Gróf Ferenc

FIAC2001

október 10-15, Párizs
http://www.fiac-paris.com/

A bejárat retro-sci-fi dizájnban pompázott. Egy pillanatra talán el is felejtette a közönség, hogy egy vásárcsarnok sivár dobozában készül eltölteni pár órát, paraván- és stand-rendszerek négyzetrácsában kóvályogva. A rikító, rózsaszín mini-kosztümbe bújtatott hostessek téglalap formájú dekoltázsából ki-kibukkanó, csillámporral hintett mellei már sejteni engedték, hogy valaki nagyon igyekezett, hogy ez a vásár más benyomást hagyjon az emberekben, mint egy átlag lakberendezési-konyhafelszerelési szalon. A plasztik-műtárgyakkal elszórtan csipkézett fólia-kupola alatt, átlátszó plasztik-buborékokban csücsülve, a rózsaszín hölgyek mindenesetre igen elbűvölően látták el a jegykezelői feladatokat. Miután leszurkoltuk nekik a kunst-sarcot és elhagytuk a Szojuz-Apolló zsilipkamráját, azonnal fejest ugorhattunk a műtárgy-bizniszbe.

Ettől a pillanattól kezdve véget is ér a lineáris mesemondás, hiszen az x ezer négyzetméteren felvonultatott x száz galéria részletes, standról-standra történő bemutatása már művészet lenne. Maradjunk a zsurnalizmus térképsávján.

A huszadik század Nagy Öregjei szép számban tarkították a paravánok falait. Csak felsorolásképpen pár név a sok közül: Arman, Beuys, Calder, Dali, Dubuffet, Erró, Gleizes, Miró, Mondrian, Meret Oppenheim, Picasso, Rotella, STB. -- és a hangsúly az "estébén" van... Tobzódás. Mióta véletlenszerűen bebólintottam egy pár négyzetméteres, jellegtelennek tűnő kis galériába, valahol az ötödik kerület mélyén, ahol furcsamód nem turista-giccsek, üveg- és bőrművészet virított, hanem Duchamp kései grafikái és egy Picabia festmény, nem lepődök meg semmin. Egy-két Moholy-Nagy képet azért bevállalhatna a FIAC repertoárjából a magyar konzulátus, ha már úgyis olyan érdektelen kiállításokkal szórakoztatja a kutyasétáltatásba belefáradt nagyérdeműt. Néha értelmes dolgokra is el lehetne verni a pénzt. Bár a konzulátus előterében felállított, az olimpiákon elért magyar sportsikereket feldolgozó installáció - minden valószínűség szerint - komoly sikert aratott az átutazó vízumért folyamodó állampolgárok körében. De ez persze egészen más lapra tartozik. Egyébként is, a kultúra luxusáru és ezen bizonyosság nyomvonalát követve jutottunk el a FIAC-ra is.

Az Années Pop (Centre Pompidou) sikere és az utóbbi évek tendenciái után nem meglepő, hogy tombol a pop-mánia. Elvétve sem találkoztam az absztrakt expresszionizmus letéteményeseinek képeivel. Pollock neve is csak az Art&Language: Portrait of Lenin in the style of J. Pollock című képe által került elő (Lisson). A szanaszét csurgatott kép megtévesztésig követi a maestro útmutatásait, csak a (nem igazán szellemdús) címadás árulja el, hogy bizony mással állunk szemben. Semmi színmező, vagy ezoterikus faktúra-bűvészet - a pop-generáció sava-borsa (színe-java?) annál inkább. Robert Indiana (Ms. America változatok, LOVE-typoszobrok), Yayoi Kusama, aki legutóbb a japán művházban mutatkozott be retrospektív kiállítással, Tom Wesselman (a Great American Nude tenyérnyi variáció), Ed Ruscha, Oldenburg, valamint Basquiat és persze Warhol, minden mennyiségben.

Szinte lehetetlen átlátni - pláne bemutatni - ezt a mennyiséget, ha a változatosság sokadik hatványára emelkedik és ha már a jegyzetelés sem segít a neurális memória hiányosságain.

A klasszikus popművészek és persze a francia "old school" (pl. Yves Klein) mellett Fontana műveinek gyakori felbukkanása szembetűnő. Talán ő tölti be azt az űrt, amit az abszt.exp. hiánya hagyott maga után (értsd: a FIAC2001 kontextusában). Akinek tavaly bejött Rothko, most vegyen egy kis olaszt.

