{"id":400382,"date":"2007-03-11T23:00:00","date_gmt":"2007-03-11T23:00:00","guid":{"rendered":"https:\/\/exindex.hu\/?p=400382"},"modified":"2007-03-11T23:00:00","modified_gmt":"2007-03-11T23:00:00","slug":"hetkoznapok-rejtett-utvesztoi","status":"publish","type":"post","link":"https:\/\/exindex.hu\/hu\/kritika\/hetkoznapok-rejtett-utvesztoi\/","title":{"rendered":"H\u00e9tk\u00f6znapok rejtett \u00fatveszt\u0151i"},"content":{"rendered":"
\r\n\r\n\r\n

 <\/p>\r\n\r\n

„Elterjedt hiedelem, hogy volt valamikor egy elsõ Clarice, \r\n de nincsenek bizonyítékok, amelyek ezt kimutatnák; lehetséges, \r\n hogy az oszlopfõk elõbb voltak a tyúkketrecekben, mint \r\n a templomokban, a márványurnákba elõbb vetettek \r\n bazsalikomot, mint az elhunytak csontjait.” 1<\/b><\/sup><\/a><\/em><\/p>\r\n\r\n

Jól ismert tárgyak, ezerszer látott jelenetek, képregényekbol \r\n felderengõ figurák vesznek körül. A közeg sem \r\n idegen, minden a lehetõ leghétköznapibb, mégis zavarba \r\n jövünk. Elbizonytalanodva tapogatózunk a kapcsolatokat és \r\n együtthatásokat keresve. Mégis miért használhatatlan \r\n a hétköznapi értelem és gondolkodás, mikor \r\n Fodor János a minket körülvevõ valóságelemekbõl \r\n építkezik?<\/p>\r\n\r\n

Válságba hoz minket a mûvész, gondolkodásunk \r\n „szakadásait” emeli a középpontba. A felhasznált \r\n és idézett tárgyak és jelenségek önmagukban, \r\n a mindennapi tudás „máza” nélkül válnak \r\n láthatóvá. Az „ismerõs” új \r\n konstellációkba rendezve jelenik meg, így a hétköznapi \r\n „különössé” válik. Talált \r\n tárgyak és „kis-hibás” áruk, funkciót \r\n váltott eszközök, sérült és megsértett \r\n díszek sorakoznak a fali polcokon. Olvasó szerzetes üres \r\n kézzel, ejtõernyõ nélkül landoló katona, \r\n földhöz rögzített zeppelin<\/a>, preparált olló<\/a>. Az otthonunk tárgyain már nem látjuk \r\n ugyanezeket a groteszk hiányokat és protéziseket. Az \r\n otthon fülledt levegõjében, mindent olyannak érzékelünk, \r\n amilyennek elvárjuk és vakká válunk a rendellenességekre.<\/p>\r\n\r\n

Bélyeggyûjtõként leáztatom a bélyegeket. \r\n Levélíróként meg sem nézve ragasztom a \r\n borítékra azt, amit a kezembe nyomnak. Postai dolgozóként \r\n a bélyegeket távolságokkal és sebességekkel \r\n hozom kapcsolatba. Az érték gyûjtõként a \r\n ritkaságban és hibában rejlik, levelezõként \r\n a szolgáltatásban, amit megváltok vele, postáskisasszonyként \r\n az egyik munkaeszközöm. Egyszerre csak egyféle szemmel tekinthetek \r\n a bélyegre, még ha mindhárom módot birtoklom is. \r\n Különbözõ szerepeinkbõl adódóan \r\n tudásunk törésekkel és szakadásokkal terhelt, \r\n melyek fölött elsiklik a tekintetünk. Az egyes fragmentumok \r\n összeférhetetlenek, mivel gondolkodásunk különbözõ \r\n releváns szinteken elhelyezkedõ témák között \r\n oszlik meg, és nem is sejtjük, milyen korrekciókat kellene \r\n tennünk, miközben észrevétlenül ingázunk \r\n a szintek között.<\/p>\r\n\r\n

