Turai Hedvig:

Ígéret és megbocsájtás
A visszafordíthatatlan és az előreláthatatlan
A kol nidre jelenet Jancsó Miklós Oldás és kötés című filmjében

 

 

Egy házibuliban, műteremben két kisfilmet vetítenek. Az egyik egy művészinek, meghökkentőnek szánt kísérlet, felakasztott, kopasztott libákról, amelyhez aláfestő zenét improvizál a házibuliban játszó jazzdobos, Kovács Gyula. A másik filmben a főhős, Járom Ambrus (Latinovits Zoltán) és szerelme, Márta (Domján Edit) látható. Egy nyitott Skoda Feliciával kirándulnak, Márta fürdőruhában játékosan ugrándozik, labdázik. Lehevernek a vízparton. A férfi olyan mozdulatokat tesz Márta arca előtt, mintha megigézné, majd a lemezjátszóra feltesz egy lemezt, s felhangzik a kol nidre. Márta táncolni kezd a vízparton, Járom Ambrus távolról nézi a csíkos leplet, tállitot magára öltve táncoló nőt, aki a töltésfalhoz megy, ráborul. A jelenet elkomorul, a töltésfalból siratófal lesz, Márta a táncban átélt emlékek hatására összeomlik, felzaklatva megfordul, „ne! ne!” kéri, mire Járom Ambrus kezével intve leállíttatja a felvételt.

Hogy ebben a filmbetétben zsidóságról, emlékről, fájdalomról van szó, akkor is értjük, ha nem ismerjük a kol nidre pontos jelentését. (1) Az ének, a tallit, a fal, Márta fájdalmas összeomlása egyértelműen utal a holokausztra. A kol nidre (magyarul: minden fogadalom) „szívszaggató dallam”, amely „nemcsak zsidó szívekből vált […] ki megindultságot,”(2) „egy gyász sújtotta nemzet, mártíromságát visszhangozza.” (3)

A kol nidrével a be nem tartott fogadalmak kötése alól kérnek felmentést a zsidók az Örökkévalótól. Mindazokat a fogadalmakat, eltiltásokat, esküket, ígéreteket, átok alá helyezéseket, vezekléseket és kijelentéseket, melyeket megfogadtunk, melyekre megesküdtünk és melyekre elköteleztük magunkat, melyeket megtiltottunk magunknak ettől a Jom Kipurtól a Jom Kipurig, mely javunkra jön el mindezeket megbántuk már! Mind legyen feloldott, érvénytelen, nem kötelező és semmis, teljesen érvényét vesztett, hatály és kötelezettség nélküli! Fogadalmaink ne számítsanak fogadalmaknak, tilalmaink ne számítsanak tilalmaknak és esküink ne számítsanak esküknek! […] Bocsánatot nyer Izrael fiainak egész közössége, még az idegen is, aki közöttük tartózkodik, mert az egész nép tévedésből [tette]. …A Fenti tudtával és e közösség beleegyezésével, az égi és földi törvényszék előtt megengedjük, hogy a vétkezők velünk imádkozzanak. (4)

A szertartás menete, az előírt résztvevők száma arra utal, hogy eredetileg egy jogi szövegről van szó. Jom kippur, az engesztelőnap előtt a be nem tartott ígéretek alól kérnek felmentést a könyörgők, hogy másnap tiszta lelkiismerettel állhassanak az Örökkévaló elé. (5) Mivel ünnepnapokon jogi ügyletek nem végezhetők, ezért a kol nidre tulajdonképpen nem része a jom kippurnak, és még a naplemente előtt, az ünnepnap beállta előtt mondják el. (6)

A kol nidre keletkezésének magyarázatául a Magyar Zsidó Lexikon szerint a „legelfogadhatóbb az a felfogás, hogy a kényszerkikeresztelkedettekre (marannos) való tekintettel hozták be, kik nagy lelki depresszióban éltek, mikor fogadalmat tettek, hogy zsidó vallásgyakorlatukat abbahagyják és a keresztény szentségeket felveszik.” (7) Így azokban a zsidók számára nehéz időkben nyert rendkívüli jelentőséget, amikor kénytelenek voltak hűséget fogadni, saját hitüket látszólag feladni, mert csak így tudtak életben maradni. A spanyol inkvizíció jellegzetesen ilyen időszak volt. A jom kippurt megelőző napon titokban elmentek a zsinagógába és kérték az örökkévalót, mentse fel őket be nem tartott fogadalmuk alól, s kérték a türelmét is, amiért még nem tudnak visszatérni saját hitükhöz.