Amikor egy rendszer látszólag olyan jól működik, hogy feleslegesnek érzed a kritikát, akkor könnyen migrénbe csap át a kezdeti, szűzies lihegés. Ez nem a neotrockista népfront tisztújító nagygyűlése. Akinek nincs ínyére a rendezvény Hivatalos Szállítóeszköze (Voiture Officielle), a Renault AvanTime, vagy ha úgy érzi, hogy "valami" nem kóser... nos, az illető nyugodtan tartsa meg magának ellenérzéseit. Hisz a "bennfentesek" úgyis csak a savanyú szőlőt emlegetnék, majd kedélyesen elirányítanák oda, ahol a hasonszőrűek kollegiális fejcsóválgatása szép lassan álomba ringatná.

Az immár lojális, megbékélt látogató hamarosan rádöbben, hogy az árcédulák böngészése mellett a random-művtörténet apoteózisának asszisztál és áldja a sorsot, hogy csupán a huszadik század keretezi ezt a gigantikus bazárt. Nehéz túlélni a kubizmustól poszt-konceptig való ugrást száztíz centiméteres intervallumon belül. Garantált retinaszakadás. A szubjektív kollekciók e mozaikja talán kiad valamilyen értelmes mintázatot a hozzáértők számára és a karácsonyi aukciókon majd behozzák, amit a WTC-malőr miatt vesztettek. De a laikus számára a szaruhártyánál támadó, látókéregig hatoló turmixgép víziója a legmaradandóbb élmény. Fröccs, mondta az agy.

A kilencvenes évek befutói közül is jócskán válogathattunk. L'art d'aujourd'hui - a ma művészete. Ez egyben a kölni Taschen Gmbh. népszerűsítő kiadványának címe, melyet fellapozva hasonló élményben lehet részünk, mint a Fiac "kortárs" felhozatalát mustrálva. A kohéziót továbbra is a belsőépítészeti környezet biztosítja.

A belga Wim Delvoye (Galerie Szwajcer) [ pic ] egy újabb markoló-verziót mutatott be. Az internacionális gótika ornamentikájával díszelgő Caterpillar követi a barokk intarziával feldobott betonkeverő és a tiroli-rokokó kivitelezésű dömper plasztikáját. A fellációt megörökítő röntgen-felvétel sem semmi, bár a "végkifejlet" megörökítése hiányzik. Digitális nyomatait is közszemlére bocsájtotta, melyeken hétköznapi, családi üzenetek szerepelnek gigantikus sziklafalakba vésve. "Anyu, a kulcsok tudod hol vannak..." Szerettem volna látni egyet a tetovált disznók közül, legalább kitömve, de be kellett érnem egy maszkos wrestling videóval. A kopaszodó üzletembernek maszkírozott birkózók kitartóan próbálták elagyabugyálni egymást - egy kivarrt koca impozánsabb lett volna, amint a szőnyegpadlón hentereg.

A black-, avagy death-metal szubkultúrát is elérte a végzet és Melgaard (Galerie Krinzinger) jóvoltából galéria-dísszé avanzsált. [ pic ] A harmadosztályú horrorfilmek arculata, azaz a gennyedző zombik leszakadó, leprás végtagjai és persze a csöpögő testnedvekből formálódó feliratok esztétikája némiképp gellert kapott azáltal, hogy a képeket félméteres halefekkel szegezték a falhoz. A "SLAYER", "OBITUARY", "DEATH" felvarrókban pompázó, szegecses farmert-bőrjakót viselő, a koncerteken baltát lóbáló tinédzserekről készült fekete-fehér fotósorozatot egész egyszerűen "agyoncsapta" ez az installálási módszer.

A Galerie de France "Fous de dessins" (A rajz bolondjai) címmel egy komplett kamarakiállítást hozott létre. Basquiat, Nancy Spero kevéssé ismert művei mellett az európai avantgárd rajzművészetét reprezentálták. Ehhez hasonlóan a Galerie Noirmont is tematikus kiállítással jelentkezett, "Memento Mori" címmel. A banalitást sejtető cím nem cáfolta meg a sztereotípiákat. A feketére festett falakon, diszkrét szpottal meglőve, impozáns koponya-gyűjteményt tártak elénk. David Wach gyufaszálakból készített koponyái a fogpiszkálóból Titanic-ot fabrikáló nagypapát idézték. Nagy volt a kísértés, hogy az öngyújtó halk sercenésével beváltsuk ezen csinos műtárgyak végzetét. Basquiat és Tony Oursler [ pic ] művei ilyen kontextusban komolytalan, nekrofíl poénnak tűntek, már csak ezért is sietve hagytam el ezt a pavilont.

