Nyitott kapuk: Király Tamás’80-as

Időpont: 2014. október 10 – november 28.
Helyszín: Majakovszkij 102 (1068 Budapest, Király u. 102., 1/1.)

Műfaji határokon túlmutató ruhaperformanszaival Király Tamás az 1980-as évek elején tűnt fel Budapest underground művészeti színterén. A divatot a képzőművészet és a színház elemeivel ötvöző, „divatellenes” tervező első nemzetközi sikereire szintén ebben az évtizedben tett szert. 1988-as berlini kollekciójának letisztult, geometrikus vonalvezetéséről olyan prominens divatlapok is beszámoltak, mint az i-D és a Vogue. A bemutatót Király a „Nyitott kapuk” mottó köré szervezte egy évvel a vasfüggöny leomlása előtt Berlinben, ahova a világ hét vezető avantgárd divattervezője, köztük Vivienne Westwood és Claudia Skoda mellé egyedül őt hívták meg Európa keleti feléről.

Mielőtt a német Stern magazin újságírója 1990-ben a divat pápájának nevezte, Király a mozgó kirakatáról híres belvárosi „punk butikból”, a New Art Stúdióból öltöztette a kor alternatívjait. Xantus János, Bachman Gábor és Bódy Gábor filmjeibe tervezett jelmezeket. Hordhatatlan ruhákról szőtt álmait pedig olyan újhullámos zenekarok kíséretében keltette életre a Petőfi Csarnok színpadán, mint az URH, a Kontroll Csoport és a Sziámi.

A tranzit.hu kiállítása a divattervező tavaly tragikusan megszakadt alkotói pályájának első évtizedébe nyújt betekintést, megteremtve ezzel az idáig feldolgozatlan életmű további elemzésének lehetőségét: a „Nyitott kapuk” jelentésrétegei mentén mutatja be Király Tamás munkásságát a szocialista rendszer felbomlását megelőző években. Képi és tárgyi dokumentumok elevenítik fel azt az időszakot, amikor a tűrt kategóriába eső művészeti ellenzék még az Andrássy úti Fiatal Művészek Klubjában tömörült, de már senki nem vette zokon, ha valaki a Parlament vörös csillagos kupoláját formázó kalapban fényképezkedett Budapest utcáin.

Kurátorok: Muskovics Gyula és Soós Andrea

Kiállító művészek: Almási Jonathan Csaba, El Kazovszkij, Rodolf Hervé, Kele Judit, Király Tamás, Koppány Gizella, Kozma György, Müller Péter Sziámi, Padi E. Marianna, Szilágyi Lenke, Urbán Tamás, Vécsy Attila

Közreműködők: Artpool Művészetkutató Központ, Bódy Magdi, Csipes Antal, Gyüre Judit, Rodolf Hervé Alapítvány, MaNDA – Magyar Nemzeti Digitális Archívum, Marian Kiss, MTVA – Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap, El Kazovszkij Alapítvány, Kováts Nóra, Nádor Katalin, Országos Széchényi Könyvtár, OSA Archívum, Paraszkay György, Parák Andrea, Puskás Andrea Büfé, RBB Media, Claudia Skoda, Spitzer Gyöngyi, Szatmári Gergely, Eleni Taxidou, Vida Judit, Wahorn András

Installáció design: Hódi Csilla, Trapp Dominika
Grafikai terv: Bogyó Virág

A kiállítás Király Dávid támogatásával valósul meg.

Köszönet: Abaházi Katalin, Baksa-Soós Vera, Bencsik Barnabás, Dennis Michael Khieffer Beviz, Domonkos Csilla, El Kerat Andrea, Gémes Dávid, Hámos Gusztáv, Hegedűs Judit, Horváth Károly, Thomai Ioannidou, dr. Keller Adrienn, Klötz Ildikó, Kopper Judit, Kovalovszky Márta, Mógor Ágnes, Oravecz Évi, Sandly Orsolya, Soós Csilla, Szeifert Ágnes, Tarnai Dóra, Uhl Gabriella, Urai Dorottya, Varga Noémi

Külön köszönet illeti a tranzit.hu munkatársait, Hegyi Dórát, Simon Verát, Szakács Esztert és Tulisz Hajnalkát.

A kiállítás a Budapest Design Hét 2014 programsorozat keretében valósul meg.

Nyitva tartás:
A Budapest Design Hét ideje alatt, 2014. október 10-12.: 14-20h;
2014. október 13 – november 28., szerdától péntekig: 16-20h;
illetve előzetes időpont egyeztetés alapján: +36 1 315 2615