Ugyanakkor a zsidó tudósok hangsúlyozták veszélyeit is, amiért könnyen tett, felesleges esküre csábít a felmentés reménye, még akkor is, ha az ígéretek alóli felmentés nem vonatkozhat emberek közötti ügyletekre, szerződésekre, üzleti megállapodásokra, hiszen ezeket a világi törvény, a jogi hatóságok előtt kell rendezni. Ez a felmentés csak olyan ígéretekre vonatkozik, amelyek isten és ember között születtek. (8) „A kol nidre „egy gyászba burkolt hosszúlélegzetű éjjeli ének töredelmes, vezeklő emberek ajkairól […]” (9)

Ilyenkor a rabbik beszédükben a mai napig azokra emlékeznek, akik hitük miatt szenvedtek mártíromságot. S innen ered a megbocsájtás is. Bocsánatot nyer Izrael fiainak egész közössége, még az idegen is, aki közöttük tartózkodik…. Ez az alkalom, amikor keresztények is jelen lehettek a zsinagógában, amire Jancsó így emlékszik „Gyerekkoromban jártam először zsinagógában is, akkoriban a Kol Nidrére a keresztények is elmentek. Nem emlékszem, hogy ez melyik városban történt, a szüleim vittek el egy híres kántor éneke miatt…” (10)

A kol nidre betéttel már a film 1963-as bemutatásakor meglehetősen sokat foglalkoztak. Az Egyetemi Színpadon rendezett vitán, (11) ahogyan erről Földes Anna beszámol, például felvetették, „Mi szükség volt a formalista kisfilmek vetítésére? Ha a rendező elítéli a kopasztott libák főszereplésével hivalkodó film-fintorokat, miért illeszti ezt bele a maga történetébe, miért ezzel jellemzi a maga hősét? Ha pedig nem a hős lelkiállapotának kivetítése végett kerültek be ezek a kockák a filmbe, milyen másféle – kritikai vagy motiválási – szándék vezette a rendezőt? Volt olyan hozzászóló, aki önmagában hatásosnak, szépnek érezte Márta közbeiktatott emlék-táncát, de élesen vitatta a beiktatott motívum funkcióját és közérthetőségét.” (12)

Sükösd Mihály is emlékszik arra, hogy Jancsó barátainak magyarázta a kol nidre epizódot. (13) Azaz a jelenet egyáltalán nem volt könnyen érthető. Jancsó később sem ad explicit magyarázatot: „Szociologikusan vagy nem szociologikusan került a filmbe a Kol Nidré képe? – a mi szakmánkban nem annyira kiszámított. Ott volt a helye.” (14)

Az Oldás és kötés forgatókönyve Lengyel József novellája alapján készült. Lengyel eredetileg is forgatókönyvnek szánta, azután mégis novellát írt belőle. Ahogyan a korszak más filmjeinek esetében is történt, a filmek gyakran „irodalmi művek adaptációiként készülnek el – mintegy a publikált irodalom legitimációs erőforrásait felhasználva az engedélyezésért folyó küzdelemben”, ahogyan a Fábri Zoltán Utószezon című filmjéről írt tanulmány szerzői megfogalmazzák. (15)

Az irodalmi alkotások biztonságot adtak, s ezt maga Lengyel József is világosan látta: „mikor a filmnek a létéről vagy nem létéről volt szó, kizárólag csak dicsértem, mert nem akartam, hogy az én ellenkezésem folytán a filmet föltegyék a polcra.” (16) A novella főszereplője a két idős férfi, Ádámfi főorvos és Járom doktor édesapja, a filmé viszont a paraszti származású fiatal értelmiségi, Járom Ambrus, az ő helykeresése, identitáskeresése. A kol nidre jelenet nem volt benne Lengyel József novellájában, a filmen belül is önálló részt alkot, látszólag nem kapcsolódik szorosan a film történetének fő vonulatához, mégis találkozik azzal a szereplők révén, hiszen Járom Ambrusról és Mártáról is megtudunk valami igen lényegeset.

Arra a kérdésre, „Hogyan született meg a két kisfilm gondolata?” Jancsó Miklós ezt válaszolta: „Az akasztott libák balladája egy már forgatás közbeni nyomasztó álom emléke. A Kol-Nidré dallamára készült film azonban előre elhatározott tudatos dramaturgiai funkciót tölt be.” (17)

A kol nidre jelenet előtt vetített kisfilmet Jancsó maga nevezte „kopasztott libák balladájának.” (18) Ennek a filmnek a jelentésén vitatkoznak a fiatalok a vetítés után a házibuliban. (19) A filmbeli művész azt mondja, ő megcsinálta, a többiek elé tette, s szomorú, ha nem értik. A filmbefűzés, a film gépezetének láttatása, eszközeinek megmutatása és a „művész” érzései, az őt körülvevő értetlenség, Jancsó önreflexiója, amibe a „meg nem értett művész” mítosza is vegyül – akár komolyan, akár ironikusan viszonyult hozzá.

