A remény senkiföldjén

 

Erhardt Miklós és Dominic Hislop talált tárgyakat állítottak ki. Legalábbis Hislop olyan tárgyakat mutat fel, amelyeket valamiféle dilettáns tárgyformáló ösztön alakított nyilvánvalóan nagy örömmel, s amelyekben többnyire a boldogság, a szabadság, az otthonosság, a jövő barkácsolásának módozatai és stratégiái testesülnek meg. Erhardt ugyanezt folyamatban láttatja. És hogy már rögtön és jó előre megállapítsuk: itt nem a megformálás, hanem a rátalálás, a kiemelés gesztusa fogalmaz meg tehát formát, nézeteket és elképzelést. Lássuk a részleteket:

”Big Hope/Nagy remény” – hirdeti a kiállítást és még valamit a meghívón egy kerítés frontjához állított tábla. Egy logót látunk rajta, ami bizonyos gyanús és megfoghatatlan kellemességen túl, nem sokat árul el arról, mire is vonatkozik. Így aztán a tábla mögött sötétlő bozótos rejtett övezetét reményteljes bizonytalanságok és találgatások szegélyezik. Big Hope, ismételjük egyre, és a rezervátum foglyainak titkos életéhez, érezzük, nem férünk hozzá. Ami marad, az egy közép-európaias csomagolásban fellobbantott, nyugatias reflexekre játszó kép. És minél többször ismételjük, Big Hope, annál inkább működésbe lép egy nagyon is kézzelfogható és mindennapi tapasztalat; a nagy remény valahogyan a nagy átverés szinonímája lesz, és csak az történik meg – mint annyiszor -, hogy a reményt a reménykedésben helyet találó banalitás foglalja el.

Példák következnek (Musterbeispiel): valamelyik teremben Michael Jordan (?) gipszből kiöntött, derékban elmetszett torzóját láthatjuk, amint a plafonról függ alá. Lábán divatos Nike Air típusú sportcipő. A kínai háziipar csúcsterméke szemmagasságból tanulmányozható.

Egy falon kutyus kisimított celofán képe (aki tudja még, mi az a subázás, azt is gondolhatja, hogy kézimunka mintakép). Arrébb színes villanykörtékkel kirakott vidámparki dekoráció, ugyanitt videón pergő hullámvasút. A tárgyak mellett, hangsúlyos regisztráló szándékkal, képek is vannak: választás utáni, spontán dekollázs-akció, felrobbantott hidak, nagyvárosi graffitik, szövegek. Az utolsó teremben szakadozottan ismétlődő, politikai színezetű dokumentum-akció. A falon Che Guevara-plakát. A laza asszociációk nevében, szintén ugyanitt, kockacukorból emelt fal mögött kis zacskó kristálycukor Che Guevara és Karl Marx képével hirdeti magát. Egy kiállítást látunk, amit variálható tőmondatokban leírhatunk, s amely most a végén sem látszik ellentmondani az elején tett megállapításnak. Valamiért, nem tudom miért, tetszik az alternatív sokféleség.