Balázs Kata:

Nagyon fontos, hogy legyenek hosszabb távú célok
Beszélgetés Böhler Nórával

 

Hogyan szövődött az együttműködés a Kontúr Közhasznú Egyesület, a Hős utca és a Gaudiopolis műhely - OFF-Biennálé között?

A Kontúr Közhasznú Egyesület már negyedik éve van jelen Budapest egyik legstigmatizáltabb helyén, a Hős utca két, számos szociális problémával terhelt, nagyon erősen drogfertőzött épületében, így szoros viszonya alakult ki a helybeli szülőkkel és gyerekekkel. Ez a bizalom teremtette meg az alapját annak, hogy az OFF-Biennálé és a Hős utcai két tömbben élőkkel foglalkozó segítő munka összekapcsolható legyen. Én az első biennále alkalmával csatlakoztam az OFFhoz, a Hős utcában pedig már több mint egy éve önkénteskedem, így látom egyrészt a helyi problémákat, másrészt azt, hogy mi foglalkoztatja azokat a gyerekeket, akiket a Kontúr Egyesület elér.

Hogyan kapcsolódik a Hős utcában folyó munka az OFF-Biennálé struktúrájába, felvetéseibe?

A 2015-ben rendezett első biennálé alatt megtapasztaltuk, hogy milyen lehet olyan feltételekkel dolgozni, amikor nem áll mögöttünk egy intézmény, a közönség oldaláról nem adott felénk az a bizalmi viszony, ami például egy múzeum felé fennáll, illetve nincs olyan infrastruktúránk sem, mint egy intézménynek. Ráadásul olyan értelemben, ahogy a kurátori csapat, edukációs csapat nem létezik, azt mindkét biennále alkalmával fel kellett építeni. Azok közül, akik erre vállalkoztunk, legtöbben a múzeumpedagógia felől érkezünk, de ez a kifejezés itt nem pontos, és azért használjuk inkább az edukáció szót, mert az sokkal szélesebb fogalmi kört fed le és jelzi, hogy ez nem egy intézményi keretek közé szorított tevékenység.

Az első biennálé keretében azokat szólítottuk meg, akikről tudtuk, hogy a múzeumpedagógia területen aktívak. De nem csak azokat, akik kortárs művészettel foglalkoznak, mert ők sokkal kevesebben vannak. Akkor még nagyon nem lehetett látni, hogy mi is az az OFF, ezért elhívtuk őket egy találkozóra, ahol meséltünk róla, és felkínáltuk a lehetőséget arra, hogy csatlakozzanak hozzánk, ha van szabad kapacitásuk és ha a több, mint 100(!) művészeti projekt közül találnak olyat, amellyel szívesen foglalkoznának. Két éve legalább nyolc (1) múzeumpedagógus alakította ki a programkínálatot, amellyel végül sok iskolát elértünk, és mintegy 450 gyerek vett részt a foglalkozásokon. Utólag visszagondolva, egészen más volt a dinamikája ennek az első kiadásnak. Akkor tavasz volt, ami az iskolák elérése szempontjából ideális időszaknak bizonyult.

A második OFF e tekintetben kevésbé volt szerencsés. A 2017-es kiadásra készülve az fogalmazódott meg a kurátori csapatban, hogy a hagyományos múzeumpedagógiai módszertanra alapuló foglalkozások szervezésén túl próbáljunk meg egy hosszabb távú projektbe belevágni, ami az egész OFF-Biennálé Egyesület edukációs szemléletmódját is új alapokra helyezheti. A Gaudiopolis eleve erős pedagógiai felvetésre épült, a gyerekek bevonása a nem-kurátori kezdeményezésű kiállítási projektekben is hangsúlyosan jelen volt. Miután a Gaudiopolis-koncepció kialakult, hamar abba az irányba kezdtünk el közösen gondolkodni, hogyan lehetne egy részvételi művészeti projektet összehozni, noha tisztában voltunk vele, hogy az még több erőforrást, időt és energiát követel meg, és időben is hosszabb elköteleződést kíván meg, mint amit egy biennálé pár hetes időkerete kínál.

