† Jankovics Marcell

80. életévében elhunyt Jankovics Marcell rajzfilmrendező, grafikus, könyvillusztrátor, művelődéstörténész, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia tiszteletbeli elnöke.

A Pannonhalmán, a bencéseknél érettségizett Jankovics Marcell régész vagy építész szeretett volna lenni, de továbbtanulásról származása miatt nem is álmodhatott. 1960-ban, egy év segédmunka után került a Pannónia Rajzfilmstúdióba fázisrajzolónak. 1963-ban már önállóan készítette animációs filmjeit, sőt később Nepp József az ő Gusztáv-figuráját választotta a későbbi nagy sikerű filmsorozat főhőséül, őt magát pedig társrendezőnek vette maga mellé.

1965-től önálló rendezőként működött, 1971-72-ben a Képzőművészeti, 1981-től az Iparművészeti Főiskolán tanított animációt. Az ő nevéhez fűződik az első egész estés magyar rajzfilm, a János vitéz 1973-ból. A filmre több stílus is jellemző: már megmutatkozott a rendező népművészet iránti vonzalma, ugyanakkor az abban az időben világsikert aratott animációs Beatles- film, a Sárga tengeralattjáró stílusjegyei is érezhetők alkotásán.

Kapcsolata a magyar népművészettel és néprajzzal későbbi művészetére jellemzővé vált. A Magyar népmesék, a Mondák a magyar történelemből című sorozatok, a Fehérlófia és az Ének a csodaszarvasról című egész estés rajzfilmek mára már legendás példái e vonzalomnak. Stílusa mozgalmas, erőteljesen karakteres, mégis tömör.

Ő maga inkább eklektikusnak tartja magát, az egy évtizednél tovább készült, 2011-ben bemutatott Az ember tragédiájában például színről színre stílust vált. Madách művén 1989 óta dolgozott, de a munka – elsősorban anyagi okok miatt – nagyon lassan haladt. A százhatvan perces alkotást csak 2011 őszén mutathatták be.

1975-ben Oscar-díjra jelölték a Sisyphus című filmjéért, 1977-ben Cannes-ban a legjobb rövidfilmnek járó Arany Pálma-díjat kapta a Küzdők című alkotása, a Fehérlófia az 1984-es Los Angeles-i animációs olimpián bekerült minden idők 50 legjobb rajzfilmje közé. 1997-ben meghívásra az Egyesült Államokban dolgozott egy Disney-produkcióban, amely eredetileg a The Kingdom of the Sun (A Nap királysága) címmel készült volna, végül jelentős változások után Eszeveszett birodalom címmel mutatták be. A rendszerváltás után, 1996 és 2007 között a kft.-ként működő Pannónia Filmvállalat ügyvezetője volt.

Filmes munkái mellett rajzolt képregényeket is, készített rajzfilmplakátokat, tervezett emblémákat, illusztrált mesekönyveket és más szépirodalmi műveket, továbbá saját könyveit is. Rendszeresen készített ismeretterjesztő és művelődéstörténeti sorozatokat televíziók számára, cikkei, tanulmányai és könyvei jelentek meg. 1992-ben egyik alapítója volt a Duna Televíziónak, az induláskor kurátorként, szóvivőként, a tv műsortanácsa elnökeként működött közre. Belekóstolt a színházi munkába is: 1997-ben a Budapest Bábszínház Bábiloni Biblia címmel mutatta be darabját.

Jankovics Marcell 1998 és 2002 között, majd 2010-2011-ben a Nemzeti Kulturális Alap kuratóriumának elnöki tisztségét töltötte be. 1994 óta a Magyar Művészeti Akadémia tagja, 2011-től három évig a testület elnökségében működött, 2014-től az akadémia alelnöke volt. A Magyar Művelődési Társaságnak 1998 és 2014 között volt elnöke.

