Debord-mappa

A mappa megnyitásának apropója, hogy 2022 novemberében végre illő formában megjelenik A spektákulum társadalma (1967), közös kötetben a Kommentárok a spektákulum társadalmához (1988) című szöveggel, az Openbooks Kiadó “Bázis könyvek” című sorozatának első darabjaként. (A megjelenő szövegek még ahhoz az átdolgozott fordításhoz képest is sokat változtak, amelyet a 2021 októberében mutattam be a Liget Galériában. Ez elsősorban Sípos Balázs szerkesztőnek köszönhető, akivel még egyszer átgyúrtuk az egészet, ami messzemenően a könyv előnyére vált. Nem mellesleg, miután ily módon a megjelenő fordításokra közös munkánkként tekintek, legalább soha többet nem kell újra lefordítanom.)

A mappában a tervek szerint elsősorban olyan Debord-szövegeket publikálnánk, amelyeket az elmúlt húsz évben a saját kíváncsiságom kielégítésére fordítottam. Erre azért lehet szükség az egyre tökéletesődő fordító algoritmusok korában, mert egyrészt a szoftverek egyelőre szerencsémre , nem bírnak Debord-ral, másrészt talán érdemes egy helyre gyűjteni őket, lehetőségeimhez és képességeimhez mérten jegyzetelve és hivatkozva, hogy több oldalról is megvilágítsák az érintett korszakot és a szerző szándékait.

Indításként két előszót adunk közre, amelyeket Debord a főművéhez írt: a harmadik olasz kiadáshoz írott szöveget 1979-ből, és a harmadik, már a Gallimard Kiadónál megjelent francia kiadás előszavát (1992), az 1994-ben elhunyt szerző forradalmár-filozófus-filmes egyik utolsó publikált írását.

Az olasz előszó éppen A spektákulum társadalma és a Kommentárok által átfogott időszak közepén íródott, fontos láncszem a szerző gondolkodásának alakulásában. Kontextusát a hatvannyolcat követő olasz “ólomévek” (anni di piombo) adják, amelyek egészen az 1980-es évek elején elindult olasz gazdasági fellendülésig tartottak; ez talán a legujabbkori európai történelem egyik legzavarosabb, legsűrűbb időszaka, egy kormányválságról kormányválságra bukdácsoló, lényegében folyamatos politikai válság, teli szélsőbaloldali és szélsőjobboldali terrorszervezetekkel, gyakran máig tisztázatlan emberrablásokkal, merényletekkel és összeesküvéselméletekkel.

Az eseményeket Debord közelről szemlélte, mivel 68 után hosszabb időszakokat töltött Olaszországban, egyrészt mert fontos politikai és baráti kapcsolatai kötötték ide, másrészt, önjelölt száműzöttként, itt közelebb érezhette magát a kor lényegi mozgásaihoz, mint a gyorsabban konszolidálódó Franciaországban.

Elsősorban az ebben a szövegben megfogalmazott tapasztalatok adják majd az alapot a Kommentárok integrált spektákulum-elméletéhez, és itt találja meg a “még harsányabb és még meggyőzőbb bizonyítékok és példák sorát”, amelyek A spektákulum társadalmában mondottakat igazolják. A Kommentárok keserűségéhez képest itt még több reményre ad okot számára az olasz munkásság politikai tudatossága és szerveződése, ugyanakkor illúziók nélkül vizsgálja azt is, ahogy a nagypolitika, bal és jobboldali egyaránt, a spektákulum kiteljesedésével fokozatosan hitelteleníti majd kiöli a forradalom eszméjét.

Mindemellett a szöveg külön érdekessége, hogy Debord részletesen szól a könyv fordítási nehézségeiről, valamint itt fogalmazza meg talán legegyértelműbben, milyen kapcsolat van művészeti avantgárd és politikai forradalom között a Szituacionista Internacionálé tevékenységében.

A rövidke francia előszó az egyetlen általam ismert Debord-szöveg, amely már a szovjet blokk felbomlása után íródott, és amelyben erre konkrétan reflektál – ha leginkább csak annyiban is, hogy mindez egyenesen következett mindabból, amit már 1967-ben kimondott. Tény, hogy kevesen látták előre nála világosabban sem magát a tényt, sem a lehetséges következményeit.

Az In girum imus nocte et consumimur igni Guy Debord hatodik, utolsó filmje, amelyet 1978-ban készített a Simar Films gyártásában, a következő feltételekkel: “A felek megállapodnak, hogy a szerző teljesen szabadon, mindenfajta kontroll nélkül készíti el a filmet, és anélkül, hogy az általa megfelelőnek gondolt filmes forma és tartalom bármely tekintetében bármiféle külső megjegyzést figyelembe kellene vennie.” Az értetlenség és az amúgy elvárt negatív kiritikai fogadtatás hatására illetve az ellene folytatott média-hadjárat következtében, amelyben megvádolták barátja, Gérard Lebovici meggyilkolásával Debord a nyolcvanas évek közepén kikötötte, hogy a film életében nem kerülhet többet vetítésre, így az lényegében csak halála után jutott el szélesebb közönséghez.

A film sokban emlékeztet az 1973-as A spektákulum társadalma című filmre, mivel itt is jórészt talált képek, reklámfotók és filmrészletek laza montázsáról van szó, amely alatt a szerző hangját hallani. Van azonban pár fontos különbség is: ebben az esetben eredeti narrációról van szó, amit Debord a filmhez írt, illetve maga is forgatott hozzá felvételeket. Szerkezetileg a film két részre oszlik, az első, rövidebb szakaszban Debord a mozi közönségét a filmje nézőit alázza porig, illetve magáról a moziról fogalmaz meg maró kritikát (felvillantva A spektákulum társadalma fő témáit, az elidegenedést, a képek uralmát stb.), a hosszabb másodikban pedig balladisztikus hangon saját magára, harcostársaira, a Szituacionista Internacionálé történetére és a hatvannyolcas forradalomra reflektál. Ennek a második résznek a szubjektív hangütése, hogy néhol szinte esendőnek mutatja a szerzőt, biztosít különleges helyet a szövegnek az életművön belül.

 

Guy Debord: Előszó A spektákulum társadalma negyedik olasz kiadásához

Guy Debord: Figyelmeztetés a harmadik francia kiadás elé

Guy Debord: In girum imus nocte et consumimur igni