Manifesztum! – Izmusok, stratégiák, kapcsolatrendszerek

Előadás-sorozat és egyetemi kurzus a Kassák Múzeumban

2016. szeptember–december, csütörtök, 18.00-19.30

A Petőfi Irodalmi Múzeum – Kassák Múzeum egy 12 előadásból álló, egyetemi kurzusként is hallgatható előadás-sorozatot hirdet, amelynek célja, hogy a 20. századi avantgárd és neoavantgárd művészet kiáltványainak problémacentrikus tárgyalását, kortárs szempontokat érvényesítő újraolvasását tegye lehetővé.

Az előadás-sorozat célja az, hogy bevezetést nyújtson az avantgárd legkonzekvensebben alkalmazott kommunikációs stratégiájaként is definiálható manifesztumokhoz. Az előadások a történeti avantgárd alapító manifesztumai mellett a neoavantgárd és kortárs tendenciákat, valamint ezek kapcsolatrendszereit is tárgyalják –  a manifesztumok műfaji sokrétűségének megfelelően interdiszciplináris megközelítésben.

A program a Kassák Múzeum szervezésében, az Eötvös Loránd Tudományegyetemmel és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemmel együttműködésben valósul meg.

Jegyár: 600 ft (teljes árú) / 300 ft (kedvezményes)
Bérlet (az összes alkalomra érvényes): 3.000 ft
Az előadásokat a kurzust felvett hallgatók ingyenesen látogathatják.

Az előadás-sorozat programja:

2016. szeptember 29., 18.00-19.30
Dobó Gábor – Szeredi Merse Pál (ELTE-BTK – Kassák Múzeum)
Bevezető

Seregi Tamás (ELTE-BTK)
Összművészeti koncepciók az avantgárd manifesztumokban

Előadásomban négy lépésben igyekszem felvázolni az összművészeti koncepciók változását a századfordulótól a hatvanas-hetvenes évekig. A négy állomás a futurizmus, a konstruktivizmus, a második világháború utáni neokonstruktivizmus és az új realizmus lesz. A gondolatmenetben legalább említés szintjén szeretnék eljutni odáig, hogy az összművészet mai változatainak (virtuális művészet, ökológiai művészet stb.) legfontosabb problémáit is áttekinthessük.

2016. október 6., 18.00-19.30
Szkárosi Endre (ELTE-BTK)
Az utópiától a napiparancsig: a Futurizmus és kiáltványai

A futurista kiáltványok nagy száma, műfaji kiterjesztése és retorikája világossá teszi, hogy új irodalmi műfaj születik: az irodalmi-művészeti intenciók kifejtése a gyakorlat elméleti alapjait, illetve az elméletet a gyakorlattal szervesen összekötő technika kérdéseit teszi programszerűen világossá. A manifesztum így a poétikai program adekvát szövegműfajává válik. A futurista kiáltvány másik érdekes vonása – főleg a Marinetti-félék között – a mesterfokon alkalmazott retorika, amely a művészi gyakorlat és intenció, kritikai helyzetelemzés és poétikai attak pozíciói között helyezi el a szövegfolyamat súlypontjait. Végül is a 20. század programírásai, kiáltványai – a legkülönbözőbb habitusok mentén – ezt a kialakult gyakorlatot folytatják: kritika, program, utópia.

2016. október 13–15 (csütörtök-szombat).
Nemzetközi konferencia a Kassák Múzeumban
Dada Techniques in East-Central Europe (1916–1930)

2016. október 20., 18.00-19.30
K. Horváth Zsolt (ELTE BTK)
Az új művészet társadalmi programja: Palasovszky Ödön, Hevesy Iván és a „megélt jövő” imperatívusza

