MMA életműdíj és nagydíj / 2013

Dávid Katalin művészettörténész kapja a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) életműdíját, Csoóri Sándor író pedig a szervezet nagydíját veheti át az ebből az alkalomból tartandó november 5-i budapesti ünnepségen – közölte az akadémia kedden az MTI-vel.

Az összegzés felidézi: az MMA május 31-i közgyűlésén határoztak arról, hogy évente egy életműdíjat és egy nagydíjat adományoznak a magyar szellemi élet kiemelkedő személyiségeinek. Az életműdíjjal 6 millió, a nagydíjjal 4 millió forint jutalom jár.

Az első életműdíjas, Dávid Katalin Széchenyi-díjas művészettörténész professzor és teológus a művészettörténet és a teológia határterületét kutatja. Legismertebb munkáiban a keresztény ikonográfia és a bibliai jelképek világát tárja fel.

A művészettörténész 1923-ban született Szegeden. 1954-ben megalapítója volt a Művészettörténeti Dokumentációs Központnak, 1966-tól a Magyar Nemzeti Múzeum, majd a Magyar Nemzeti Galéria tudományos főmunkatársa volt. 1970-ben nevezték ki az Egyházi Gyűjtemények Szakfelügyelete vezetőjének. Több száz tanulmánya, könyve jelent meg magyar, angol és német nyelven – olvasható az MMA közleményében.

Csoóri Sándor költő, esszéíró, prózaíró, politikus, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja 1930-ban született Zámolyon. Első versei 1953-ban jelentek meg. A hatvanas évektől a népi nemzeti ellenzék vezető egyénisége volt, jelentős szerepet vállalt a rendszerváltás előkészítésében. A Magyar Demokrata Fórum egyik alapítója, 1988-tól a Hitel című folyóirat főszerkesztője.

Több mint félszáz önálló kötete jelent meg, Kósa Ferenccel és Sára Sándorral tucatnyi film készítésében vett részt. Könyveit angol, német, francia, olasz, portugál, észt, finn, norvég és svéd nyelven is publikálták. 1990-ben és 2012-ben megkapta a Kossuth-díjat, 2008-ban érdemelte ki a Prima Primissima díjat, 1997-ben és 2005-ben Magyar Örökség Díjjal ismerték el életművét.

(MTI)