Mélyi József: Hogyan képzeltétek el a szerepléseteket itt a kiállításon? Volt valami elképzelésetek arról, hogy mi fog történni, ha beültök egy ilyen környezetbe beszélgetni a nézőkkel?
Várnagy Tibor: Nem volt határozott elképzelésünk. Kíváncsiak voltunk rá, hogy mi lesz. Szkeptikusak voltunk azzal kapcsolatban, hogy hányan fognak majd eljönni vagy leülni beszélgetni, de érdekesnek tűnt megpróbálni.
Erhardt Miklós: Én mondjuk, tudtam az első pillanattól kezdve, hogy ez lesz.
V.T.: Várj, azért az is kérdés, hogy mi lett. Szerintem az lett, hogy remek új-zélandi, argentin, chilei beszélgetőpartnereink voltak, de kiderült, hogy a hazai látogatót megszólítani pokoli nehéz. Még a legnyitottabb emberek is csak öt-tíz percre állnak meg és nagyon nehezen jön át még számukra is, hogy egyáltalán mi ez az egész.
E.M.: Kicsit azért ez a mi felelősségünk is. Talán nem tettünk meg mindent, hogy a magyar látogatót is megszólítsuk. Ehhez fontos adalék, hogy pont a kiállítás közepén zajlott le a terrortámadás. Ez a merénylet legalább két hétre lefagyasztott mindenféle diskurzust, nemcsak ezt, ami itt folyt volna, és nem folyt, hanem mindenfajta politikai jellegű párbeszédet.
M.J.: Ne felejtsük azért el, hogy eközben azért millió cikk jelent meg, amelyekben a globalizáció és a terrortámadás összekapcsolódtak.
E.M.: Pontosan erről beszélek. Ezért volt az, hogy az antiglobalizációs erjedés, ami szeptember 11-e előtt valamilyen kulminációs pont felé haladt, és egyre izgalmasabb és egyre aktívabb lett, teljesen lefagyott. Rengeteg antiglobalizációsnak nevezett szervezet nyilatkozatát olvastam arról, hogy felhagynak mindenféle Bush-kritikával, rendszerkritikával, amíg a politikai viszonyok meg nem nyugszanak. Tehát megjelent a világszintű beszarás. Aminek egyik eleme volt az is, hogy nyilvánvalóan senki, akinek érdekében állt, nem hagyta ki a ziccert, hogy összekapcsolja az antiglobalizációs mozgalmakat a terrortámadásokkal.
M.J.: Nem a mozgalmat kapcsolták össze elsősorban a merénylettel, hanem magát a globalizációt, a híd a kettő között pedig a határok eltűnése volt. Tehát Genova nélkül nem lehet emlegetni New York-ot és vica versa.
E.M.: Ha így tesszük fel a kérdést, akkor úgy gondolom, hogy a globalizáció nélkül nem lehet emlegetni a terrortámadást. Ha a terrorizmust a maga történetiségében vizsgáljuk, akkor szerintem már a hatvanas években is ugyanezen a szinten volt, már akkor sem ismert határokat, ha úgy tetszik, globális mozgalom volt. Más kérdés, hogy akkor a célok sokkal inkább lokalizálhatóak voltak, egy adott országhoz kapcsolódtak. Az, hogy pénzmozgások határok nélkül történhetnek meg, egymástól fizikailag távol levő emberek élete fonódik egybe, az globalizációs jelenség. Azt nem Genovával, hanem a globalizációval kell együtt emlegetni.
M.J.: A határtalanság fogalma azért megváltozott, azóta a médiumok, az Internet minőségi ugrást okoztak.
E.M.: Itt ebben a konkrét esetben nem feltétlenül az derül ki, hogy kifejezetten high-tech eszközökkel kellett rendelkezniük.
V.T.: Ha mondjuk a müncheni olimpián végrehajtott terrortámadásra gondolunk, mi az, ami azt mutatja, hogy itt az Internet döntő különbséget jelent?
M.J.: Ott volt egy palesztin csoport, amely odautazott, túszul ejtett és lemészárolt
egy sereg embert. Itt meg arról van szó, hogy valaki Hamburgból Floridába megy, hogy megtanuljon repülőt vezetni,
Németországból valakik folyamatosan kapcsolatot tartanak Amerikában és ki tudja hol élő társaikkal,
összehangolják, hogy mikor milyen gépet térítenek el, miközben valaki más vagy ugyanők Tokióban megcsapolják a
tőzsdét. Ez azért hatalmas minőségi különbség. Az, hogy német terroristák jemeni kiképzőtáborokba utaztak a
hetvenes években, az egy jól átlátható kapcsolat volt, ahhoz képest, hogy itt egy órán belül egy ilyen őrült
merényletet le lehet bonyolítani.