Így vezetett az út a Hős utcai együttműködéshez. Felvetettük magunknak, hogy nézzük meg, hogy a kortárs művészetnek milyen helye lehet a Hős utcában, és az önkéntes felhívásra jelentkezők milyen új tudást, készségeket hoznak be, amire építkezni lehet. Sokan jöttek, (2) és nem csak a felhívásra, mint például egy fiatal tájépítész-urbanista, aki ráadásul Hős utcai lakos, bár nem a két tömbben nőtt fel, hanem az utca másik végében. Ez nagyon fontos, mert ha valaki a Hős utcában marad, annak nagyon erős a motivációja a részvételre.

Mi a te személyes motivációd a Kontúr Egyesülettel való munkában?

Egy időben a Hős utca felé jártam haza biciklivel, és amikor elhaladtam a két épület mellett, mindig összeszorult a szívem, de azért egy kicsit jobban megnyomtam azt a pedált. Egyszer csak a facebookon találkoztam a Kontúr Egyesülettel, hogy létrehoztak ott egy közösségi teret és a gyerekekkel foglalkoznak. Elszégyelltem magam, felbátorodtam, és jelentkeztem önkéntesnek. Máig ott ragadtam. László Zsófi, akivel a kezdetektől fogva együtt dolgozunk az OFF edukációs programján, miután először járt a közösségi térben, úgy fogalmazott, hogy ez egy mágnes. Nagyon nehéz sorsokkal szembesülünk, miközben önmagunkkal is szembe kell néznünk.

Nekem, akinek soha nem volt dolga a gyermekjóléti intézményrendszerrel, a valóságnak egy egészen új dimenziója tárult fel. Számomra ez egy önismereti utazás, amelyen folyamatosan számot kell vetnem azokkal a normákkal és értékrendekkel, amelyek a szocializációmban eddig meghatározóak voltak, kezdve az előítéleteimmel. Ez egy érzékeny terület, emberekről van szó, akiknek az otthona a Hős utca, sokféle érzelemmel kötődnek hozzá, nekik ott kell a mindennapokkal megküzdeniük, amihez nagyon különböző megküzdési stratégiákat alakítottak ki, hogy közben ne sérüljön az emberi méltóságuk. Nagyon át kell gondolni, hogy milyen pozícióból próbálok “segíteni”, és például azt, hogyan kommunikálom ezt olyanok felé, akik csak a hírekben hallanak a Hős utcáról.

Milyen konkrét tevékenységek zajlanak a Hős utcában?

Sorra vettük azokat a tevékenységeket, amelyek már beváltak a gyerekek körében, hogy ezeket továbbfejlesztve a hős utcai lakóközösség más csoportjai számára is értelmezhető, és hasznos dolgok jöhessenek létre. A gyerekek szükségleteiből indultunk ki, mert a felnőtteket nehezebb megszólítani. A gyerekek szeretnek játszani, kertészkedni, de nincs hol, amiből adódott, hogy elsőként a két épület közötti tér újragondolásával foglalkozzunk. A rövid távú célok tervezéséhez figyelembe kellett venni a térhasználat sajátosságait és az őszi időpontot is, amikor kinn hűvösebb az idő és korán sötétedik. A gyerekekkel gyorsan eljutottunk odáig, hogy jó lenne oda egy játszóteret építeni. Focikaput csináltattunk, mert meghallgatva a véleményüket, egyértelművé vált, hogy szükség van rá. A hajdani focipálya maradványait eldózerolták augusztusban, egy területrendezés során, amikor kitisztították a terepet.

A fiúkat leginkább a foci köti le, és ők azok, akik nehezebben találják meg a helyüket a közösségi tér négy fala között. Ennek mentén elindult az érdeklődés a gyerekekben a játszótér és a kertépítés felé. Kiderült, hogy ehhez előbb el kell menni velük játszótérre, hogy lássák, hogy ott egyáltalán milyen játékok vannak. Élményekre volt szükség, mert a Hős utca környékén nincs játszótér. Annyira nincs semmi, hogy a gyerekek azzal játszanak, amit találnak: szemétre dobott bútorokkal, vagy a két épület között magára hagyott autóronccsal. Szívbemarkoló látvány. Néhány család jár játszóházba, de sokan még oda sem jutnak el. El kellett mennünk játszótérre, hogy egyáltalán el tudjunk kezdeni gondolkodni róla. A közösségi tervezésből következett a személyes térrel való munka. Nagyon lekötötte őket az az alkalom, amikor egy cipősdobozt alakítottak át családi lakóhellyé. Volt, aki három foglalkozáson keresztül csinosítgatta az “otthonát”. Jó kis művek születtek, párat elvittünk ezekből arra a kiállításra, amelyet Gaudiopolis jelenbe is érvényes fogalmai mentén rendeztünk tanodák anyagából az Art Buda Alkotóműhelyben.

