Leopold Bloom díj 2019

A 2011 óta kétévenként meghirdetett Leopold Bloom Díj célja, hogy a hazai képzőművészek nemzetközi karrierépítését támogassa. A tízezer euró díjazású elismerés nyertesét június 15.-én, szombaton hirdette ki a zsűri a Ludwig Múzeumban. A díjat idén Ember Sári kapta.

Az idei kiállításon, melynek anyaga alapján a nyertest kiválasztották, a nemzetközi zsűri döntése alapján a következő művészek szerepelnek: Asztalos Zsolt,  Ember Sári,  Erdei Krisztina, Kútvölgyi-Szabó Áron, Molnár Zsolt, Tranker Kata. A díjátadóval egyidőben a Ludwig Múzeum harmadik emeletén megnyílt kiállítás augusztus 25.-ig tart nyitva.

A díjat a Magyarországon dolgozó ír üzletember, John Ward  és felesége, Mary McLoughlin alapította. A Leopold Bloom Képzőművészeti Díj a legkomolyabb hazai, magán alapítású díj a kortárs képzőművészet területén. Hangsúlyozottan nemzetközi projektről van szó, a bírálóbizottság tagjai minden alkalommal nemzetközi szakemberek. A díjat kétévente ítélik oda. A díjra pályázni lehet, a beküldött digitális portfóliók alapján minden alkalommal háromtagú, nemzetközi zsűri választja ki a díjátadó kiállításon szereplő művészeket, majd budapesti műterem-látogatások után a díj nyertesét. Az idei zsűri tagjai: Paul O’Neill, a Helsinkiben működő Publics kurátori ügynökség művészeti vezetője, Gabriela Kotiková a Prágai Kortárs Művészeti Központ munkatársa, a Jeleni Galéria vezető kurátora, és Noor Mertens a németországi Kunstverein Langenhagen igazgatónője.

Ember Sári képzőművész São Paulóban született 1985-ben. Jelenleg Budapesten él és dolgozik. 2009-ben  a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem vizuális kommunikáció-fotográfia szakán diplomázott – írja róla a Molnár Ani Galéria. Tanulmányi évei alatt néhány szemesztert az Egyesült Királyságban, illetve Szlovéniában töltött. Számos rezidens programban részt vett Brazíliában, Belgiumban, illetve Csehországban. Munkái egyéni, illetve csoportos nemzetközi kiállításokon szerepeltek többek között São Paulóban, Párizsban, Lódzban, Brnóban és Budapesten. 2010-ben beválogatták a Contretype rezidens programba, Brüsszelben. 2016-ban elnyerte a Derkovits ösztöndíjat, 2017-ben pedig részt vett Graz-ban Künstlerhaus Abstract Hungary című csoportos kiállításán. Jelenleg a Tranzit.org két hónapos residency programjának keretében, Bécsben dolgozik.  A tízezer euró összegű elismerést Ember Sári a prágai Karlin Studiosban megvalósuló kiállítására és az ahhoz kapcsolódó költségek biztosítására használja fel.

Az eddigi díjazottak:

2017 : Németh Hajnal
döntősök: Borsos Lőrinc, Ezer Ákos, Fabricius Anna, Fridvalszki Márk, Gróf Ferenc, Schmied Andi, Szabó Eszter

2015: Katarina Ševic
döntősök: Albert Ádám, Kerezsi Nemere, Kokesch Ádám, Kudász Gábor Arion, Puklus Péter

2013: Nemes Csaba
döntősök: Adamkó Dávid, Alpern Bernadett, Fabricius Anna, Kerekes Gábor, Péter Ildikó, Puklus Péter, Szabó Eszter, Szigethy Eszter

2011: Batykó Róbert
döntősök: Barakonyi Zsombor, Kis Róka Csaba, Szűcs Attila, Agnes von Uray, Vécsei Júlia