MMA – Az EMMI közleménye

Bővülhet a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) létszáma és emelkedhet a rendes és levelező tagok járadéka. Többek között erről is döntött a kormány tegnapi ülésén, amikor elfogadta az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az MMA egyetértésében készült előterjesztést.

A kormány november 21-i ülésén megtárgyalta a Magyar Művészeti Akadémia kultúrstratégiai szerepének megerősítéséről és egyes kulturális tárgyú jogszabályok módosításáról szóló előterjesztést.

Az ülésen elfogadott határozat értelmében a köztestület rendes tagjainak száma 50 fővel 250-re emelkedik, akik művészi tevékenységük elismeréseképpen életjáradékban részesülnek. Összege a jövő évtől bruttó százötvenezer forint, míg a levelező tagok juttatása ennek kétharmada. A kormány támogatja, hogy az MMA tagjait megillető juttatás az évtized végéig elérje a Magyar Tudományos Akadémia által a Magyarországon élő, hazai akadémikusok részére folyósított havi tiszteletdíj összegét.

A kormány döntött arról is, hogy az MMA számára közreműködési lehetőséget biztosít a Kossuth-díjra és a Széchenyi-díjra javaslatot tevő bizottság munkájában, egyetértési jogot ad az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottság elnökének és a szakbizottságok elnökei kinevezésében. Az emberi erőforrások minisztere és a MMA közötti együttműködés megerősítése érdekében pedig a köztestület képviselője a jövőben részt vehet a Nemzeti Előadó-művészeti Érdekegyeztető Tanács ülésein.

Döntés született a Nemzet Művésze díj megalapításáról is, amely felváltja a Nemzet Színésze, a Magyar Mozgókép Mestere és a Magyar Állami Operaház Mesterművésze elismeréseket. Az ezzel kapcsolatos jogszabály-módosításoknak 2012. végéig kell megszületniük.

A november 21-ei kormányülésen döntés született arról is, hogy 2013. október 31-ig az EMMI a köztestület elnökének bevonásával megvizsgálja a kulturális mecenatúra rendszer működését a Nemzeti Kulturális Alap, a Nemzeti Filmalap, a Bethlen Gábor Alap, a Nemzeti Együttműködési Alap kulturális valamint a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap filmes pályázati forrásai tekintetében.

A kormány határozata értelmében a Műcsarnok, mint ingatlan a Magyar Művészeti Akadémia tulajdonába kerül 2013. január 1-jétől. Az azt jelenleg működtető Műcsarnok Nonprofit Kft. tulajdonosi jogait viszont a jövőben is a Magyar Állam gyakorolja. Ugyanakkor a Műcsarnok Nonprofit Kft. tulajdonosi joggyakorlója vállalja, hogy 2013-ban a feladatellátás művészeti és tartalmi kérdéseiben egyetértési jogot biztosít a Magyar Művészeti Akadémiának. Az NKA működését és forrásainak felhasználását ez nem érinti, az NKA továbbra is a jelenlegi formájában végzi értékes munkáját.

Emberi Erőforrások Minisztériuma