Ez a pop up kiállítás volt a másik kis projekt, amivel az edukáció a Gaudiopolishoz kapcsolódott: arra kértük a tanodákat, hogy küldjenek nekünk olyan jó gyakorlatokat, gyerekektől származó alkotásokat, bármit, amin keresztül láthatóvá tehetjük az OFF-Biennálé látogatói számára azokat az erőfeszítéseket, energiákat, az egész társadalom számára hasznos, értékteremtő munkát, amit a civil közösségek a hátrányos helyzetű gyerekek érdekében a gyerekekkel közösen végeznek. A beérkezett fotók, kiadványok általában a pozitívumokat emelték ki, tehát inkább az eredményeket demonstrálták, mint a nehézségeket. Az volt az eredeti elképzelésünk, hogy a kiállítást folyamatosan kiegészítjük az edukációs programokon készült friss művekkel, így kerültek oda a makettek. Nagyon büszkék voltak a gyerekek arra, hogy kiállításon szerepel a munkájuk.

A közös főzés, étkezés a kortárs művészetben is gyakori eszköz, ez is lehet kapcsolódási pont a művészettől látszólag annyira távoli területek és a művészet között, és ez az OFF több projektjében is szerepet kapott. A Hős utcában közös főzés is lényegében egy szükségletből jött, mégpedig, hogy a közösségibe betérő gyerekek általában éhesek. Felszereltük a konyhasarkot egy jó sütővel, meleg vízes mosogatóval és elkezdtünk közösen sütni Tonté Barbara gasztroblogger vezetésével. A sütés hamar népszerűvé vált a gyerekek körében, még többen jelentek meg a közösségi térben, ami hozzájárult ahhoz, hogy mára kinőttük a helyet. Ezeken kívül a hagyományos múzeumpedagógiai gyakorlatokkal is próbálkoztunk, vagyis elvittük a gyerekeket az OFFos kiállításokra, ami szintén sok új tapasztalatot hozott. Most készülünk a Capa Központba, a kamaszkor-kiállításra, amitől azt várjuk, hogy a fotókhoz kapcsolódóan olyan érzékeny problémák kerülnek majd felszínre, amik egyébként rejtve maradnának.

Milyen korosztállyal dolgoztok?

Azzal dolgozunk, aki jön. A Hős utcában eleve családokban, testvérekben kell gondolkozni: jön egy kiskamasz, aki hozza az összes testvérét a közösségi térbe - akik közül a legkisebb karon ülő -, mert tudja, hogy ott biztonságban vannak. Vagy az anyukájuk hozza őket, mert tudja, hogy ott jó helyen vannak. A kicsikkel és a kisiskolásokkal tudunk a leginkább együtt dolgozni, körülbelül 13 éves korig. Jönnének a nagykamaszok is, időről-időre meg is jelenik az ajtóban egy-egy csapat, de benn már sokan vannak a kisebbek, a nagyobbak nem férnek be, ami konfliktusokat szül. Ki kellett mondanunk, hogy csoportbontásra van szükség, mert már csak úgy van értelme folytatni a munkát, aminek az a kiindulópontja, hogy minden egyes gyerek igényli a kizárólagos figyelmet.

A gyerekek iskolai nehézségei miatt a tanoda-jellegű működésre is lenne igény, de ennek még nem jött el az ideje az egyesület életében. Most azon dolgozunk, hogy gyerekek és szülők is elfogadják, hogy egyik nap a kicsik jöhetnek, de másik nap a nagyobbaknak van nyitva a közösségi tér. Most kezdünk azon is gondolkozni, hogy az OFF és a Kontúr egyesületi működését hogyan tudjuk összekapcsolni, azaz a kortárs művészettel foglalkozó önkénteseket a szociális munka felől érkező önkéntesekkel.

Van együttműködésetek a környékbeli iskolákkal?

