Szövényi Anikó

Random helyzetjelentések Londonból XIV.

Egyszerű hétfő szörf

Kegyetlenül szakadt az eső és erősen foglalkoztatta a gondolat, hogy a hetet lakásból való ki nem lépéssel kellene indítania. Csodálatos módon azonban megtalálta az utolsó rejtett vitaminkészletét, lenyomott hozzá egy doboz narancslevet és néhány fekvőtámaszt, hogy az így helyrebillentett adrenalinszintje átsegítse a küszöbön. A város szíve felé vette az irányt, a Hyde Park közepén lévő Serpentine galériát célozva be.

Az attrakció itt ezúttal is egy klasszikus, a háború utáni amerikai művészet egyik kulcsfigurája, Richard Artschwager. A kiállítottak közül a legizgalmasabbak a 60-as évek elejéről származó bútorimitációi. Leegyszerűsített szék és asztal formák, terítővel és a lábak közötti űrrel együtt egy fatömbből kivitelezve [ pic01 ][ pic02 ]. Artschwager bútorokhoz való vonzalmának bizonyára az a tény az alapja, hogy sokáig vezetett egy asztalosműhelyt. Későbbi, a 90-es évekből származó fő munkái hatalmas nyersfa deszkákból ácsolt, sajátos alakú ládák.

A terepről sajnos sietve kellett távoznia, mielőtt becsukják az ICA-ben a In Many Ways the Exhibition Has Already Happend proustos című francia kiállítást. A múlt idejű mondat kiemeli a kiállított munkáknak az időhöz való közös viszonyát, hogy a múlt (főképp 50-es és 60-as évek) jövővízióinak motívumaiból építkeznek. A másik összetartó pont Pierre Huyghe és Philippe Parreno M/M fedőnevű designer csoportja, akik szinte minden kiállított munkában kollaboráltak, plusz külön-külön is övék a főnyeremény.
Huyghe Les Grandes Ensembles című filmje két toronyházat mutat egy kameraállásból, amolyan Tarr Bélás kihalt-téli-éjszakai-ködös szcenárióban, magányos elektromos gitárszólóval kísérve. A cím utal a francia kormány 50-es évekbeli megbicsaklott-utopikus tervére: a “Les Grandes Ensembles” grandiózus állami lakásépítési program elnevezése volt.
Mindenféle emberi jelenlétet nélkülözve, a tornyok ablakaiban fények gyulladnak és oltódnak le pergő ritmusban, gyorsított felvétel benyomását keltve. Néha eltűnik a köd és elkezd esni az eső, csak épp soha sem akar nappal lenni, s ettől aztán bizonytalan, hogy egy makettet lát a néző vagy valós helyszínről van szó [ pic03 ].
Ezt az atmoszférát viszi tovább Parreno Credits c. filmje: éjszakai lakótelep az előtérben egy csupasz fa, ágain himbálózó színes zacskókkal. Köd és gitárszóló szintén. [ pic04 ]
Szép mozik ezek, animált, mozgó festmények.

Izgalmasak még és hangulatukban igen hasonlók Francois Roche és Stéphanie Lavaux építészeti modelljei, amik frissességéhez valószínűleg nagyban hozzájárult a tény, hogy azokon az előbb említett két művésszel dolgoztak együtt. Akár velencei dokkról, japán turistaközpontról, napenergiát hasznosító francia toronyházról vagy marsbéli lakótelepről van szó, közös elvük, hogy a 60-as évek futurista formakincsét dolgozzák fel organikusan, a környezethez teljes mértékben adaptálva az épületeket.

Úgy látszik egy nagy rohanás a napja, de nem akart lemaradni az Olasz Kulturális Intézetben rendezett Fabrica estről sem. Ez a szervezet [ link01 ] a Benetton “kommunikációs kutató csoportja”, projektek létrejöttét és egyéneket támogat építészettől kezdve a zenén át a kortárs művészetig minden területen.

A rendezvény kiállítás része (Visions of Change) látványos, ámde felszínes grafikákat mutat be szeptember 11-e témában [ pic05 ][ pic06 ]. Amiért mégis érdemes volt benéznie hősünknek, az az Ultra Morph csoport (Adam Lieber, Ramon Schneider, Ries Straver) multimédia live act-je. Az Art of Noise-os hagyományokból építkező computer-zenéjüket keverték az ott élőben előállított és egyből samplerelt zörejekkel, mint folyadékok csöpögtetése, villanykörték összetörése, mobiltelefon csörgése [ pic07 ][ pic08 ]. Zenéjüket animációkkal illusztrálták, amiket élő felvételekkel kevertek, egy négyoldalú képernyőre kivetítve, középen a közönség fölé, hogy arra mintegy fel kelljen tekinteni [ pic09 ]. Az egész előadás egy roppant precízen kivitelezett minimalista ambientté állt össze. Laboránsok kémcsövekkel.

Nem utolsósorban az olasz boroknak köszönhetően tudott rajtamaradni a megnyitók ritmusán és roppant tempóban küzdötte át magát a Global Cafe-ba, a Soho egyik felkapott bárjába, a Goback2D című japán és angol manga rajzolók és illusztrátorok festményeiből rendezett kiállításra és természetesen partira. A művészek, bár fiatalok, nem kispályások: Baku [ pic10 ][ pic11 ] és az Imai Toonz [ pic12 ]a klasszikus agresszív felnőtt-manga illusztrációs stílust képviselik, Tak és Shin [shin.jpg] csodálatos hősnőit ellenpontozzák Pete Fowler puha körvonalú kedves-buta figurái [ pic13 ][ pic14 ][ pic15 ], Matt Sewellnél pedig a hagyományos európai animáció gyerekbarátibb légköre az alap [ pic16 ].
Mindemellett a művészek improvizációval is szórakoztatták a nagyérdeműt: eleinte csak a falra, majd pólókra, táskákra szórták motívumaikat [ pic17 ][ pic18 ].

Hősünk igen büszke magára, hogy sikerült egy ilyen szép ívű kört befutnia annak ellenére, hogy nem látott már napot több mint egy hónapja.

 

 

2002. február 8.
PRINT