Filmjei:
Az ember tragédiája (2011)
Ének a csodaszarvasról (2002)
Prometheus (1992)
Mondák a magyar történelemből (1986)
Fehérlófia (1982)
Magyar népmesék (1977)
Küzdők (1977)
Sisyphus (1975)
János vitéz (1973)
Add tovább (1973)
Mással beszélnek (1971)
Az élet vize (1971)
Mélyvíz (1970)
Air India (1970)
Hídavatás (1969)
Tendenciák (1967)
Gusztáv, a társaslény (1965)
Szilveszteri legenda (1965)
Jónás és a cet (1963)

Könyvei:
„Csillagok között fényességes csillag”. A Szent László-legenda és a csillagos ég; Képzőművészeti, Bp., 1987
Jelkép-kalendárium (1988)
A fa mitológiája (1991)
Ahol a madár se jár (1996)
A Nap könyve (1996)
Mély a múltnak kútja (1998)
A szarvas könyve (2004)
„Hívő vagyok anyám méhétől fogva” Kairosz, Bp., 2005
Csillagok között fényességes csillag (2006)
Lékiratok I-II. (2007)
A kassai Szent Erzsébet-dóm; Méry Ratio, Šamorín, 2007
A lőcsei Szent Jakab templom szárnyasoltárai; Méry Ratio, Somorja, 2007
3+1. A négy évszak szimbolikája. Fejezetek A számok könyvéből; Csokonai, Debrecen, 2008
A bártfai Szent Egyed-bazilika; Méry Ratio, Šamorin, 2009
„Jessze szent gyökere lett erős fává”. Amiről a gyöngyöspatai Jessze fája oltár regél; Napkút, Bp., 2009
Képregények; forgatókönyv Cs. Horváth Tibor; Gar-Wind Bt., Ócsa, 2010
A szepeshelyi Szent Márton-székesegyház; Méry Ratio, Šamorín, 2010
Madách Imre: Az ember tragédiája; Akadémiai, Bp., 2011
A szepesszombati Szent György-templom; Méry Ratio, Šamorín, 2011
A bakabányai Szent Miklós-templom; Méry Ratio, Šamorín, 2012
A késmárki Szent Kereszt-bazilika; Méry Ratio, Šamorín, 2013
Mese, film és álom. Emlékezem 1-2.; Csokonai, Debrecen, 2013
St. Elisabeth’s Cathedral, Košice; angolra ford. Frank Orsolya; Méry Ratio, Šamorín, 2013
Lékiratok; átdolg. kiad.; Helikon, Bp., 2014
Szmrecsány Szűz Mária-temploma; Méry Ratio, Šamorín, 2014
Képes bibliai történetek. Egy töredékben maradt film képeskönyve; Akadémiai, Bp., 2015
Kisszeben Keresztelő Szent János-temploma; Méry Ratio, Šamorín, 2015
A vizuális nevelésről; Akadémiai, Bp., 2015
Nagyőr Szent Anna-temploma; Méry Ratio, Šamorín, 2016
Héthárs Szent Márton-temploma; Méry Ratio, Šamorín, 2017
Kakaslomnic Szent Katalin-temploma; Méry Ratio, Šamorín, 2018
Jankovics Marcell. Képpraxisok 2. / Image praxes 2. Műcsarnok, Budapest, 2019
Trianon; angolra ford. Katona József Álmos, Szabó Zsuzsanna; Méry Ratio, Bp., 2019

Társszerzőkkel
Jelképtár (1990)
Csodakút (1994)
Égforgató csodagyűrű (Méry Ratio Kiadó, 2004)
A lőcsei Szent Jakab templom szárnyasoltárai (2007)
Lovagkór (Méry Ratio kiadó, 2007)

Főbb díjai:
Balázs Béla-díj (1974)
Arany Pálma díj (1977)
Kossuth-díj (1978)
Ifjúsági Díj (1982)
Érdemes művész (1984)
Minden idők legjobb rajzfilmje (1984)
Életfa díj (1988)
A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (1998)
Prima Primissima díj (2007)
Hegyvidék díszpolgára (2008)
Leonardo da Vinci-díj (2009)
Kölcsey-emlékplakett (2010)
Madách-díj (2012)
A Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal (2013)
Magyar Örökség díj (2013)
A Nemzet Művésze (2014)
Pro Urbe Budapest díj (2020)

Jankovics Marcellt a Magyar Művészeti Akadémia mély fájdalommal gyászolja és saját halottjának tekinti.