Igen, több iskola is van a környéken. Nagyon sokan járnak a Wesley János Általános Iskolába és a Bem Józsefbe és van még további két iskola. A Wesley teljes mértékben nyitott a Kontúrral való együttműködésre. Nagyon agilis új igazgató van, új csapat jött létre, új tanárok jöttek, egy PhD-hallgató is önkénteskedik ott, aki szegregátumokban működő iskolák módszertanát kutatja. Velük egy olyan munka-, illetve akciócsoport indult el, ami korábban nem volt jellemző, és ami egy sokkal nyitottabb struktúrát követ, ahol nemcsak az iskola és az iskolai szociális munkás küzd a problémákkal, hanem minden, a gyerekek életében résztvevő személy. A Hős utcában egyébként jelen vannak más segítő szervezetek is, például a törökőri reformátusok és a baptisták.

A Hős utca sorsa bizonytalan, a bontás lehetősége állandóan felette lebeg. Hogy befolyásolja ez a Ti munkátokat? (3)

Természetesen a bontás körüli bizonytalanság a mi munkánkat is meghatározza. Hiszen ha hamarosan felszámolják az épületeket, akkor miért is kellene azon gondolkozni, hogy milyen játszóteret vagy kertet építsünk, amit ráadásul mások - akik nem vettek részt a munkában, és semmilyen kötődésük nincs hozzá - el is hordhatnak! A szerhasználók jelenléte is behatárolja a közös terek birtokba vételének lehetőségét, a gyerekeket nem is engedik ki oda. A drogproblémával összefüggően augusztus óta gyakorlatilag állandó a rendőri jelenlét és az ezzel járó intenzív médiafigyelem, amely rendkívül nagy stresszfaktor és ezeknek a gyerekek is fokozottan ki vannak téve.

Az a tapasztalatunk, hogy a legtöbb szülő már lemondott a Hős utcáról, inkább azon gondolkodik, hogyan oldja meg a lakhatását, ha ki kell költöznie a lakásából. Kevés esélyét láttuk, hogy ilyen körülmények között a szülőket is bevonhatnánk a tervezésbe, ezért óriási eredmény, hogy karácsonykor egy szülő önként jelentkezett, hogy megszervezzen egy pásztorjátékot. Az anyukát abban kellett támogatni, hogy legyen egy hely, ahol a szereplők próbálhatnak, mindig legyen szöveg, amiből dolgoznak, legyen jelmez, amiben magabiztosabbnak érzik magukat a szereplők. Nagy volt benne a rizikó, például, hogy a gyerekek időközben feladják, vagy végül nem mernek kiállni a közönség elé, amire sajnos már volt példa. Fantasztikus volt, ahogy a gyerekek végigcsinálták, és az anyukának is hatalmas sikerélményt jelentett, hogy teljesíteni tudta ezt az önként vállalt feladatot, ami egyébként hatalmas vállalás volt. (4)

Kívülről nézve ez apró siker, ami viszont nagyon sok pozitív energiát szabadított fel a közösségben. Ez visszavisz minket a biennáléhoz: ha a Hős utcában dolgozunk, tudjuk, hogy sok munkával érünk el sok ilyen kis sikert, de ezek nem lesznek látványosak. Amíg az OFF egy hónapja nagyon látványos, szakmai és szélesebb közönségnek is szóló programokat kínál, addig mi megfogalmaztuk magunknak, hogy az edukációs programokban nem hajtjuk ezeket a látványos programokat, mert hosszabb távon nem ez a célunk.

Mik voltak az OFF-Biennáléval való közös munka fő tanulságai?

Fontos tanulság volt, hogy nagyon sok új ember jelent meg a közösségi térben az OFF-Biennálé kapcsán, és az előzetes félelmeinkkel szemben nagyon gyorsan elfogadták őket a gyerekek. Erre lehet alapozni, de valójában az elején vagyunk a tervezésnek és a következtetések levonásának is. Amíg tartott a biennále, elvittük őket OFF-os programokra. Ez egy új módszertani kérdést vetett fel, ami arra vonatkozik, hogy a biennálés művészeti produkciók közül mi az, ami eléri a gyerekek ingerküszöbét és hogyan tudunk vele dolgozni.

