{"id":400365,"date":"2006-11-26T23:00:00","date_gmt":"2006-11-26T23:00:00","guid":{"rendered":"https:\/\/exindex.hu\/?p=400365"},"modified":"2006-11-26T23:00:00","modified_gmt":"2006-11-26T23:00:00","slug":"a-jelen-archeologiaja","status":"publish","type":"post","link":"https:\/\/exindex.hu\/hu\/flex\/a-jelen-archeologiaja\/","title":{"rendered":"A jelen archeol\u00f3gi\u00e1ja"},"content":{"rendered":"
\r\n\r\n\r\n

 <\/p>\r\n\r\n

Egy galéria terébe lépve a látogatók többsége\r\n önkéntelenül összefüggéseiben kezdi értelmezni\r\n a látottakat, és valamiféle rokonságot keresve\r\n tekint végig a mûveken. Talán ez a mindennapos gyakorlat\r\n eredményezi, hogy a kiállítás címe azonnal\r\n rejtett üzenetként kezd mûködni és kijelöli\r\n az érzékelés irányait.<\/p>\r\n\r\n

Ez a jelentéskeresõ magatartás egy olyan tájékozódási\r\n gyakorlatnak a következménye, amely lehetõvé teszi\r\n az eligazodást és a közlekedést a számunkra\r\n adott valós és virtuális világban. Az ismeretlen\r\n domesztikálása, hasonlóan a tudományos módszerekhez,\r\n azonosságok és különbözoségek felkutatásán\r\n alapszik, amelyek a korábbi tapasztalataink és kialakult kognitív\r\n sémáink viszonyában kapnak jelentést.<\/p>\r\n\r\n

Makett<\/em>, olvassuk Eike meghívóján, és\r\n önkéntelenül a reprezentáció problematikáját\r\n kezdjük elõbányászni tudatunk mélyérõl.\r\n Ugyanakkor ezen a kiállításon nincsen jól láthatóan\r\n jelölve sem a (már említett) kulcsszó, sem a mûvek\r\n címe. Ez az apróság lassan kis rést üt a\r\n látogató magabiztosságán, aki gyanítani\r\n kezdi, hogy az itt látható mûvek nem pusztán valamely\r\n létezõnek a leképezései. <\/p>\r\n\r\n

A kiállított videók, fotók narratívája\r\n mögött a mesélõ, modellezõ szerepében\r\n rejlõ kettõsség kap formát. A modellezõ\r\n elõször megvizsgálja tárgyát, megérti\r\n mûködését, szerkezetét, környezetével\r\n való kapcsolatát, majd elkészíti a modellt, ami\r\n mindezeket láthatóvá teszi. A megértés\r\n feltérképez, a megjelenítés pedig újraértelmez\r\n és átszerkeszt. Az elõbbi kívül próbál\r\n maradni és az objektivitásra hivatkozik, az utóbbi csak\r\n résztvevõ lehet és felvállalja szubjektivitását\r\n .<\/p>\r\n\r\n

A megértési és tájékozódási\r\n gyakorlatok mindannyiunk számára ismertek, a megjelenítés\r\n képessége csak keveseknek adatott meg. Ha figyelmesek vagyunk,\r\n nemcsak a valóság struktúráit tárják\r\n fel Eike mûvei, hanem a modellezés folyamata, apró trükkjei\r\n is láthatóvá válnak.<\/p>\r\n\r\n

Az Utópia: A jövõ múltja<\/a><\/em> videóinstalláció\r\n és a hozzá szorosan kapcsolódó Utópia:\r\n Gyûjtemény<\/a><\/em> címen 1<\/b><\/sup><\/a>\r\n jegyzett alumínium-nyomat archívum az idõtapasztalat\r\n többrétegûségét, szinkronitását\r\n tárja fel. A fantasztikus filmekben a múlt egy adott idõszakában\r\n jellemzõ társadalmi képzetek tárgyiasulnak, ami\r\n eltörli az idõ lineáris menetét. Eike összeállít\r\n egy archívumot, majd analizálja a film valóságát\r\n alkotó formákat és meghatározó struktúrákat.<\/p>\r\n\r\n

„Negyvenhárom sci-fi filmbõl… van kiemelve egy-egy\r\n érdekes tárgy, építészeti képtelenség.\r\n Mindegyikbõl egy makettszerû, háromdimenziós fekete-fehér\r\n látvány rajzolódik ki. Csodák, amelyek fantáziák,\r\n utópiák voltak… Elképzeljük, milyen volt ott,\r\n akkor élni, milyenek voltak az emberek. A sci-fi-ben a jövõt\r\n nézzük ugyanígy. Hogy fog kinézni, milyen tárgyakat\r\n fogunk használni, milyen emberek leszünk”2<\/b><\/sup><\/a>.<\/p>\r\n\r\n