Az akasztott, lecsupaszított libák a kiszolgáltatottságra, az ölésre emlékeztetnek, és – egészen addig, amíg le nem vágják a kötélről őket, és nem jelennek meg késsel-villával, evésre, fogyasztásra felszolgálva a vízparton – iróniától is mentesek. Az utóbb megjelenő irónia az akadálya annak, hogy egyértelműen az ölésre, a holokausztra utaló metaforikus képnek tekintsük, egyfajta „marhák a vágóhídon” képnek. Iróniáról árulkodik Jancsó szóhasználata („kopasztott libák balladája”), ahogyan a megelőző kávéházi jelenet során is érezhető a művészkedéssel szembeni kissé gúnyos attitűd, amikor az asztal körül beszélgető értelmiségi művészek kényszeredetten hallgatják meg egy dilettáns társuk írását.

A két kisfilmnek van köze egymáshoz, akkor is, ha a „kopasztott libákban” több a tisztázatlanság. A házibuli magántér, amelyet átmenetileg megnyitnak, a család és a közvetlen barátok körét szélesebbre tárják, mégsem nyilvános tér. Itt vetítik le a két kisfilmet, mintegy a film fővonulatán kívüli betétként, ezzel jelezve, hogy az avantgárd kísérletezés és a holokauszt emlékezete nem kap helyet a nyilvános térben. „Második játékfilmemben – az Oldás és kötésben – össze van keverve a valóságos és a film-jelen. S az utóbbiban feltűnik a Kol Nidré.” (20) A jelenet a nézése közben láthatóvá válnak a filmi keretek: visszatérünk a realitásba, a házibuliba, látjuk, ahogyan a szerelmesek egymást átkarolva nézik önmagukat. Amikor elkomorul a film a filmben, Járom doktor azzal teszi láthatóvá a kamerát, hogy eltakarja, leállítja a forgatást, hirtelen tudatosítja a filmkészítést.

A magánélet és a közélet közötti harmónia megteremtése a korszak egyik fontos kérdése volt. Az „igazi” problémák, dilemmák a közösséghez, az új szocialista élethez kapcsolódtak, a magánéletben a szerelem, a kapcsolatok játsszák a főszerepet. A magánszféra, szemben a nyilvános térrel, hagyományosan a nőkhöz kötődik. (21) A kritikák egy része foglalkozik is azzal, hogyan kapcsolódik Járom Ambrus szerelme, magánélete a film fókuszába helyezett dilemmához, amely ún. társadalmi probléma. Szekfű András ír arról, hogy a magánélet nem jelenthet megoldást Járom doktor számára. „Márta passzív egyéniség, ezért nem hozhat megoldást Járom életébe. Azonban még ez a problémafelvetés is kérdéses, hiszen nem valószínű, hogy Járom válságát egy bármilyen igaz férfi-nő kapcsolat önmagában tartósan megoldhatná. Társadalmilag-történelmileg meghatározott konfliktust nem lehet érvényesen feloldani pusztán a magánélet szférájában.” (22)

Szellemesen, mintegy fordított irányból közelíti meg ezt a kérdést Schubert Gusztáv a kádárkori szerelmek filmi megjelenítéséről szóló cikkében: „A hatvanas évek magyar filmjében a szerelem mindig súlyos közéleti terheket cipel [vagyis nem lehet a magánéletbe visszavonulni, csakis a közélet lehetséges – T. H.]. Még azok sem bíznak a törékeny bokák, a szerelem pillangószárnyainak erejében, akik legalább tudnak róla. Az Oldás és kötésben egy korabeli házibuli valamely csendesebb zugából egyszer csak elővillan egy macskaasszony tekintete (Domján Edit), ha soha többé nem látjuk, már az is bőven elég lenne, valóságos szerelmi »ellenforradalom« a puszta léte. Magyar filmben ennyi nem elég. A holocaust terhét is magára kell vennie.” (23)

A magánélet fontos része a szerelem, s a kol nidre jelenet szerelmi jelenet is. A filmről szóló kritikákban, azaz a korabeli diskurzusban ott van az erotika és a zsidóság összekapcsolása. „A lehetséges értelmezések közül számomra hangsúlyos még a személyes és kollektív veszteség, a gyász, a mártírok siratásának fájdalma. Amikor Márta magára veti a taliszt, és ezzel a sállal játszik, az inkább a hétfátyol táncot idézi, mint egy vallásosság kifejeződését. Amikor azonban beleéli magát ebbe, valamilyen erotikus játékosság és drámaiság, feszültség reflexiójaként ledobja magáról a sálat, odamegy a falhoz, amely a siratófalnak a megjelenítője. Ez a magyar siratófal. Hirtelen kiesik a »játékból«, talán túl mélyen érinti mindaz, amit ez kifejez. Rejtett (mert elrejtendő?), nem manifeszt (nem tudatos?), jelzésszerűen kifejeződő zsidó sors, el nem mondott történet és identitás.” – írja Stark András. (24)