Sem a tárgyak múltja, sem lehetséges jövõje \r\n nem befolyásol használat közben. Az újrafelhasznált \r\n és barkácsolt eszközeink esetében is csak az számít, \r\n hogy minél jobban megfeleljenek funkciójuknak. A Trófea<\/a> \r\n szavas-agancsa helyén egy homályos tükör van, mikor \r\n otthon elébe állunk, csak magunkat látjuk, a keretet \r\n észre sem vesszük. A Zsáner<\/a> sorozat megfejthetetlen \r\n célból készült sportplasztikák gyûjteménye, \r\n melyek egykori versenyek díjai, emléktárgyai lehettek. \r\n Szobáinkban egymás mellett sorakoznak a hasonló, ott-felejtett, \r\n szerepüket veszített souvenirek. Ezek most újra a figyelem \r\n terébe lépnek, hiszen Fodor apró hozzátoldásokkal, \r\n festéssel a tárgyak jelentését újrarendezi.<\/p>\r\n\r\n

A hétköznapokban inkább elfogadunk, mint megkérdõjelezünk. \r\n Nem kutatjuk az igazságot, és nem törekszünk bizonyosságokra, \r\n beérjük a valószínû információkkal. \r\n Ez a mindennapokhoz kötött gondolkodás mindaddig fenntartható, \r\n amíg bizonyos alapvetõ feltevések érvényesek \r\n maradnak, amíg a meglévõ tapasztalataink elegendõek \r\n a problémák megoldásához és a környezetünk \r\n hozzánk hasonlóan alkalmazza ezeket a sémákat, \r\n használati utasításokat.<\/p>\r\n \r\n

A kizökkenés, a mindennapi világnézet „válsága” \r\n megtöri a szokások folyását, az érzékelés \r\n és a gyakorlat új feltételeit teremti meg. Szemléletesen \r\n modellezi ezt a helyzetet az idegen, aki nem osztozik az adott kultúra \r\n vagy csoport alapvetõ feltevéseiben2<\/b><\/sup><\/a>. Számára egyszerre \r\n kérdõjelezõdik meg az a tudás, amelyet korábbi \r\n életében elsajátított, és az, amivel éppen \r\n szembesül. Definiálnia kell minden szituációt, elemeznie \r\n kell minden jelenséget. Számára láthatóvá \r\n válik a megközelített kulturális minta összes \r\n ellentmondása és következetlensége, tudatosul a \r\n bizonyosság hiánya.<\/p>\r\n\r\n

Saját életvilágunkban is idegenné válhatunk, \r\n elég egy elakadás, egy várakozás vagy a puszta \r\n unalom, amely alkalmat ad a figyelemnek az addig észrevétlenre \r\n való fókuszálására. Ilyen kizökkenésre, \r\n kontemplációs gyakorlatra kényszerítenek Fodor \r\n János videói<\/a>. Egy lepusztuló ház \r\n falán a Luxus felirat üresen cseng, az elhaladók nem érzékelik \r\n a szó jelentése és az épület közti elkülönbözést. \r\n Egy kirakatra ragasztott matrica a mögötte tükrözõdõ \r\n világgal áll fel új konstellációba. <\/p>\r\n\t\r\n

Végeredményben nem is a feliratok, vagy piktogramok jelentése \r\n a „különös” forrása, hanem a képsorokon \r\n megszületõ, majd letûnõ pillanatnyi egymásmellettiség, \r\n a tükrözõdések, árnyékok és transzparenciák. \r\n A szemlélõdésen keresztüli megismerésben \r\n a közeli és távoli közismert kapcsolata rendezõdik \r\n át: a lehasznált tárgyak, a folttá bomlott formák \r\n ismeretlen távolságokból tûnnek elénk, a \r\n távlatok képei pedig közvetlen közelünkben öltenek \r\n testet. A tér és idõ szövete új mintázatokba \r\n rendezõdik, és összecsengéseket kínál. \r\n <\/p>\r\n\r\n