A különbözõ fimjelenetek egy számunkra távoli\r\n kor maradványai. Múlt, jelen és jövõ között\r\n diszkontinuitás van, amelyen egyáltalán nem, vagy csak\r\n nagyon bonyolultan lehet áthatolni. Ahhoz, hogy a múltat fel\r\n lehessen használni a jelen és a jövõ megértéséhez,\r\n eloször is azt kell tudni, hogy a múlt nem nyilvánvaló,\r\n nem „adott” a jelenben élõk számára,\r\n hanem mélyen el van temetve. Ez a töredezettség jellemzi\r\n az idõhöz való viszonyunkat, legyen szó a személyes\r\n múltunkról, vagy a történelemrõl.<\/p>\r\n\r\n

Eike, a jelenkor kutatója, az archeológushoz hasonlóan\r\n jár el, mikor a jövõrõl alkotott képeket\r\n strukturálja. Elõször magát a „forrást”\r\n tárja fel, majd megtisztogatja és restaurálja, mint egy\r\n régészeti tárgyat. Végül a lelet a saját\r\n idejébõl kiszakítva, megmarad a maga megismerhetetlenségében,\r\n jelenlétével utalva az alternatív világok létezésére.A\r\n letisztult szerkezeti képek, az archívum egyes képei\r\n új képkonstellációkhoz vezetnek és ezek\r\n ismét a valóság képmását nyújtják.\r\n <\/p>\r\n\r\n

A modellezés szükségszerû velejárója\r\n az egyszerûsítés, amely nem önmagáért\r\n való, nem csupán a modellépítõ kutató\r\n kényelmét szolgálja. Ha a modell elég egyszerû\r\n ahhoz, hogy ne veszítse érvényét új helyzetekben,\r\n akkor vizsgálataink eredményeit alkalmazhatjuk más, eddig\r\n még nem vizsgált rendszerekre is. Így az „utópiák”\r\n esetében modellezett idõtapasztalat a saját emlékeinkhez\r\n való viszonyt is feltárja. A Múltvágás<\/a><\/em>\r\n címû videómunka így közeli rokona az Utópia\r\n együttesnek.<\/p>\r\n\r\n

„Modern szélmalmok, ameddig a szem ellát. Változatos\r\n nézõpontokból látható, ahogyan lapátjaik\r\n hasítják a levegõt. Néha egy-egy szárny\r\n lyukat vág az égbe, bepillantást enged egy mögötte\r\n lévõ szintre. Vidéki, városi jelenetek villannak\r\n fel, mint emlékek. Az egyúttal dokumentáció és\r\n turistafilm jellegû képkockák a 80-as évek Magyarországáról\r\n különleges hangulatot teremtenek. A másodpercnyi kivágások\r\n között összefüggések jönnek létre,\r\n amelyeknek dramaturgiáját a fokozatosan egyre közelebb\r\n kerülõ malmok hatása felerõsíti.” 3<\/b><\/sup><\/a><\/p>\r\n\r\n

A véletlenszerûen fennmaradt emlékek a maguk esetlegességében\r\n vonulnak fel, és a töredékek mögött egy rég\r\n letûnt valóság dereng. A másik valóságban\r\n játszódó történet mindvégig sejtés\r\n marad, mert a múlt és a jövõ történelme\r\n korunkra már meg van fosztva az irányoktól és\r\n a haladás eszményétõl. <\/p>\r\n\r\n

A leletek eredeti kontextusuk hiányában egy-egy valóság\r\n emlékmûveként lesznek részei világunknak.\r\n A Makett 1-2<\/a>. (Esõ<\/a>, Fal<\/a>)<\/em> videóobjekt ugyanakkor a szemléltetett\r\n valóságtöredék kontextusát is bevonja a mûbe.\r\n A videókon látható reális teret egy absztrakt\r\n közegbe helyezi a mûvész, amely felidézi a jelenetek\r\n eredeti környezetét. A fizikai tér visszahozza az érzékletességet\r\n a folyton önmagába visszatérõ hétköznapi,\r\n lecsupaszított cselekménysor vetített világába.<\/p>\r\n

Eike a technika által létrehozott és a valós\r\n tér kettõsségének feloldására tesz\r\n kísérletet az élõállapot modellezésével.\r\n A virtuális tér nem mint hely válik érdekessé.\r\n Nem tulajdonságai, paraméterei, szerkezete és ember általi\r\n megtapasztalhatósága a fontos, hanem a szem számára\r\n reálisnak tunõ kép és a realitást nélkülözõ\r\n absztrakt, de fizikailag létezõ objektum egymáshoz való\r\n viszonya. Kettõjük kapcsolatában egy mindennapi tájékozódási\r\n gyakorlat jelenik meg, miszerint a valóság érzékelése\r\n és elkülönítése a nem-valóságostól\r\n mindig a pillanatnyi szituációtól és az értelmezõ\r\n elõzetes tapasztalataitól függ. <\/p>\r\n\r\n