Jancsó pedig így fogalmaz: „Járom Ambruson érzésünk szerint egyetlen ember tudna segíteni: Márta! Csakhogy belőle hiányzik mindenfajta kegyetlenség. Még az a minimum is, ami a férfi vállalásához nélkülözhetetlen lenne. Úgy hittük, erre magyarázatot kell adnunk. Mégpedig olyan magyarázatot, amely felmenti Mártát. A múltját kerestük, s mögötte üldöztetések emlékeit, az évszázadok kegyetlenségeit leljük. Megértettük, hogy miért hiányzik belőle a leszámolásra való képesség. Járom Ambrussal szólva vallottuk: »Éppen azt szeretem benned, hogy nem tudsz kegyetlen lenni.«” (25) Vagyis Jancsó teljesen tudatosan kapcsolja össze az ún. női tulajdonságokat és a zsidóságot. Márta passzív, nem képes szakítani a férjével, vele sem tud kegyetlen lenni. Jancsó ezt múltjához, az üldöztetéshez, azaz zsidóságához köti.

A tallit a zsidóság egyértelmű jelzése, amit alapvetően férfiak boríthatnak magukra. Azzal, hogy Márta ölti magára, a zsidóság jelölője egy nő lesz. A vízparton táncoló Mártát Járom doktor távolról figyeli, nem lép be a nő világába, egy másik világba. Az idegenség, a „másság örök szimbóluma” a zsidóság – mondja Jancsó. (26)

A kisfilm befejezetlensége, az esztétikai lekerekítés „kudarca” – amikor Márta összeomlik, s Járom doktor leállíttatja a filmezést – szimbolikusan jelzi a történelmi múlt lezárásának lehetetlenségét. A kol nidre énekét még akkor is hallani, amikor a film-a-filmben már véget ér, s a műteremben Járom Ambrus megcsókolja Mártát. A holokauszt nemcsak ábrázolhatatlan, hanem lezáratlan is. Ahogyan lezáratlan, kudarcba fulladt, elakadt Járom doktor kapcsolata Mártával. Ez a két megoldatlan viszony – a történelmi múlthoz és a szerelemhez – Mártában egyesül. Járom doktor kapcsolata Mártával azért nem tud rendeződni, mert Márta nem képes szakítani a férjével, s életét Járom Ambrussal összekötni. S épp a múlt miatt nem tud a kapcsolatuk rendeződni, éppen a történelmi teher miatt, amit Márta hordoz, az átélt kegyetlenségek miatt ő nem képes „kegyetlen” lenni senkivel.

A filmben „természetes” módon férfiak világába lépünk. Férfiak alkotják a normát, amelyhez képest a nő a „más”. Mészáros Márta többször is Jancsó szemére vetette, hogy képtelen nőket ábrázolni a filmjeiben. Érdemes hosszabban idézni Jancsó válaszát erre: „Biztos tudjátok az adomát, hogy miért került bele a meztelen lány az Így jöttembe. Mert [Mészáros] Márta mindig azt mondta, hogy mi hülye buzeráns fráterek vagyunk, csak férfiakról tudunk filmet csinálni. Nem tudunk szerelmet ábrázolni. Soha sincsenek nők a filmjeinkben. Az Így jöttemnek elkészült a forgatókönyve, és nem volt benne nő. Márta elkezdett cseszegetni, hogy már megint olyan filmet csináltok, amiben nincs nő. Erre mondom, rendben van, lesz benne nő, de az meztelen lesz. Így került bele az Így jöttembe…” (27) Vagyis Jancsó a férfi fantáziának megfelelően, meztelen nővel, a férfi erotikus vágy jelenlétére utaló módon, odüsszeuszi ravaszsággal válaszolt Mészáros Márta kritikájára. Ez azt is jelenti, hogy a nőkhöz való ilyetén viszony természetesnek tűnt, nem kellett semmilyen módon kódolni. Ez a fajta „természetes viszony” az Oldás és kötésben jól látható.

A film azzal indul, hogy a fiatal, paraszti származású orvos és kollégái között vita alakul ki arról, helyes-e hogy az idős sebész operálja meg egy orvos kolléga feleségét. Az értelmezések elsősorban azt emelik ki, hogy generációk, nemzedéki ellentétek feszülnek egymásnak, majd a műtétet elvégző kiváló idős orvost látva, Járom doktor rájön, nem írhatja le az öreget, meginog saját biztosnak vélt értékeiben, s nekiindul a világnak, hogy megtalálja benne helyét, saját identitását. Fiatal és idős, régi és modern, korszerű és elavult, régi és új kerül konfliktusba. Ezt a nemzedéki ellentétet, önkeresést a film férfiak között jeleníti meg. Az értelmezések hallgatnak arról, hogy egy nő teste felett folyik ez a szakmai vita. Klasszikus patriarchális szituáció ez, ahol a tudás birtokosa a férfi orvos, s akin pedig ezt a tudást gyakorolják, az a nő. Az asztalon fekvő, műtétre váró, felülről fényképezett, passzív nő. (28)