Genova pedig az antiglobalizációs mozgalom jelképe. Egyre újabb és újabb
jelképek születnek, ahogy egyre erőszakosabbak lesznek a tüntetések.
V.T.: Nem lehet, hogy ez csak egy média által kialakított kép, hogy a tüntetések egyre erőszakosabbak lesznek?
E.M.: Nem. Itt volt például egy új-zélandi kiállításlátogató, aki azt mondta, fel volt háborodva attól, hogy milyen "elemek” vannak egy ilyen tüntetésen.
V.T.: Ez valószínűleg azzal függ össze, hogy egyre több ember vesz részt rajtuk. Volt ebben a mozgalomban egy olyan stratégia, hogy megpróbáltak nyitni, és létrehozni egy platformot a lehető legtöbb ember számára. Pár ezrestől eljutottak a több százezres létszámig és akkor ebben voltak "elemek” is.
E.M.: Pont úgy válogattam erre a kiállításra az írásokat, melyeket lefordítottam, hogy ezek a nézőpontok is köztük legyenek. Sok olyan írás van, amely arról szól, hogyan lehetne megtisztítani a mozgalmat az erőszakos elemektől, de van olyan nézet is, hogy semmiképpen nem szabad ezektől megtisztítani a mozgalmat, mert pontosan ez adja az ütőképességét, hatóerejét. Ezek természetesen mind szeptember 11-e előtti vélemények.
V.T.: Ahogy a mozgalom egyre terjedt és egyre több embert mozgósított, szükségesnek tartották a militánsabb vonalat is. Ahhoz, hogy bekerüljenek a Híradóba, szükség volt arra, hogy legyen egy kis zuhany, mert ezek azok a képek, amelyek címlapra kerülhetnek. Genovában már nem biztos, hogy erről volt szó.
M.J.: Szerintetek mi fog történni?
E.M.: Amikor a merénylet történt, jóllehet én nem vagyok egy tüntető típus, az életben nem mentem el még ilyen helyre, de megállt bennem az ütő, hogy most ennek vége. Mert azt igenis fontosnak tartom, hogy legyen egy ilyen mozgalom, amely újra politikai kérdésekhez nyúl és valódi ellenzéki politizálást folytat, aminek ezen kívül nyoma nincsen sehol a civilizált világban, Magyarországról nem is beszélve. Ezek a kérdések időközben a miniszteri politizálás szintjére emelkedtek, és optimális esetben kompromisszumok születnek. Van egy másik lehetőség – aminek szerencsére egyre kisebb esélyét látom, bár szeptember 11-én majdnem biztos voltam benne -, hogy most egy totális elnyomás következik, a terrorizmus kifejezés kiterjesztése minden olyan megmozdulásra, manifesztációra, személyre, elemre, csoportra, akik esetleg negatívan viszonyulnak a jelenlegi kapitalista világrendszerhez. Bár szerencsére most épp az történt, hogy a szeptember 30-ra meghirdetett antiglobalizációs tüntetés átalakult béketüntetéssé.
V.T.: 99-ben például, a koszovói háború idején sokan fogalmaztak meg a bombázásokkal szemben ellenvéleményt: az Alba Kör, a feministák és mások, de képtelenek voltak összefogni. Odamentek húszan tüntetni a Vörösmarty térre, aztán másnap huszonöten elmentek az amerikai követség elé és így soha nem lett ötvennél több belőle. A mostani demonstrációt már kilenc szervezet szervezte és kétezren vettek rajta részt. Ez tényleg egy szép szám ahhoz képest, hogy 99-ben maximum százötvenen voltak.
E.M.: Azt szeretném, hogy a tömeges, széles körű és az emberek fejét érintő baloldali jellegű politizálás, ami szeptember 11-e előtt egyre intenzívebb volt, továbbra is jelen legyen. Nyáron, Horvátországban a tengerparton véletlenül tanúja voltam egy átlagosan buta magyar család beszélgetésének, akik határozottan a globalizációellenes tüntetők véleményét osztották. Ez a fajta erjedés a szeptember 11-i tragédia és az azt követő, a médiából áradó, nem tudom másként nevezni, uszítás által elmosódott.