"Az embertársakat megnyugtatni, a vulgaritást nyesegetni, a szeretetre, a kedvességre felhívni a figyelmet, és ebben magad is jó példával élen járni — tulajdonképpen ez a feladat."

Baksa Soós János 1971-ben, huszonhárom éves korában elhagyta Magyarországot, és családjával együtt a Német Szövetségi Köztársaságban telepedett le. Itt előbb az esseni Folkwangschule hallgatója volt két szemeszteren át, majd a düsseldorfi Kunstakademie festészet és grafika tanszékét látogatta tizenkét szemeszteren keresztül.

Egy általa összeállított, kiállítási leporellón kinyomtatott életrajzban kiemeli művei közül az 1977-ben (mesterdiplomájának átvétele előtt egy évvel) készített, negyvenöt képből álló, Az anyag útja című pasztellfestmény-sorozatot. Ez a mű referenciaponttá vált munkásságában, számos későbbi interjúban beszél róla, mint "az első kozmikus munkáról".

Ezekben az interjúkban elmondja a műegyüttes keletkezésének történetét is: "Kaptam egy könyvet a feleségemtől — Luzsicza Ágitól (ő is művésznő, gyönyörű szép ember és csodajó élettárs, szóval nagyon jó volt vele) —, és a szerelemben úszva egy csillagászati könyvet olvastam át." […] "Ebben a könyvben az ősrobbanás volt levezetve. Ahogy kialakult a Nap-család, és a hélium-wasserstoff ködből tömörülés által zsugorodott, majd kigyulladt a proton, és planéták keletkeztek. Ez előttem nagyon logikus volt, én egyébként is egy ilyen indián gyerek voltam, kirándulás-barát, meg bogarászós, és bátor is a gondolataimban, ahogy a logikát használtam." […] "Egy olyan telepatikus útra kerültem, ahol vettem a tudományos lapot is meg mindent, s így tudtam az Univerzum-golyó teljes sorsát visszamenőleg és előrefelé ábrázolni." […] "Először csak egy képet akartam készíteni, de aztán beindult, és tettem fel a falra őket, és kiderült, hogy egy elbeszélő dologról van szó, akkor már így hármakat tettem fel, és a végén ott volt negyvenöt kép, ami egy összefüggő elmesélése volt az univerzum keletkezésének." […] "Ez egy 29 éves ember látnoki munkája volt, amiben azért nagyon sokaknak az összteljesítménye is bennefoglaltatott."

A festménysorozat szerepelt az 1978 óta Berlinben élő és onnantól fogva Január Herceg néven publikáló szerző budapesti bemutatkozó kiállításán, a Dorottya Galériában. Ez a műcsoport volt címadó főszereplője 1983-ban készített videoművének is, amit az Infermental 3. részeként mutattak be.

A videó eredeti hangsávja német nyelvű. Magyar fordítása 2019-ben készült csak el, a Paksi Képtárban rendezett kiállítás alkalmával, ahol frissen feliratozva, külön teremben lehetett megtekinteni. Mély benyomást tett rám a költői szöveg, az utolsó mondaton azonban komolyabban is elgondolkodtam.

"A szomorú festészeti korszak egészen biztos, hogy nem jó." — hirdette a felirat, látszólag logikusan következve a korábbi szövegrészekből. Azonban eszembe jutott Január visszatérően hangoztatott tézise, ami szerint tévútnak tartja a művészet széles körben elterjedt kritikai irányultságát ("Az első pillanatokban, ahogy az ember el akar kezdeni rendesen dolgozni, lenaivozzák, mert hozzászoktunk ahhoz, hogy a művész az kritizáljon, kritizáljon és kritizáljon. Oktassa az embereket, kritizálja őket. Holott ez is teljesen egyszerű, mert nekünk kényeztetnünk kell őket, és eredményeket adnunk nekik." […] "Embertársaink megérdemlik, hogy a művészektől csupa kellemes dolgokat kapjanak. Felismeréseinket kedves és mesés formában kell közvetíteni.").

A szerzőt sajnos nem lehet most megkérdezni erről, de tovább motoszkált a fejemben ez a jól hangzó, ugyanakkor ellentmondásosnak érzett sor. Leírtam hát a német szöveget, és konzultáltam két művészeti területen jártas, németben is otthonosan mozgó ismerősömmel. Arra jutottunk, hogy nem "festészeti korszak", hanem "étkezés" szerepel az eredetiben. Ez az apró módosulás jó alkalom arra, hogy közreadjuk a fordításnak ezt a lektorált változatát, mely mesés mivolta mellett harminchat évvel keletkezése után is frissnek, aktuálisnak hat.

Beöthy Balázs

 

Baksa Soós János / If Service

Az anyag útja

 

Mindenkinek megvan a maga stílusa és a saját életpályája, amelyen halad. És létezik egy fő irány, mint valami főutca, ahol a közös eredmény árad. Így lehetséges, hogy az egyének az élet folyamatát, a kulturális eredmény egészét képesek megérteni, megismerni és folytatni, a repülő kék golyóbis tagjaként - munkások építik és gyávák görgetik tovább az életet.

Lazítás, azaz tűz nélkül egy élőlény sem boldogul. A tűzhöz nagyon sokrétű, jó kultúrára van szükségünk: művészetre, zenére, színházra, filmre, könyvekre, sporta, képekre és így tovább. Mindezek megtanulásához nagy szorgalom kell, és olyan képesség a lelkesedésre, amely a gyarapodó tudással párhuzamos.

Az a tény, hogy a női világ belsőleg egészen más természetű, megkívánja, hogy együtt tanuljunk vele. Ha nem tudok felugrani egy fára, akkor fán lévő párducról festek képet. Azt ábrázolom, amire képes vagyok. A további művészethez eredeti élményekre van szükségünk, tehát sok tanulásra. A szomorúság butaság. A szomorú étkezés bizonyosan nem jó.

 

 

(Lektorálta Nemere Réka és Sarankó Márta)

2020. május 29.
PRINT