Az idős főorvos így nyugtatja betegét, a kolléga feleségét „Nem kell tőlünk félni, kislány”. Bár az orvos-beteg viszony, ahogyan a többi beteghez intézett néhány mondatból is kiderül, alapvetően patriarchális, ez a mondat mégis más volna egy férfibeteggel kapcsolatban. A filmben a nők kiszolgáltatottságuk vagy viselkedésük miatt gyermeki viszonyban vannak a férfiakkal, még akkor is, ha valamikor majd orvos lesz belőlük. Az indexeket kiosztó orvos, Járom Ambrus rendreutasítja az osztályzatának gyerekesen ugrándozva örülő nő-hallgatót: „Kollegina, kórházban van, orvos akar lenni, nem? Akkor úgy is viselkedjen!” Majd a mellette álló férfi-hallgatóhoz fordul, akivel szemben nem érezteti patriarchális, hierarchikus fölényét, hisz nála egy modern képzőművészeti album (Bernard Buffet) van, amit Járom doktor érdeklődéssel nézeget, majd kölcsön is kér. Az „igazi”, modern művészet, a magas kultúra a férfiak közötti viszonyban jelenik meg. A nő-hallgatónak úgy kellene viselkednie, mint férfi kollégájának; a férfi mutatja meg a példaszerű, helyes magatartást.

Másként fogalmazva, ha egy nő orvos akar lenni, rendesen (értsd: úgy, ahogyan a férfiaknak) kell viselkednie. Az öntudatos kuláklány, Etus orvos akart lenni, de közeledése láthatólag nem talált viszonzásra Járom Ambrusnál. Amikor kuláklánynak minősítették, Járom nem állt ki mellette, s nyilván ezért nem is tanulhatott, pedig okos nő. Kiváló memóriáját bizonyítja, hogy még sok évvel később is fel tudja mondani az anatómialeckét. Etus a helyére került, orvos ugyan nem lehetett, de most agronómus, két fia van, akikből vágyai szerint orvos lesz. Amikor Etus arról érdeklődik, szerette-e őt Járom Ambrus, szaggatott beszélgetésük során azt kérdezi: „Jó nő voltam?” Etus ekkor „rendesen”, azaz férfiként viselkedik, s férfi kérdést tesz fel. A férfi normáknak megfelelő, férfi viselkedés ára, hogy nem olyan nőként jelenik meg, akinek erotikus vonzása, szexuális hatalma volna Járom Ambrus számára.

Márta és Etus jelenetét egy korabeli kritika, a hatvanas évek (zsidókat és nőket) eltakaró szemléletére jellemző módon kapcsolja össze: „Jancsót érzelmileg erősen foglalkoztatja az a tény, hogy az új világ gyászra épül, a régi elmúlásán kívül a fasizmus mártírjainak katakombáira (Kol nidré jelenet), az osztályharc és a személyi kultusz okozta szükséges, vagy szükségtelen erőszaktételekre (Etus problémája).” (29) A kritika írója nem nevezi meg a zsidókat, és számára nem releváns, hogy mindkét problémakört, a kiszolgáltatott, áldozati helyzetet nők jelenítik meg. A filmben egyébként az egyetlen „modern nő” a házibuliban szexuálisan „kooperatívnak” ígérkező szőke nő (Demjén Gyöngyvér), aki viszont kettős játékot folytat, hiszen készen állna Járom Ambrussal megcsalni partnerét; tetszését nyíltan ki is mondja. Járom doktornak azonban ez a „modern nő” nem kell.

A film fókuszába állított kérdéshez, Járom Ambrus válságához, régi és új viszonyához, az ugyancsak férfi genealógián – Járom Ambrus apjához megy haza a faluba, bátyjával is találkozik, anyjának nyoma sincs – keresztül megmutatott társadalmi problémákhoz képest a tudás nemek szerinti felosztása, a nők gyermeki pozícióban tartása csupán háttérnek tűnik. De épp ezek a „lényegtelen”, marginális elemek, „elszólások” mutatnak meg lényeges jegyeket. (30)