A figyelem szóródásának melléktermékei \r\n a beszélgetések, telefonálások, italozások \r\n közben létrehozott alkotásaink, firkálmányok, \r\n viaszbábuk, csomagoló anyagokból hajtogatott virágok. \r\n Ennek a világnak a részei Fodor parafa szobrai<\/a>. \r\n Ezek a kis tákolmányok észrevétlenül keletkeznek \r\n és tûnnek el az életünkbol, soha nem válnak \r\n számunkra láthatóvá, legtöbbször egy \r\n asztalon felejtve végzik. Ezt a babrálást idézik \r\n a rajzok<\/a> is. A véletlen felsejlõ formák \r\n folytonos átváltozása, az apró módosítással \r\n jelentésváltozáson átesõ idézetek \r\n és ismétlõdések, egymásra-vetítõdések, \r\n rajzfilm-szerû figurák válnak ki a vonalhálóból.<\/p>\r\n\r\n

A valóság rejtett dimenziói tárulnak fel, amelyet \r\n sem a hétköznapi tudat, sem a tudományos megismerés \r\n nem érzékel. A rétegek és a síkok meggyûrõdnek, \r\n elhajolnak, szétszakadnak és egymásba csúsznak. \r\n Egyvégtében kiépülés, átalakulás \r\n és átértelmezõdés zajlik.<\/p>\r\n\r\n

 <\/p>\r\n

\r\n

 <\/p>\r\n\r\n

1<\/b><\/a> Italo Calvino: Láthatalan \r\n városok. Budapest, 1980, Kozmosz könyvek<\/p>\r\n

2<\/b><\/a> Alfred Schütz: \r\n Az idegen. In Hernádi Mikós sz. A fenomenológia a társadalomtudományban. \r\n Budapest, 1984, Gondolat Kiadó<\/p>\r\n

 <\/p>\r\n\r\n\r\n<\/div>","protected":false},"excerpt":{"rendered":"

  „Elterjedt hiedelem, hogy volt valamikor egy elsõ Clarice, de nincsenek bizonyítékok, amelyek ezt kimutatnák; lehetséges, hogy az oszlopfõk elõbb voltak a tyúkketrecekben, mint a templomokban, a márványurnákba elõbb vetettek bazsalikomot, mint az elhunytak csontjait.” 1 Jól ismert tárgyak, ezerszer látott jelenetek, képregényekbol felderengõ figurák vesznek körül. A közeg sem idegen, minden a lehetõ leghétköznapibb, […]<\/p>\n","protected":false},"author":1,"featured_media":630376,"parent":0,"comment_status":"closed","ping_status":"closed","sticky":false,"template":"","format":"standard","meta":{"_acf_changed":false,"footnotes":""},"categories":[6],"tags":[],"class_list":["post-400382","post","type-post","status-publish","format-standard","has-post-thumbnail","hentry","category-kritika"],"acf":[],"_links":{"self":[{"href":"https:\/\/exindex.hu\/hu\/wp-json\/wp\/v2\/posts\/400382","targetHints":{"allow":["GET"]}}],"collection":[{"href":"https:\/\/exindex.hu\/hu\/wp-json\/wp\/v2\/posts"}],"about":[{"href":"https:\/\/exindex.hu\/hu\/wp-json\/wp\/v2\/types\/post"}],"author":[{"embeddable":true,"href":"https:\/\/exindex.hu\/hu\/wp-json\/wp\/v2\/users\/1"}],"replies":[{"embeddable":true,"href":"https:\/\/exindex.hu\/hu\/wp-json\/wp\/v2\/comments?post=400382"}],"version-history":[{"count":0,"href":"https:\/\/exindex.hu\/hu\/wp-json\/wp\/v2\/posts\/400382\/revisions"}],"wp:featuredmedia":[{"embeddable":true,"href":"https:\/\/exindex.hu\/hu\/wp-json\/wp\/v2\/media\/630376"}],"wp:attachment":[{"href":"https:\/\/exindex.hu\/hu\/wp-json\/wp\/v2\/media?parent=400382"}],"wp:term":[{"taxonomy":"category","embeddable":true,"href":"https:\/\/exindex.hu\/hu\/wp-json\/wp\/v2\/categories?post=400382"},{"taxonomy":"post_tag","embeddable":true,"href":"https:\/\/exindex.hu\/hu\/wp-json\/wp\/v2\/tags?post=400382"}],"curies":[{"name":"wp","href":"https:\/\/api.w.org\/{rel}","templated":true}]}}