Metasitu: Séta Ökumenopoliszban

Művészetelméleti és gyakoralati szabadiskola - Performatív túra Budapesten

Időpont: 2016. november 5 (szombat) 18:00 – 20:00
Találkozó: Majakovszkij 102 (1068 Budapest, Király u. 102., 1/1.)

A Metasitu által vezetett budapesti séta nem csak az egyes állomások történeti, gazdasági, társadalmi és politikai hátterébe enged betekintést, hanem nemzetközi példákkal is párhuzamot von. Többek között maserui, New York-i, bejrúti, cochabambái példákon keresztül a budapesti állomások egy szélesebb kontextusba kerülnek. A séta így azt is hangsúlyozza, hogy míg az építészet, a dizájn és a városfejlesztés helyi folyamatok eredményeinek tűnnek, nem feltétlenül egyedi esetek, hanem gyakran globális mintázatokat követnek.

A Metasitut jövőbeli városi stratégiák kifejlesztésre alapította 2014-ben Eduardo Cassina építész és városszociológus, aki az Egyesült Királyságban, Dél-Afrikában, Hollandiában és Kínában tanult, valamint Liva Dudareva, aki tájépítészként tanult Lettországban, Svédországban és Skóciában. A Metasitu létrejötte óta az ökumenopolisz – azaz az elképzelés, hogy az egész világ egy folyamatos város – a csoport alapvető elméleti kerete és projektjeik mozgatórugója: olyan stratégiák, amelyek kritika alá vonják a „városi állapot” hagyományos értelmezését és definícióját. Eleinte teljesen nomád kollektívaként működtek, azonban 2015 óta bázisuk Athénban van. Az állandó alakváltozás és a transzdiszciplinaritás taktikus alkalmazása a Metasitu meghatározó vonása: az adott kontextustól függően ugyanúgy használják egy városkutató, egy művész, egy kurátor, vagy egy oktató gyakorlatait, anélkül, hogy hivatásszerűen űznék bármelyiket is.

A séta a tranzit.hu-ban bemutatott Metasitu: Ökumenopolisz – Az egész világ egy város című kiállításhoz kapcsolódik.

Regisztrációt a sétán való részvételhez 2016. november 4-ig várjuk az címen.

A séta angol nyelven zajlik.