Vajon mi teszi elfogadhatóvá két olyan látszólag eltérő alkatú alkotó egymás mellé helyezését, mint Palasovszky Ödön (1899–1980) és Hevesy Iván (1893–1966)? Az ál-naiv kérdés nem véletlen. A lengyel nemesi háttérrel bíró, de már Budapesten született költő, publicista és színházcsináló Palasovszkynak, valamint a kapuvári hátterű, fotóelméleti, művészettörténeti és kritikai mesterségekben jártas Hevesynek első látásra nehezen lehet közös társadalmi környezetet teremteni, ám az avantgárd összetett művészeti és társadalmi mozgalomként éppen azért nélkülözhetetlen színtér, mert programja révén lehetőséget biztosított egymástól nagyobb társadalmi távolságra lévő személyek alkotó együttműködésének. Az a politikai, társadalmi, kulturális, kritikai erjedés, melyet az avantgárd jelent tehát nem más, mint lehetőségtér. Amikor az új művészet esztétikai követeléseiről, elképzeléseiről, illetve társadalmi programjáról beszélünk, ezeket a szempontokat egyszerre célszerű felmérnünk.

2016. október 25. (kedd), 18.00-19.30
Przemysław Strożek (Institute of Art Polish Academy of Sciences, Warsaw)
Sport under Red Flag: Spartakiads, Workers’ Olympics and Communist Avant-gardes

2016. november 3.
őszi szünet

2016. november 10., 18.00-19.30
Kutasy Mercédesz (ELTE-BTK)
A csodás valón innen és túl: változatok a latin-amerikai avantgárdra

„A mi csodás valónk az, amit nyers állapotban, látensen, mindenütt jelenlevőként találunk meg egész Latin-Amerikában”, írja Alejo Carpentier Földi királyság című regényének előszavában, mely a 20. század latin-amerikai esztétikájának egyik legfontosabb alapvetése. Előadásomban azt vizsgálom, hogy a latin-amerikai avantgárd mennyiben igazodik az európai irányzatokhoz, és mennyiben alakítja a „csodás való”, vagyis a földrész egzotikus jegyei, az őslakos vagy épp fekete-afrikai szubsztrátum, a frissen kialakult államok identitáskeresése. E tényezők mentén szó esik többek között a mexikói estridentismóról, az argentin ultraísmóról, vagy épp a Puerto Rico-i diepalismóról, miközben az is kiderül, mi köze van az európai szürrealizmusnak a címben említett „csodás való”-hoz.

2016. november 17., 18.00-19.30
Mélyi József (MKE)
Pandemónium és ditirambus. Német művészeti manifesztumok a hatvanas években

A hatvanas évek elején Nyugat-Németországban a fiatal képzőművészek – az úgynevezett apa nélküli generáció tagjai – számára természetes volt, hogy művészeti elveiket manifesztumok formájában hirdessék meg. Ezekben a hosszabb-rövidebb, általában kiállításokhoz kapcsolódó szövegekben fogalmazták meg a múlthoz, a nemzetközi áramlatokhoz, a művészet társadalmi beágyazottságához és a lehetséges jövőhöz kapcsolódó nézeteiket. A kiemelkedő jelentőségű kiáltványok közé tartozott Georg Baselitz és Eugen Schönebeck 1961-ben született Pandemoniális manifesztuma, a SPUR csoport szintén 1961-es Januári manifesztuma. A következő években számos művész hirdette meg programját, köztük Markus Lüpertz, aki Ditirambikus manifesztum című szövegében jelölte ki saját követendő útját. Ugyanebbe a sorba illeszkedik a Gerhard Richter, Konrad Lueg, Sigmar Polke és Manfred Kuttner által 1963-ban bevezetett fogalom, a kapitalista realizmus köré szervezett projektek, kiállítások sora. Az előadás a hatvanas évek elejének rendkívül élénk nyugatnémet művészeti életét mutatja be, felvázolva a manifesztumok gyakran bonyolult történelmi-társadalmi hátterét. Ezzel párhuzamosan, Kelet-Németországból néhány évvel korábban áttelepült művészek sorsához kapcsolódva rövid áttekintést nyújt az NDK művészetében a hatvanas évek elején mutatkozó új törekvésekről.