Az Oldás és kötés alapkérdése a modernitás, a régi és az új viszonya a hatvanas évek szocialista Magyarországán. A modernitás a film minden részletében felbukkan, Járom Ambrus belső konfliktusában, szakmájában, életmódjában, kapcsolataiban, érdeklődésében. A film – a vidéki helyszínek kivételével – olyan életszínvonalat tükröz, ami nem a hazai hatvanas évek realitása volt. Mindenhol a korban a legmodernebb tárgyakkal, környezettel, technikai eszközökkel találkozunk: a lakásbelső, a házibuli, az autó (amit Járom doktor kölcsön kap felettesétől), amit esetleg majd megvesz (feljebb lép). Az orvos az elérhető legmagasabb életszínvonalat, anyagi jólétet, intellektuális életet képviseli. Az autó elérhető ugyan, de csak a társadalom legmagasabb rétege számára, igazi státuszszimbólum. Etus is azt szeretné, ha fiaiból orvosok lennének majd. Minden a legmodernebb, a legdivatosabb, már-már olyan, mintha „nyugati” lenne. A modern fiatalok twistet táncolnak. Járom Ambrus Skoda Feliciát vezet, modern képzőművészeti albumot nézeget, jazzt hallgat, filmkészítésben vesz részt, művészetről beszélget, modern művész műtermében bulizik. A modernitás azonban a nőkkel kapcsolatban, a nők és a férfiak viszonyában nem jelenik meg. Jancsó, aki filmjeiben a hatalommal foglalkozik, a nemek viszonyában nem érzékeny a hatalmi viszonyokra. A Mészáros Márta kritikájára adott reakció arról tanúskodik, hogy ez nem is valami tudatalatti, feltárásra váró gondolkodásmód volt.

*

„1944-ben, őszintén mondom, nem tudtam – senki sem tudta a környezetemből –, hogy itt arról van szó: kiirtják a zsidóságot. Azt tudtuk, hogy deportálják, elviszik… Azóta, egy életen keresztül, szégyenlem magam. Hogy nem tettem valamit. Teljesen mindegy, mit tehettem volna. Mert konkrétan fel sem merült bennem. Amikor 1945-ben megtudtam, hogy mi történt, még jobban elfogott a szégyenérzés. Hogy nem fogtam puskát én sem, meg a barátaim sem. Pedig tudhattuk, milyenek a nácik.” (31)

1963-ban, a film bemutatásakor két év telt el a Magyarországon sem visszhangtalan Eichmann-per után, amikor Jancsó a kol nidre motívumot beillesztette második játékfilmjébe. Az Eichmann-per nemcsak egy főbűnöst mutatott fel az emberek számára, nemcsak a túlélők tanúságtételének teremtette meg lényegében az első nagy nyilvános alkalmat, hanem a be nem avatkozók lelkiismeretére is erősen hatott, s azokra is, akik nem tudták, mi történik – ahogyan Jancsó maga is emlékezik ezekre az időkre. A kol nidre azok számára is oldást kér, akik nem-tudásból tettek vagy nem tettek valamit: „Bocsánatot nyer […] még az idegen is, aki közöttük tartózkodik, mert az egész nép tévedésből [tette]”. Hannah Arendt az Eichmann-perről írt tudósításában minden őt ért váddal szemben „elsősorban amellett érvelt, hogy a felelősség nem egyszerűen csak a megnevezhető bűnösöké.” (32)

„Az Oldás és kötés kissé biblikus csengésű cím a Kossuth-díjas Lengyel Józsefnek az Igéző című kötetében megjelent és azonos című novella filmváltozatát takarja. De a Jancsó Miklóssal közösen filmmé átköltött novella tágasabb, szélesebb horizonton keresi a korszakváltás szocialista etikájának szilárd alapját, hogy biztos bázisra építse a kommunista humanizmus tartópilléreit.” – szólt a korabeli címmagyarázat. (33)

A novella a társadalmi változásokról, a régihez, hagyományhoz való kötődésről, és az attól való eltávolodásról szól. A film, s benne a kol nidre jelenet, fontos kiegészítéseket tesz ehhez hozzá, de a biblikus hang nem véletlen. Hannah Arendt Vita Activa (angol fordításban The Human Condition) című munkájában (34) a zsidó-keresztény viszonyban vizsgálja az ígéretet és a megbocsájtást mint az emberi lét két alapvető eseményét. Arendt gondolatmenetét (35) követve, az ígéret és a megbocsájtás két olyan szférája az emberi létnek, amely egyszerre kapcsolódik a gyarlósághoz és a nagyvonalúsághoz.

A megtörtént, visszafordíthatatlan tettek kötelme, és az igazságtétel kegyetlensége alól a megbocsájtás old fel. Az emberi természet kiszámíthatatlan sötétjében az ígéret kínál valami biztosat, fogódzót, a megbocsájtás pedig a továbblépés lehetőségét nyitja meg. Megbocsájtás nélkül a múltbeli, meg nem történtté már nem tehető hibás cselekedetek, bűnök béklyójából sosem lehetne szabadulni, sosem lehetne újrakezdeni, örökké ugyanannak a bűnnek a fogságában élne az ember. Az emberek közötti megbocsájtás erejét Jézus Krisztus „fedezte fel”. Jézus, ahogyan Arendt kifejti, azt bizonyítja, hogy nemcsak isten képes megbocsájtani, hanem az ember is, és már itt a földön. (36)

Megbocsájtani csak a nem szándékosan elkövetett rosszat lehet, a szándékos, előre eltervelt gonoszság megbocsájthatatlan. Arendt szerint a megbocsájtás a szeretetben valósulhat meg, hisz az, aki megbocsájt, nem a bűnt bocsájtja meg, és nem az elkövetett bűn alól oldoz fel, hanem valakinek a kedvéért teszi. Aki szeret, az megbocsájt.

