Művészként érvényesülni, tehát szakmai hírnévre, támogatókra, piacra, gyűjtői körre, hazai és nemzetközi elismerésre szert tenni, folyamatosan kiállításokon részt venni nem egyszerű folyamat. Az élet bármely területén nehéz kiemelkedőnek lenni, a művész karrierje szempontjából az érvényesülés azért kulcsfontosságú, mert az ember csak akkor él meg a saját művészetéből megfelelő szinten, hogyha sikeres művésznek számít. A nyomás mellett az érvénysülő művészek száma elenyésző az akadémiákról fiatal diplomásként, nagy álmokat dédelgetve kikerülő művészek számához képest.
A kortárs művészeti szcénában a legtöbb esetben az érvényesülés egyéni utat jelent. A művész tartozhat ugyan egy csoporthoz, mégis a hangsúly azon van, hogy ő személyesen mennyire kerül a figyelem középpontjába, ezért a legtöbb esetben a művészek a karrierépítésükre, mint egyéni útra gondolnak és az ’én jó helyen állítsak ki, engem lássanak gyűjtők, engem vigyen vásárokra galéria’ a mögöttes motiváció. Más érvényesülési alternatívákat kevés művész fontolgat komolyan. Az ’egyéni siker’ karrier-model a művészeti világra általában jellemző, hiszen a ’magányos géniusz’ mítosza kihat nemcsak a művészekre, hanem például a galériákra is, ahol a sztár dealerek versenyt nem tűrve, kegyetlen vehemenciával söprik el a konkurenciát.
Érdekes viszont megfigyelni azt, hogy az elmúlt évben számos galériás döntött úgy, hogy az egyéni utak taposása túl rögös és túl egyoldalú ahhoz, hogy az egész pályafutásukat feltegyék rá. Egy, a New York Times-ban megjelent cikk olyan fontos szakembereket mutat be, akik letértek az egyéni érvényesülés útjáról, és helyette az együttműködésben látják a jövőt. Janine Foeller, a New York Chelsea negyedében található Wallspace galériát vezette tizenkét éven át. 2015-ben bezárta a galériát, mert a csillagászati bérleti díj miatt már nem volt kifizetődő a vállalkozás, és helyette egy design-galéria, kávézó és kreatív tér együttműködésbe kezdett. Nem bukásként, hanem új alternatívaként látja ezt a lehetőséget. Öt dél-amerikai galéria együttesen létrehozta a Ruberta nevű kollektív kiállítóteret Los Angelesben, hogy közösen használják azt művészeik együttes promóciójára. Több sztár galéria értelmezi át a ’szentnek és sérthetetlennek’ gondolt kizárólagos képviselet szabályát is, megosztva olyan művészek reprezentációját, mint a feminista performansz művész Carolee Schneeman
Tehát, ha a galéria vagy a művész nem tartozik ahhoz a szerencsés 5%-hoz, akiket jól tart a művészeti világ, gondolkozzon alternatívákban. A jelen korszelleme pedig azt diktálja, hogy az egyik megfontolandó alternatíva az együttműködés. Az egyén promóciója helyett a csoportok ereje nagyobb és szerteágazóbb. Ha a művészettörténetet nézzük, talán az sem véletlen, hogy művészek izmusokban tudtak érvényesülni. Sok esetben egy izmus jóval többet jelentett, mint hasonló stílust: csoportos promóciót, barátságot, egymás anyagi és szellemi támogatását takarta (lásd pl. Manet és Monet viszonyát, a német expresszionisták kommuna-szerű életmódját, vagy a kortárs szcénából a yBa brand kialakulását, Lipcse és Kolozsvár példáját stb.).
Az együttműködés előremutató természetére itthon is több művész ismét ráismer. Arra is ráébrednek, hogy jó ezt az együttműködést szerteágazóan, sokoldalúan és nem kirekesztő módon csinálni. Egyik példa erre az Eleven Blokk Művészeti Alapítvány, amely összetett működést folytat, középpontba helyezve a művészek közötti kooperációt. Az alapítvány tevékenységi köreiről és filozófiájáról Mátyási Péter képzőművészt, alapítót kérdezem.
Az Eleven Blokk művészeti alapítvány sokoldalú tevékenységi kört folytat. Kik dolgoznak az alapítványban? Mi is tartozik pontosan az alapítvány repertoárjába?
Az alapítványt Pap Lénárd és Ongjerth Dániel barátommal közösen hoztuk létre. Az első pár évben a fő tevékenységünk arra korlátozódott, hogy műtermeket, műhelyeket szerezzünk az önkormányzattól és azokat fiatal művészeknek biztosítsuk. Tavaly elkezdtük felpörgetni kicsit a dolgokat és megvalósítani több tervünket is. Kialakítottunk egy galériateret a Kende utcában, és egy közel 50 nm-es rezidencia-műtermet is. Elkezdtük megvalósítani Bartók-negyed néven a városnegyed-menedzsment projektünket, szorosabb együttműködésre léptünk a kerületi önkormányzattal az Urbact városfejlesztési program keretében, szervezünk egy helytörténeti kiállítást a 2018-as évre, de e mellett foglalkozunk a galériatér programjának, koncepciójának kialakításával, egy rezidenciaprogram beindításával, a nemzetközi kapcsolatok előremozdításával is, szóval hirtelen széles lett a paletta. Az elmúlt egy évben többen is csatlakoztak hozzánk hosszabb-rövidebb időre, többek között Solymár Fanni, Gadó Flóra, Hitka Lili, Lőrinczy Lia, Heszky András.