Az a tapasztalatunk, hogy a gyerekek számára nagy erőfeszítést jelent az ilyen élmények befogadása, ezért rövid, mozgalmas, változatos aktivitásokat kell tervezünk egy-egy alkalomra. Olyan programokat kerestünk, ahol más diákok is jelen vannak, akikhez lehet kapcsolódni. Ott voltunk Marvin Gaye Chetwynd performanszán, ami érdekes tapasztalás volt. A művész a gyerekekkel dolgozta fel a Valahol Európában c. filmet egy előadás keretében. Voltak részletek, amiket a filmből mutattak, és ahhoz kapcsolódóan a gyerekek folytatták a történetet, és jelmezbe bújtak, ami mindig izgalmas. Öt Hős utcai gyereket vittünk és ugyanannyi felnőttet, mert azt látjuk, hogy így tudjuk megadni a megfelelő figyelmet minden egyes gyereknek.

Nem volt világos a művész instrukciója egyébként, úgyhogy voltak gyerekek, akik belebújtak a jelmezeikbe, aztán elfáradtak és levették őket, mert nagyon érdekelte őket, hogy mi történik. Közben folyamatosan reflektáltunk a történetre, mert végig kérdeztek az eseményekkel kapcsolatban. Nagyon őszinte reakcióik voltak és az volt az érdekes, ahogy a közönség fogadta ezeket, mert úgy tudtunk kommunikálni a darabról, hogy rögtön szembesültünk a velük kapcsolatos elvárásokkal. A gyerekeket nagyon motiválja minden, amit közösen csinálunk, és aminek van azonnali eredménye, mint a közös takarítás például.

Most még a két épület közötti térre is koncentrálunk, mert tavasszal szeretnénk folytatni a megkezdett munkát, de igyekszünk nem görcsösen csak művészeti vonalon tovább menni. Ha építünk oda valamit, nem biztos, hogy megmarad, az sem, hogy odavaló, mert olyanok meg szétszedik, akiknek nincs kötődése hozzá. Ha nem építünk rá valamit, akkor legalább kitisztítjuk, és esetleg az ott felhalmozott lim-lomokkal dolgozunk. Ezek nagyon egyszerű dolgok, nem világmegváltás, nem új módszertan, csak kísérletek, próbálkozások.

Az OFF-Biennálé Egyesület oldaláról fontos eredmény, hogy ki tudtuk mondani, hogy a Hős utcai jelenlétünk az, amibe több energiát szeretnénk fektetni, és az ott gyűjtött tapasztalatokkal egyesületként szervezetileg is fejlődni. Ehhez viszont kellett az, hogy kipróbáljuk, hogy a művészeti praxisok közül mi az, ami ott működhet, vagy mi az, aminek egyáltalán lehet relevanciája a Hősben. A szegregátumok nagyon speciális helyzetben vannak.

A két ünnep között derült ki, hogy a kőbányai önkormányzat kapott 2,1 milliárd forintot a telep felszámolására, így most fogalmazódott meg a Kontúrnál egy lakhatási csoport létrehozásának a szükségessége, az érdekképviselet jelentősége, hogy segíteni tudjunk a családoknak az átmeneti periódusban. Szervezünk egy konferenciát, amire a lakásüggyel érintetteket hívjuk össze. (5)

Az egyesületi munka szempontjából nagyon fontos, hogy legyenek hosszabb távú célok, ne csak produkciókban gondolkozzunk, hanem stratégiában. Szerintem ez az egyesületi működés lényege, ezzel próbálkoztunk azokban a csapatokkal is, amelyeknek munkájában eddig részt vettem, mint a kultúrAktív vagy a Nyitott Műtermek Délutánja. A Kontúrral és az OFFal való munka erre tart, és most év elején mindkét egyesületben a tervezés fázisában vagyunk, keressük ennek a működésnek a lehetőségeit, a fenntarthatóság formáit.

 


(1) Szabics Ágnes, Schopp Ildikó, Ungváry Fanni, László Zsófi, Lovass Dóra, Joó Julianna, Tillmann Hanna, Éliás István

(2) https://offbiennale.hu/team

(3) A beszélgetés 2018 januárjában zajlott.

(4) A közösségi munkájáért és a pásztorjáték betanításáért az anyukát, Sándor Krisztát Az Év Kőbányai Embere-díjra jelölte a 10kerkult szerkesztősége 2018. január 5-én.

(5) Mi lesz veled Hős utca? https://www.facebook.com/events/164553090937321/

2018. március 9.
PRINT