs művészet gyakorlatát a tudományos kutatás és a kritika eszközeivel elemezni, közvetíteni, valamint együttműködni a hazai kiállítási és művészeti intézményrendszerrel, művészekkel, szakértőkkel és a művészeti terület egyéb szereplőivel. Megfelelő ismeretekkel rendelkeznek tanulmányaik doktori képzésben történő folytatásához.

A mesterképzési szakon végzetteknek ismerniük kell a vizuális művészetek 19-20. századi történetét, különös tekintettel a modernizmus, az avantgárd, illetve a késő modern tendenciák esztétikai, intézménykritikai, társadalom- és ideológiatörténeti vonatkozásait; a hazai és az egyetemes művészettörténet korszakait, tendenciáit, alapműveit, a művészeti intézményeket, a nagyobb hazai és nemzetközi művészeti gyűjtemények anyagát; a művészi kifejezés különböző anyagait, technikáit, eszközeit, módszereit és funkcióit; a hazai és nemzetközi kortárs művészet aktuális kezdeményezéseit, szereplőit, eseményeit. Ismerik a tevékenységükhöz nélkülözhetetlen nagyobb európai archívumokat és adatbázisokat, s képesek azok használatára.

További információ:
http://www.mke.hu/
http://felvi.hu