A White Cube2 hozta a papírformát: Damien Hirst, Tracey Emin, Gary Hume [ pic ], Maurizio Cattelan. Hozzáfűzni semmit sem kell. "Let-me-entertain-you" - ez is tavalyi sláger.

A kilencvenes évek "ikon"-fotósa, Nan Goldin látványosan aratott. [ pic ] A Fehér Doboz mellett a Galerie Baronian, valamint jó pár más galéria is kirakta a placcra a néha-néha szentimentális közhelyekbe is belecsúszó New York-i művészt. (Aki azért elég erős, hogy egy-két "képeslapot" elnézzünk neki.)

A nagyméretű fotográfiák továbbra is bestsellerek. Philip-Lorca diCorcia (Galerie Almine Rech), aki szintén a New York-i iskolát erősíti, a kommerciális fotográfia határmezsgyéjéről csúszott át a "high art" felségterületére. Zsánerképeihez - melyek akár "Az unatkozó milliomosok" című szappanopera standfotóiként is értelmezhetők - Hopper világából merített ihletet. A NY City forgatagában készült pillanatfotó-szimulációk viszont már túlmutatnak ezen a festészeti tradíción. A "flash" fényében megmerevedő arcok egy olyan panoptikum hangulatát idézik, amely a "váratlan halál" bemutatását vállalta magára.

A brazíliai származású, NY-ban - hol másutt - élő Vik Muniz (Galerie Sperone, Galerie Xippas) fotóit a munkaasztal síkján kirakott képekről készíti. A képzőművészet történetének enyhén poros (po-mo) re-kreálása áll a mutatós képek hátterében. Warhol villamosszéke konfettiből kirakva, fekete-fehérrel lereprózva, felnagyítva a tízszeresére. Csokoládé-cseppekből összeálló kép: Pollock csurrant egyet a vödörből. Gémkapcsok, fémhuzalok: Rembrandt rézmetszetek. Vízcsepp-galaxisok, tinta-képek. [ pic ] A Fiac után a Galerie Xippas-ban nyílt egyéni kiállításán színes gyurma-képeket láthattunk. A többszörösre nagyított képeken anatómiai hűséggel közreadott pornó-részleteket, tenyérnyi méretű ujjlenyomatokkal egymásba gyurmázott genitáliák picassói orgiáit élvezhettük.

A svájci illetőségű, Párizsban élő Thomas Hirschhorn (Galerie Crousel) kilenc köbméteres (2m x 1,5 m x 3 m) plasztikával volt jelen. Az "Art Center 6 - Blow Down" a tavasz folyamán a Stalingrad metróállomásnál kiállított "Skulpture Sortier Station" részlete. Egy tipikus "Kunsthalle" kartonból, lécekből ragasztószalaggal összetákolt modellje, amely A4-es montázsok tárlatát rejti magában, a Hirschhornra jellemző összefirkált, összehányt stílusban. A Beaubourg-ban tavasszal installált kiállítása az idei Duchamp-díj alkalmából készült. Ennek kihelyezett állomása volt a Stalingrad-nál látható mű. A tíz kirakatból álló giga-doboz már önmagában megérdemelne egy kiadványt, hisz az ezredforduló egyik emblematikus munkája. És ez azért egy komoly kategória. A napokban került a galériák könyvgyűjteményeinek polcaira a "Deleuze Monument" című projekt-dokumentációja, amely hetven-akárhány fénymásolt oldalával leendő akadémiai tananyag. [ pic ] [ pic ]

Egy gyors vágtával fejezzük be ezen retrospekciót.