Az Eleven Blokk aktív műteremhálózatot menedzsel. Hogyan jött ez az ötlet és hol tart most a dolog?
Miután kikerültem az egyetemről, hamar rájöttem, hogy az egyetemi lét egy inkubátor helyzet műteremmel és némi anyagtámogatással, de a való világ nem ilyen. Diplomázás után egy kerületi pályakezdő ösztöndíj kapcsán ismerkedtem meg az önkormányzat kulturális osztályával és sikerült egy műtermet szereznem a segítségükkel. Sok ingatlant megnéztem és tudván, hogy milyen nagy igény van az alkotótérre a fiatal képzőművészek körében, úgy döntöttünk, hogy megpróbálunk több helyiséget is szerezni, hogy helyet biztosítsunk fiatal művészeknek. Jelenleg már nyolc ingatlant működtetünk és közel 35 fiatal vizuális szakember dolgozik a műtermekben. Vannak klasszikus festőműtermek, van, ahol képgrafikusok dolgoznak, helyet adunk a Meetlab-nek, betonkurzusnak, van egy kerámiaműhelyünk, de vannak nálunk VJ-k, fotósok, textilművész és még sorolhatnám.
Tartozik az Eleven Blokkhoz egy kiállítótér is. Aktív helyként működik a tér? Milyen terveitek vannak a hellyel kapcsolatban?
A kezdeti, ősz óta tartó időszakban tulajdonképpen megkereséseknek tettünk eleget azzal, hogy kiállítóteret biztosítottunk, így jött létre egy brazil kurátori válogatás brazil művészek munkáival a Change-Change szervezésében, a Kepesita Művészeti Díj átadóval egybekötött kiállítása, illetve az Off-biennálé keretében megvalósuló Idegen a senkiföldjén című kiállítás is, hogy csak néhányat említsek. Idén ősztől tulajdonképpen egyfajta kurátori mentorprogramot szeretnénk beindítani, mely arról szólna, hogy pályázat útján kurátori csoportok kapnának lehetőséget arra, hogy három hónapig használják a teret, az infrastruktúrát, és megvalósítsák az elképzeléseiket. A pályázatok elbírálásánál fontos szempont lenne, hogy elsősorban fiatal, különféle területen működő művészeti és tudományos szakemberekből álló csoportok komplex, hosszabb időtartamot kitöltő koherens programtervet valósítsanak meg. E mellett, ha beindul a rezidenciaprogram, akkor a rezidens művészeknek is itt biztosítanánk kiállítóteret, ahol a nálunk töltött időszak eredményét prezentálhatnák.
Hogy látod, van ennek a tevékenységi körnek társadalom-formáló hatása?
A társadalomformáló hatás nem érvényesül egyik pillanatról a másikra. Még az ’egyik’ pillanatban vagyunk, de hiszem, hogy idővel az emberekre gyakorolt hatás által a társadalmi hatás is érezhető lesz, e nélkül nem csinálnánk. A Bartók-negyed projektünk egyik fő célja, hogy egy újfajta és egyedülálló városnegyed-menedzsment programot valósítson meg, ami vonzóvá teszi a területet, emellett közvetlen kapcsolatot teremt a környéken élők között, a lakók és a kulturális ágensek, a lakók és a döntéshozók között. Ezek megvalósításához terveink között szerepel egy közösségi tér kialakítása is, melyben a környék lakóinak igényeit felmérve alakítanánk ki a konkrét funkciókat, programokat.
Milyen hatása van a műterem kiállítótér hálózatnak a művészeti életre, a művészek karrierjére?
Azt gondolom, hogy már az hatással van egy művész karrierjére, hogy van egy hely, ahol tényleg zavartalanul végezheti az alkotómunkát. Ha e mellett fel tudjuk építeni a nálunk dolgozó közösség brandjét, be tudjuk indítani a nemzetközi kapcsolatokat és magunkra tudjuk irányítani a hazai és nemzetközi kulturális szcéna figyelmét, akkor ez a hatás persze megtöbbszöröződhet. De a jelenből egy kedves példa, Jahangir Matboo, nálunk dolgozó iráni keramikussal készült egy interjú a kerületi tv-nek, amiben tört magyarsággal beszélt az idekerüléséről, az itteni életéről. Az interjú után pár héttel mesélte, hogy két félév ingyen magyar nyelvtanulási lehetőséget kapott egy szervezettől, aminek egyik tagja látta az interjút.