Csák Ferenc lemondott

Csák Ferenc főigazgató az év végén távozik a Magyar Nemzeti Galéria éléről

Annak ellenére, hogy a tavalyi évhez képest idén 80%-kal növekedett a Magyar Nemzeti Galéria látogatószáma az elmúlt hetek történése alapján a Galéria helyzete alapjaiban rendült meg. Ilyen feltételek mellett egy felelősségteljes szakmai irányítás – mint ahogy ezt eddigi két év munkája során tette -, a továbbiakban Csák Ferenc főigazgató részéről nem lehetséges, ezért a Magyar Nemzeti Galéria főigazgatói megbízatásáról 2011. december 31-ei hatállyal lemond.

Hatályos kormányhatározat szerint 2012. március elsejével a Magyar Nemzeti Galéria, mint önálló intézmény megszűnik és beolvad a Szépművészeti Múzeumba. Erről a lépésről a Magyar Köztársaság Kormánya maga döntött, két lépésben, indoklás nélkül egy kormányhatározat formájában. Első lépésként egy kormánybiztos került kinevezésre, megbízva őt egy majdani, új múzeumi épület koncepciójának megalkotásával, különös tekintettel a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményeinek összevonására. Húsz nappal később, második lépésként a Kormány elrendelte a Magyar Nemzeti Galéria, mint önálló intézmény beolvadással történő megszüntetését.

E hallatlan lépéssorozat előkészítéséről sem a Magyar Nemzeti Galériának, sem a művészettörténész szakmának nem volt tudomása. Koncepció, stratégia vagy hatástanulmányok nem előzték meg ezt a döntést. Példa nélküli egy nemzeti gyűjtemény önállóságának megszüntetése pár hónap leforgása alatt.

Természetesen a döntések után, melyeket hangsúlyozva semmilyen szakmai egyeztetés nem előzött meg, a szakmai szervezetek tiltakozásukat fejezték ki. Az AICA nemzetközi szervezetének magyar tagozata írásos állásfoglalást adott ki, melyben határozottan elutasított egy szakmai konszenzus nélküli és koncepció hiányában történő megszüntetést.

A Magyar Nemzeti Galéria vezetése és Csák Ferenc főigazgató több közleményben  elutasította a múzeumi közgyűjteményi rendszerbe ilyen hirtelenséggel és szakmaiatlanul történő beavatkozást.

Mindezek kiszámíthatatlanná és szinte lehetetlené tesznek egy jövőbeni szakmai munkát, miközben a Magyar Nemzeti Galériában jelenleg is 3200 négyzetméteren folynak felújítási munkálatok az állandó és időszaki kiállítási tereiben és az év végére megújulnak a főbejárati fogadóterei is. A Galéria részére előírt szakmai teendőkön kívül, 4 kiemelkedő országos jelentőségű kiállítás megrendezésén dolgoznak, megvalósítva ezzel a 2012/13-as évi kiállítási stratégiájukat (Ferenczy Károly életmű kiállítás, Magyarország – Államiságunk története a művészetben, Sport és Művészet, Derkovits Gyula életmű kiállítás).

Tavalyi évhez képest idén 80%-kal növekedett a Magyar Nemzeti Galéria látogatószáma. Ezzel a több mint 3oo ezer látogatóval a előreláthatólag 2011-ben Magyar Nemzeti Galéria Magyarország második leglátogatottabb múzeuma. Mindez úgy, hogy évközben 15%-os költségvetési-támogatás elvonás történt a Nemzeti Erőforrás Minisztérium részéről. Az idén rendezett kiállításaink költségének 8o%-át saját bevételből valamint szponzorációból teremtette meg.

Az elmúlt hetek történése alapján a Magyar Nemzeti Galéria helyzete alapjaiban rendült meg. Ilyen feltételek mellett egy felelősségteljes szakmai irányítás – mint ahogy ezt eddigi munkája során tette – , a továbbiakban a Főigazgató részéről nem lehetséges. Ezért levélben értesítette dr. Réthelyi Miklóst, a NEFMI miniszterét, hogy a Magyar Nemzeti Galéria főigazgatói megbízatásáról 2011. december 31-ei hatállyal lemond.

2011. november 7.

(sajtóközlemény)