Rejtélyes történetek

Válogatás a Braun Gyűjteményből

UP Galéria (Budapest IV. Szent István tér 13-14.)
Megnyitó: 2019. december 10. 18:00
Megnyitja Ébli Gábor

A 20 éves Braun Gyűjteményben több száz alkotás található, amelyek aukciós vásárlásokkal, apanázsért, vagy a Töreki művészetelepen való tartózkodásért cserébe kerültek a gyűjteménybe. Az elmúlt években csipkerózsika álmát alvó gyűjtemény most újra a nagyközönség elé áll és olyan darabok kerülnek kiállításra, amelyek valamilyen rejtélyes mondanivalót hordoznak magukban.

A kiállítók között az elismert nagy művészek, mint Pauer Gyula, Schéner Mihály, Drozsnyik István, Csorba Simon László mellett olyan fiatalabb alkotók művei is láthatóak lesznek, mint Korodi Luca, Filp Csaba, Naomi Devil, vagy László Dániel.

Minden mű egy külön történet. A kiállításon helyet kap például a futóművész, Csorba Simon László egyik alkotása is, aki a kilencvenes évek elején Párizstól hazáig szaladt, majd tovább Moszkváig, egészen a Bajkál-tóig. Közben pihenésképpen festett, írt. De megtekinthetjük Drozsnyik István Boszorkányégető székét, amelytől a látomások maximális erővel törhetnek ki. A szobrász tárgyainak alakját nem a fizikai törvények, hanem a tudatalatti birodalma határozza meg. Fuchs Tamás Kaduk kápolnája pedig egy képzeletbeli volt auschwitzi fogoly visszaemlékezését szimbolizálja.

A kiállítás bezárása: 2019. december 26.