94 éves korában elhunyt Michael Snow kanadai képzőművész, aki számos médiumban dolgozott, többek között a film, a fetészet, a szobrászat, a fotográfia és a zene területén.
Torontóban született, az Ontario College of Art-ban tanult. Első önálló kiállítása 1957-ben volt. A hatvanas évek elején New Yorkba költözött feleségével, Joyce Wieland képzőművésszel. Az 1970-es évek elején tért vissza Kanadába, már nemzetközi hírű művészként.
Snow-t minden idők egyik legnagyobb hatású kísérleti filmesének tartják. Legismertebb munkája a Wavelength, melyet az Audio-Visual Preservation Trust of Canada mesterműnek nyilvánított és konzervált. A Village Voice kritikusai 2001-ben a 85. helyre emelték a 20. század 100 legjobb filmjét tartalmazó listán.
Az eredetileg hivatásos jazz-zenész Snow zongoristaként lépett fel Észak-Amerikában, Európában és Japánban. Az 1970-es évek közepe óta több albumot is megjelentetett. 1987-ben kiadta a The Last LP-t, amely a világ minden tájáról – többek között Tibetből, Szíriából, Indiából, Kínából, Brazíliából, Finnországból és máshonnan – származó, kihalófélben lévő etnikai zenei kultúrákat bemutató dokumentarista felvételként jelent meg, több ezer szavas, tudományos hangvételben megírt kiegészítő jegyzetekkel, de a lemez valójában Snow saját többsávos felvételeinek sorozata volt, aki ezt csak a lemez kihajtható borítójának egyetlen, visszafelé nyomtatott és tükörben olvasható szövegoszlopában árulta el. Az egyik szám, amely állítólag egy nigériai felnőtté válási rituálé dokumentuma, Whitney Houston „How Will I Know” című dalának pastiche-szerű feldolgozása.
Az anyagok és módszerek kombinálásával Snow olyan hibrid tárgyakat hozott létre, amelyek gyakran ellenszegülnek az osztályozásnak. Stílushatárokat feszegető munkamódszerét jól példázza 1979-es Flight Stop című installációja, a torontói Eaton Centre bevásárlóközpontban található helyspecifikus mű, amely hatvan liba szoborszerű ábrázolásának tűnik, de valójában üvegszálas formák és egyetlen liba fényképének bonyolult kombinációja.
1981-ben a Kanadai Rend tisztjévé avatták, 2007-ben pedig Companionná léptették elő „Kanada egyik legnagyobb multidiszciplináris kortárs művészeként a nemzetközi vizuális művészetekhez való hozzájárulásáért.”
2004-ben az Université de Paris I, Panthéon-Sorbonne tiszteletbeli doktori címet adományozott neki. Az utolsó művész, akit így tüntettek ki, Pablo Picasso volt. A Royal Canadian Academy of Arts tagjai közé választotta.
Egyéb kitüntetései:
Grand Pix of the Knokke Experimental Film Festival, 1967
Guggenheim Fellowship, 1972
Los Angeles Film Critics Association Award for Independent/Experimental Film and Video, 1983
Chevalier de l’ordre des arts et des lettres, France, 1995
Governor General’s Award in Visual and Media Arts, 2000
Los Angeles Film Critics Association Award for Independent/Experimental Film and Video, 2002
Queen’s Golden Jubilee Medal, 2002
Gershon Iskowitz Prize, 2011
Filmográfia:
A to Z (1956)
New York Eye and Ear Control (1964)
Short Shave (1965)
Wavelength (1967)
Standard Time (1967)
One Second in Montreal (1969)
Dripping Water (with Joyce Wieland), 1969)
<—-> or Back and Forth (1969)
Side Seat Paintings Slides Sound Film (1970)
La Région Centrale (1971)
Two Sides to Every Story (double 16mm installation, 1974)
„Rameau’s Nephew” by Diderot (Thanx to Dennis Young) by Wilma Schoen (1974)
Breakfast (Table Top Dolly) (1976)
Presents (1981)
So Is This (1982)
Seated Figures (1988)
See You Later (1990)
To Lavoisier, Who Died in the Reign of Terror (1991)
Prelude (2000)
The Living Room (2000)
Corpus Callosum (2002)
WVLNT („Wavelength For Those Who Don’t Have the Time”) (2003)
Triage (2004), with Carl Brown
SSHTOORRTY (2005)
Reverberlin (2006)
Puccini Conservato (2008)
Cityscape (2019)