A megbocsájtást a szerelem kontextusába helyezi Jancsó, aki saját lelkiismeretével is küzdve, a kol nidre jelenetben tabusítás nélkül, absztrakt, de nem kódolt nyelvet használva néz vissza arra, amiért „egy életen keresztül, szégyenli magát”. Jancsó – ahogyan az Utószezonnal kapcsolatban Zombory Máté, Lénárt András, Szász Anna Lujza fogalmaz – összevonja „a történelemvizsgálatot az önvizsgálattal.” (37) „[Járom] még az a típus, amelyik nyitott. Aki tudja, hogy a világot csak akkor értheti meg, ha mindenkihez tartozik és mindenkinek a barátja. Aki közösködik. A zsidókkal is. Mindenkivel.” (38)

Amit Jancsó Járom Ambrusról mond, azt önmagáról is mondja, miközben megvannak a maga vakfoltjai is. Ezek a marginális, a korban „természetes” elemek azok, amelyeket visszatekintve tudunk értelmezni. Itt találhatók azok az ottfelejtett nyomok, elszólások, amelyekről utólag kideríthetjük, hogy egyáltalán nem „természetesek” és nem is lényegtelenek.

 


(1) Többen egyszerűen siratóéneknek nevezik vagy kaddisnak vélik. Például Geszti Pál: Oldás és kötés. Film Színház Muzsika 7 (1963) no. 13. 2–4.

(2) Magyar zsidó lexikon. Az 1929-ben Ujvári Péter szerkesztésében megjelent kötet internetes változata. 497. Nem zsidó zeneszerzők – köztük Beethoven és Max Bruch – is felhasználták ezt a 12. századból származó zenei motívumot. Mitch Glaser, Zhava Glaser: The Fall Feasts of Israel. Moody Press, Chicago, 1987. 114.

(3) Mitch Glaser, Zhava Glaser, i. m. 114.

(4) „…a könnyelmű, buta ígéreteken kívül vannak olyan helyzetek, veszélyek, fenyegetések, amikor a pillanatnyi impulzus arra ösztökél, hogy olyan esküt tegyen az ember, amit később nem tud betartani… Ezekben az estekben a rabbi kötelességének érzi, bizonyos körülmények és feltételek teljesülése esetén, hogy a könnyelmű vagy lehetetlen/be nem tartható ígéretek esküje alól felmentést adjon. Ezt egyvalaki nem teheti meg, csak három tanult törvényismerő ember, miután alaposan kivizsgálták az eset természetét és megállapították, hogy nem azért történt az eskü, hogy önmagának (self-improvement) jobb helyzetet biztosítson, vagy mások kárára történjen. Hiszen nem minden eskü alól lehet felmentést kapni. Nem lehet felmentést kapni olyan eskü, ígéret alól, amit másik embernek, legyen az akár gyermek vagy pogány, tettek, csakis annak a személynek a jelenlétében és egyetértésével, olyan eskü alól, amelyet az ember a bíróságon tett, semmilyen más hatalom fel nem menthet (csak a bíróság).” Mitch Glaser, Zhava Glaser, i. m. 116.

(5) „4Mózes 15:26. A Fenti tudtával és e közösség beleegyezésével, az égi és földi törvényszék előtt megengedjük, hogy a vétkezők velünk imádkozzanak. Az előimádkozó háromszor – egyre hangosabban – elmondja a Kol Nidrét, a közösség halkan vele mondja.” http://zsido.com/fejezetek/zsido-liturgia-kol-nidre-fogadalmak-imaja/

(6) Mitch Glaser, Zhava Glaser, i. m. 116.

(7) Magyar zsidó lexikon, i.m. 497-498. http://mek.oszk.hu/04000/04093/html/0504.html

(8) Mitch Glaser, Zhava Glaser, i. m. 116.

(9) U. o.

(10) Jancsó Miklós: A másság örök szimbóluma. Kőbányai János interjúja. Múlt és Jövő, 2013/4. 58.

(11) Beszélgetés Jancsó Miklóssal (1968) – 3. rész. Kötések és oldások. Közreadja Förgeteg Balázs és Szekfü András. http://www.filmvilag.hu/xista_frame.php?cikk_id=11944

(12) Földes Anna: Visszhang – vitával. Filmvilág 6 (1963) április 15. 21.

(13) Sükösd Mihály: Seregszemle. Budapest, Szépirodalmi Kiadó, 1986. 361. Idézi Marx József: Jancsó Miklós két és több élete. Budapest, Vince Kiadó, 2000. 82.

(14) U. o.