A Fények 1-3.<\/a><\/em> világító dobozaiban a\r\n természetes és mesterséges fénnyel játszó\r\n fotósorozat is az érzékelés viszonylagosságát\r\n modellezi, hiszen éppen azt látjuk hitelesnek, ami manipulálva\r\n van. A helyzetet csak bonyolítja, hogy a valóság láthatóvá\r\n tétele visszahat magára a valóságra, ahogy a megfigyelés\r\n nemcsak a megfigyelõt változtatja meg, hanem a megfigyeltet\r\n is. Tehát joggal felvethetõ a kérdés, hogy mindez\r\n mit jelent egy olyan korban, ahol a virtualitás területe egyre\r\n inkább összemosódik a fizikai valósággal.\r\n Az elkényelmesedett szemlélõ sokszor hajlamos mechanikus\r\n leképezésnek, s nem a valóság egy modelljének\r\n tekinteni a képet, amit a fotografikus kép természete\r\n csak megerõsít számára<\/p>\r\n\r\n

Sétálunk a galériában, elmélyülve\r\n nézzük a videókat és képeket, jó szemlélõk\r\n próbálunk lenni és komoly arccal bólogatunk, pedig\r\n mindez egy nagy játszótér. A Csípõbõl<\/a><\/em>\r\n címû videó elõtt magunkhoz térünk,\r\n önkéntelenül elkezdünk mosolyogni. Az elsõ pillantásra\r\n kaotikusnak tûnõ képsorok után fokozatosan válik\r\n átláthatóvá a montázsrendszer. A három\r\n sávra osztott vetítõfelületen a mûvész\r\n távirányítók segítségével\r\n három kamerát irányít egyidõben önmagára.\r\n Látjuk, ahogy Eike cinkos mosollyal tartja a távirányítókat\r\n és önfeledten játszik. Azzal a megnyugtató érzéssel\r\n léphetünk ki a mûvészet világából,\r\n hogy ez is egy játék, amiben mi is részt vehetünk.\r\n Csak nem szabad megijedni!<\/p>\r\n\r\n\r\n

 <\/p>\r\nFot\u00f3k: Kerekes Zolt\u00e1n\r\n

 <\/p>\r\n

\r\n

 <\/p>\r\n\r\n

1<\/b><\/a> Az Utópia: A jövo múltja\r\n filmrészleteibõl kirajzolt fekete-fehér képek\r\n nyomtatott változatait tartalmazza az Utópia: Gyûjtemény\r\n sorozata.<\/p>\r\n

2<\/b><\/a> Forrás: \r\n www.eike.hu<\/a><\/p>\r\n

3<\/b><\/a> \r\n www.eike.hu<\/a><\/p><\/p>\r\n

 <\/p>\r\n\r\n\r\n<\/div>","protected":false},"excerpt":{"rendered":"

  Egy galéria terébe lépve a látogatók többsége önkéntelenül összefüggéseiben kezdi értelmezni a látottakat, és valamiféle rokonságot keresve tekint végig a mûveken. Talán ez a mindennapos gyakorlat eredményezi, hogy a kiállítás címe azonnal rejtett üzenetként kezd mûködni és kijelöli az érzékelés irányait. Ez a jelentéskeresõ magatartás egy olyan tájékozódási gyakorlatnak a következménye, amely lehetõvé teszi […]<\/p>\n","protected":false},"author":1,"featured_media":630361,"parent":0,"comment_status":"closed","ping_status":"closed","sticky":false,"template":"","format":"standard","meta":{"_acf_changed":false,"footnotes":""},"categories":[4],"tags":[],"class_list":["post-400365","post","type-post","status-publish","format-standard","has-post-thumbnail","hentry","category-flex"],"acf":[],"_links":{"self":[{"href":"https:\/\/exindex.hu\/hu\/wp-json\/wp\/v2\/posts\/400365","targetHints":{"allow":["GET"]}}],"collection":[{"href":"https:\/\/exindex.hu\/hu\/wp-json\/wp\/v2\/posts"}],"about":[{"href":"https:\/\/exindex.hu\/hu\/wp-json\/wp\/v2\/types\/post"}],"author":[{"embeddable":true,"href":"https:\/\/exindex.hu\/hu\/wp-json\/wp\/v2\/users\/1"}],"replies":[{"embeddable":true,"href":"https:\/\/exindex.hu\/hu\/wp-json\/wp\/v2\/comments?post=400365"}],"version-history":[{"count":0,"href":"https:\/\/exindex.hu\/hu\/wp-json\/wp\/v2\/posts\/400365\/revisions"}],"wp:featuredmedia":[{"embeddable":true,"href":"https:\/\/exindex.hu\/hu\/wp-json\/wp\/v2\/media\/630361"}],"wp:attachment":[{"href":"https:\/\/exindex.hu\/hu\/wp-json\/wp\/v2\/media?parent=400365"}],"wp:term":[{"taxonomy":"category","embeddable":true,"href":"https:\/\/exindex.hu\/hu\/wp-json\/wp\/v2\/categories?post=400365"},{"taxonomy":"post_tag","embeddable":true,"href":"https:\/\/exindex.hu\/hu\/wp-json\/wp\/v2\/tags?post=400365"}],"curies":[{"name":"wp","href":"https:\/\/api.w.org\/{rel}","templated":true}]}}