Beöthy Balázs

3 + 1 = 4
(Két művész, két kurátor)
- reciklált figyelem -

 

Az őszi-téli szezonban legszívesebben a KMKK eseményeit látogatom. Nem könnyű megmondani, hogy miért számít valami eseménynek, de ezek nekem annak tűnnek. Talán a közvetlen, meghitt, informális hangulat miatt. Esetleg a szokatlanul friss program okán. S mivel minden hétre jut egy, ezért eseménysorozat. Talán ez a legpontosabb megfogalmazása annak, ami néhány hónapja zajlik Budapesten két, erre alkalmas műteremben. A szériát két művész (El-Hassan Róza, Sugár János), és két kurátor (Hegyi Dóra, Süvecz Emese) jegyzi.

Ne tévesszen meg senkit a helyszín. Többről van itt szó, mint műteremkiállításról. Nem saját művek nyilvánosságra hozatala a cél: a szervezőcsoport által közreadott kommüniké szerint a helyi szcénát kritikus diskurzus részévé tévő szándék vezérli őket. Amire bizony, valljuk be férfiasan (nőiesen) tényleg szükség van Budapesten. Ha itt elhangzanak a "kritikus" vagy "diskurzus" kifejezések, sokan nem is tudják igazán, hogy miről van szó. A két szó kombinációja így még nehezebben követhető. Pedig érdemes őket kombinálni. Ez lehetne az az eszköz, ami segít eligazodni. Globálisan és lokálisan. Amitől körvonalazódik a korszellemet átható erőtér, amiben egy-egy mű érzékelhetően érvényessé válik, értéket, értelmet nyer: ami inspirál. Amitől valami, javaslat, állítás, tett, akció, mű nem a levegőben áll, hanem kapcsolódik mások gondolataihoz. A soxor emlegetett szellemi tér fabrikálása: gondolkozz globálisan, cselekedj lokálisan.

Mert hát mit is jelent a kritika például? Valami olyasmit, amit az irodalom képviselői tudnak. (Könnyű nekik, a nyelv elsődleges kifejezőeszközük, mondhatná valaki. Nem a nyelv hiányzik, hanem a diszciplina, tenném hozzá én). Nem pusztába kiáltott, reflektálatlan, elavult szókinccsel operáló, unalmas leírásokat, méltatásokat jelent tehát, mint ami a művészetről való beszédet jellemzi errefelé, hanem egymásra épülő, nemzetközi konszenzuson alapuló tematikát.

Mindenki a saját eszközeivel. A művész, a kurátor, a kritikus, a szaklap, a bemutató és a kereskedelmi galéria, a magán- és a közgyűjtemény, a múzeum, és így együtt szövögetik azt a hálót, mely ápol és összekapcsol, amibe a közönség is belegabalyodik. Teszik ezt elkötelezettségből, ingyen vagy hivatalból, fizetésért (ki-ki temperamentuma szerint).

A KMKK esetében mindenesetre marad az elkötelezettség. Mert szorgalmi feladatról van szó, magánerőből, magánúton. Könnyedén, pontosan, szépen.

A forma után a tartalom. Művek, stratégiák bemutatása. Nem-mediatizált, csak közvetlenül átélhető, megtapasztalható élmény. Vállaltan elit, azaz formabontó, lassan befogadható. Hmm. Lassú befogadás? Bontott forma? Elit mint érték? "A korábban joggal kritizált elitizmus progresszív, a manipulációknak lokálisan ellenállni képes, pozitív értékké válik" - állítja a KMKK-kommüniké.

A sorozat alcíme, a visszaforgatott figyelem jegyében intenzív ritmusban, heti rendszerességgel dobnak be egy-egy művet, műcsoportot, szerzőt a köztudatba. Meglepően széles spektrumból merítenek: a karikaturistától a fiatal művészeken és a nemzetközi sztárokon át a méltó értékelésre váró, élő és holt nagymesterekig. A válogatás spontán, személyes kapcsolatokon, adódó alkalmakon alapul, többnyire épp nem reflektorfényben álló, ám arra érdemes művek és műveletek. Figyelemgazdálkodás.

A csúcspontot eddig számomra Diana Kingsley képei jelentették. Talán a szervezők is így éreztek, mert rádupláztak. Nemcsak galéria, múzeum is megirigyelhetné ezt a kétszer egyestés kamarakiállítást.

A szorgalom keltette ihlet hatására hadd forgassak vissza én is egy eseménysort. Műtárgy-értékű, közérzetjavító, hálószövögető esték emlékét. A Gyorskultúra esteket. A Kossuth Klubban, a múlt század nyolcvanas éveinek derekán. Egy utcányira a KMKK bázisától. Közel vannak egymáshoz, térben és, bármilyen furcsa belegondolni, időben is. Pedig sosem gondoltam komolyan, hogy tényleg megáll az idő. Talán a szokások nem változnak elég gyorsan. Viszont miénk itt a tér.

2002. február 9.
PRINT