(15) Zombory Máté, Lénárt András, Szász Anna, Lujza: Elfeledett szembenézés. Holokauszt és emlékezés Fábri Zoltán Utószezon c. filmjében. BUKSZ, 25 (3). 245–256.

(16) Lengyel József: Beszélgetések. Budapest, Szabad Tér kiadó, 1988. 84–85. Idézi Marx, i. m. 82.

(17) U. o.

(18) Filmkantáta négy tételben. Lelkes Éva beszélgetése Jancsó Miklóssal. Film, Színház, Muzsika, 1963 április 5. VIII. évf. 14. sz. o. n.

(19) Ahogyan az Oldás és kötésről is vitát rendeztek az Egyetemi Színpadon.

(20) Kőbányai, i. m. 55.

(21) Ahogyan a 19. században a társadalmi szerepek újrarendeződésével a nemek szerinti szerepeket felosztották, nő „helye” az otthon, a magántér, a magánélet. Számos feminista írás foglalkozik ezzel a művészet összefüggésében is, köztük például Griselda Pollock: Modernity and the Spaces of Femininity, in Vision and Difference. Femininity, Feminism and the Histories of Art, London, 1988.

(22) Szekfű András: Fényes szelek, fújjátok! Jancsó Miklós filmjeiről. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1974. 40. http://mek.oszk.hu/03200/03213/03213.pdf

(23) Schubert Gusztáv: Kádár-kori szerelmek. Bebel nője. http://www.filmvilag.hu/xereses_cikk.php?&cikk_id=3602

(24) Stark András: Bábeli fogságban. Zsidó motívumok Jancsó Miklós játékfilmjeiben. Szombat, 2014-02-01. http://www.szombat.org/kultura-muveszetek/stark-andras-babeli-fogsagban-zsido-motivumok-jancso-miklos-jatekfilmjeiben-1352774046

(25) Lelkes, i. m.

(26) Kőbányai, i. m. 59.

(27) Beszélgetés Jancsó Miklóssal (1968) – 3. rész. Kötések és oldások. Förgeteg Balázs, Szekfü András http://www.filmvilag.hu/xista_frame.php?cikk_id=11944

(28) Az Oldás és kötést Antonioni Éjszaka című filmjéhez szokták leggyakrabban hasonlítani, Domján Editet pedig Monica Vittivel rokonítják, ahogyan Szekfű András írja: „Érdemes felhívni a figyelmet a fényképekkel is dokumentálható rokonságra Márta és Antonioni Éjszaká-jának Monica Vitti által alakított figurája közt. Ő is gesztussal, tartással különül el a mulató társaságtól. A film – ezt főleg az alkotók nyilatkozatából tudjuk – éppen ezt a tartást kérdőjelezi meg, bemutatja, hogy Márta passzív egyéniség, ezért nem hozhat megoldást Járom életébe...” Szekfű, i. m. 40. A nőkhöz való viszony szempontjából további adalék lehet az Éjszaka elején a kórházi jelenet. Ez nem egyszerűen analóg az Oldás és kötés bevezető, kórházi képeivel, Antonioni – csakúgy, mint Jancsó – bármennyire modern, a hagyományokat megkérdőjelező életvilágot kíván bemutatni, a férfi-nő viszonylatában ez nem mentes a tradicionális sztereotip elemektől. A házaspár meglátogatja haldokló barátját a kórházban, s eközben találkoznak egy furcsa nőbeteggel. Ez a fiatal nő nemi vágyait féken tartani képtelen, a férfi főhős nem is tud neki ellenállni, s egy olyan hisztéria-jelenet bontakozik ki a film elején, amit akár Charcot klinikáján is felvehettek volna, s amit hagyományos, sztereotip módon nőkhöz kapcsolnak.

(29) Komlós János: Oldás és kötés. Filmvilág 7 (1963) no. 8. 7.

(30) Carlo Ginzburg–Anna Davin: Morelli: Freud and Sherlock Holmes. Clues and Scientific Method. History Workshop, No. 9 (Spring, 1980). 5–36.

(31) Kőbányai, i. m. 58.

(32) Majtényi György: Hannah Arendt totalitarizmus elméletének a hasznáról. Kritika,-2014. november-december http://www.kritikaonline.hu/kritika_14november-december_majtenyi.html

(33) Molnár István: Oldás és kötés. Lengyel József és Jancsó Miklós filmje. Új Írás, 1963. 5. sz. 639.

(34) Hannah Arendt: The Human Condition. Chicago, London, The University of Chicago Press, 1958.

(35) Arendt, i. m. 236–247.

(36) „És néked adom a mennyek országának kulcsait; és a mit megkötsz a földön, a mennyekben is kötve lészen; és a mit megoldasz a földön, a mennyekben is oldva lészen.” (Máté 16:19)

(37) Zombory, Lénárt, Szász, i. m. 246.

(38) Kőbányai, i. m. 59.

2017. július 26.
PRINT