2016. november 24., 18.00-19.30
Horányi Attila (MOME)
Amerikai avantgárd a 20. század közepén: kifejezés és forma feszültsége

Az elsősorban New Yorkban megjelent amerikai avantgárdnak nem voltak klasszikus manifesztumai. Voltak viszont statementek (állásfoglalások), interjúk, katalóguselőszók, előadások, és volt néhány művészetkritikus (Clement Greenberg, Harold Rosenberg, Michael Fried), akik megpróbálták tágabb keretbe helyezni, sőt megmagyarázni mindazt, amit a képzőművészetben maguk körül láttak. Megfontolásaik, a művészeké éppen úgy mint kritikusaiké túlnőttek a konkrét helyzeteken, és a művészeti modernizmus, ezáltal pedig a par excellence tiszta művészet elméleti alapjává, illetve apoteózisává váltak. De miként volt ez lehetséges? És mi ennek a jelentősége? — Előadásom e kérdésekkel foglalkozik, elsősorban Greenberg és Rosenberg tanulmányainak, illetve a művészek megnyilatkozásainak összeolvasásából kiindulva.

2016. december 8., 18.00-19.30
A manifesztum a 21. században – Kerekasztal-beszélgetés
Meghívottak: Monory Ráhel, Nemes Z. Márió, Pálinkás Bence György, Trapp Dominika
A beszélgetést Gadó Flóra és Rudas Klára moderálja.

Lehet-e ma releváns a manifesztum műfaja? A manifesztum szó hallatán általában a korai avantgárd manifesztumok erős társadalmi jövőképet anticipáló kijelentései jutnak eszünkbe. Hogyan viszonyulhatunk kortárs alkotóként ezekhez a kijelentésekhez és a kijelentések mögött álló művészi stratégiákhoz? Hogyan bánhatunk egy olyan korszak jövőképeivel, amelyeket egy már tőlünk távoli világ időfelfogásának alapvetései hívtak életre? Milyen jövőképpel rendelkeznek a mi alkotásaink? Fontos-e számunkra, hogy ezeket összevessük a korai példákkal? Hogyan válaszolunk ezekre a kérdésekre, ha társadalmilag elkötelezett projekten dolgozunk? És hogyan válaszolunk, ha autonóm művészeti praxisra gondolunk? Műalkotásaik példáján keresztül négy kortárs alkotóval beszélgetünk ezekről a kérdésekről.

2016. december 15., 18.00-19.30

Puskár Krisztián (ELTE-BTK):
Tömegkultúra, terrorizmus és művészet mint az ólomévek politikai manifesztumai a hetvenes évek Olaszországában

Olaszországban az 1968 fémjelezte társadalmi, politikai és kulturális mozgalom a hetvenes évekre folyamatos és nyílt fegyveres harccá vált a hatalmi erők és a különféle parlamenten kívüli politikai csoportok között. A hetvenes évek Olaszországának kultúrája a terrorizmusok, illetve a feszültség stratégiájának árnyékában, azzal folyamatos kölcsönhatásban létezett. Ám nem csak az „állam szívét” célba vevő szervezett fegyveres támadások, vagy éppen az Aldo Morót fogva tartó Vörös Brigádok sajtónak küldött üzenetei, majd a brigádosok pereiben elmondott kinyilatkoztatások voltak politikai manifesztumok, hanem a 68, majd az ólomévek okozta társadalmi traumákból építkező műfajfilmek önmagukban és tömegükben egyaránt, Pasolini történelmi jelentőségű, 1974-es politikai publicisztikája a „nevekről”, a 77-es mozgalom, illetve az egy teljes évtizedig tartó tömegdemonstrác iók, annak jelszavai és fegyveres összecsapásai, az Il Male szatirikus folyóirat hamis napi hírei, a CCCP punkzenekar dalai, lemezcímei és -borítói, de Fabrizio De André és sok más énekes-dalszerző vádiratai. Ezek mind manifesztumok voltak, amelyek a fennálló rend vagy a hatalmi erők által fenntartott káosz ellenében fogalmaztak meg egyértelmű politikai állásfoglalást. Az ólomévek tömegkulturája politikus kultúra, és éppen ezért „igazságot rekonstruáló” művészetének is legfontosabb eszköze a manifesztum.