Corinne Marchetti hímzett-varrott képeket gyárt. Popsztárok, csinibabák a szereplői szoft-gagyi kivitelezésű táblaképeinek. Woody Allen-t is megidézi egy karikatúra-tablón, a következő szöveg kíséretében: "Woody-val rengeteg közös tulajdonságunk van, mindig ugyanazon röhögünk. Azt mondta, hogy csinál rólam egy filmet. De én úgy gondolom, hogy ez még túl korai lenne. Nem akarom, hogy ez tönkretegye a barátságunkat." A debilitás még nem okvetlenül művészeti kategória, bár egyre több jelenség utal arra, hogy az IQ megfelelő mértékű (!) hiánya gyümölcsöző a művészi praxis, a művészi karrier folyamán.

A Galerie Perrotin standján méretes monitoron futott a Kolkoz.org kreációja. A cyber-feelinget csak külsőségeiben elfogadó Fiac-stáb sokat okulhatott volna belőle. Ian Davenport a Xippas színeiben állította ki mutatós szörf-képeit [ pic ]. Bruno Perrament (Galerie in SITU) tévé-festményekkel rukkolt elő, míg Patrice Mortier (Galerie Houg) webcam-festményeket gyárt, a készítés időpontjának és az URL-nek pontos megjelölésével. Talán még pár év és végleg elfelejtik a festők a különböző technikai médiumok olaj+vászon alapú reprodukálását.

A Galerie chez Valentine ezúttal Pierre Ardouvin dodgem-jét állította ki. A korrekt, vidámparki dodgem egy panorámaposzter előtt csüngött az áramszedőin, miközben a "Love Me Tender" susogott.

Wang Du (Galerie Baronian) az idén nyáron egy színes, Playboy-t megszégyenítő nyomdai minőségben kihozott magazinnal jelentkezett, a címlapon a "je veux étre un média", azaz "média akarok lenni" szlogennel. Õ sem árul zsákbamacskát. Harckocsik, csajok, politikusok - sajtófotókból konvertált szobrok. Pár szóban ezek szerteágazó művészetének legfőbb ikonográfiai elemei.

A felsorolás végére maradt a Vidéo Cube, ahol hét galéria mutatta be videóművészeti repertoárját. A Galerie Crousel vitte el a pálmát Anri Sala "Nocturnes" című munkájával [ pic ]. A dokumentatív elemekkel építkező mű nem speciális képi világa miatt tűnt ki a többi közül. Kifejezetten konzervatív, korrekt mestermunkának tűnő snittek követték egymást. Két párhuzamos monológot -- egy fiatal bűnöző és egy profi akvarista szövegét -- vágott össze, s az így létrejött kvázi-dialóg hozta működésbe a videót. A Fiac videó-díját, 50 000 FF-t, valahogy mégis Wang Jianwei kapta (Galerie Chinese Contemporary), aki egy hétköznapi kínai család tévé-nézési szokásait illusztrálta meglehetősen közhelyes szinten. A két projektor egyike magát a famíliát vetítette a falra, amint röhigcsélnek, eszegetnek, kapcsolgatják a távirányítót, míg a velük szemközti falra egy tipikus "csatorna-szörf" vetült: HBO után MTV, CNN, aztán valami lokális talk-show, híradó, szex, meteorológia...
De persze értelmezhetjük metaforikusan is ezen videó-díjat, majd szép csendesen nyugovóra térhetünk.

Rengeteg név kimaradt, de dolgozzanak mások is: Philippe Bradshaw [ pic ] , Jean-Jacques Lebel, Erik Bulatov, Oleg Kulik, Pierrick Sorin, Panamarenko, Simone Decker [ pic ], Franck és Olivier Turpin [ pic ] ... STBSTB.

Linkek:

Thomas Hirschhorn: Skulptur Sortier Station, 1997
http://www2.centrepompidou.fr/expositions/hirschhorn/

Nan Goldin
http://www.centrepompidou.fr/Pompidou/Expositions.nsf/Docs/ID53337BE94CC4AACCC1256A5A002EB1B8?OpenDocument

Galerie Xippas
http://www.xippas.com/

La télévision de la Fiac
http://www.creativtv.net/fiac2001/index.html

Thomas Hirschhorn
http://www.crousel.com/hirschhorn/cat-th.html

Simone Decker
http://www.aeroplastics.net/simone_decker/decker_00.html

Wim Delvoye -- Galerie Micheline Szwajcer
http://www.gms.be

Bjarne Meelgard
http://www.galerie-krinzinger.at/melgaard_ges.html

 

 

2001. november 9.
PRINT