kapcsolódó kiállítás:
Felügyelet és büntetés
2000. december 9. - december 22.
 

Merhán Orsolya

Felügyelet és büntetés
Pető Hunor kiállítása a Mamü Galériában

 

Pető Hunor az erőszakos halál társadalmi ikonográfiáját dolgozza fel maró iróniával, szándékolt demagógiával. A Mamü Galéria legbelső termének egyik hosszanti falára tíz fekete-fehér képet helyezett, melyek felületébe bizonyos esetlegesen kiválasztott helyekre az internetről levett, a különböző halálnemeket szimbolizáló piktogramokat lyuggatott. Ezek mögé a lyukakból kirajzolódó emblémák mögé vörösen pulzáló LED-lámpákat rejtett, melyek vészjelzőként folyamatosan fel-felvillantak, kiemelve a képfelületből a piktogramokat. Ezek a kis ikonok, az apró, lüktető pontokból formált, végsőkig egyszerűsített, mégis felismerhető pisztoly, céltábla, akasztófa és villamosszék, a nem természetes elmúlás gyermekdeddé redukált, szenvtelen és gépiesített kis formációi, egy alkalmazott grafikai fogás megrázó mögöttesei.
A Diesel-reklámok komor, monokróm miliőjébe épített, világhálóról leemelt jelek lángolva vibráló disco-fénnyé fokozzák az emberiséget a kezdetek óta foglalkoztató egyetemes problémát, triviális rendszerbe helyezve a közlekedési lámpák szintjére degradálják a halált. Eladható, közérthető, kívánatos formában megragadni a bíráskodás-önbíráskodás önmagában tragikus tényét, kihívó reklámként ábrázolni az emberi és társadalmi drámát - ez Pető Hunor morbid, keserűen szellemes koncepciója.
A művészt a katalógusában is megjelent, kompilációról (kompilál=adatokat eredetiség nélkül összehord) szóló vázlata óta saját bevallása szerint is egyre inkább foglalkoztatják ”a mindennapi csúsztatások, rossz értelmezések, az állandó ollózgatás és az ezzel együttjáró idézgetés által létrejövő kifacsart, sokszor teljesen értelmetlenné vált predikátumok”. A neki megtetsző, érdeklődését felkeltő képet, látványt eredeti kontextusából kiragadva, saját elképzelése szerint használja fel újra, mindig vállalva és felismerhetővé téve az eredeti közeget, és ezzel a jelentéstorlódásokat, anakronizmusokat, paradoxonokat mintegy beépíti a műbe. A félreértés, az elírás, a tévedés, a hiba, valamint a mű létrehozása során képződő melléktermék (lásd Színminták), az érzékelés zavara (lásd Látászavar ) Petőnél mindig műalkotást inspiráló tényező, motivációs nyersanyag.
Pető Hunor szerint, ha bármilyen reklámújságból kiragadott, farmervásárlásra késztető enteriőrt, szobabelsőt a ”felügyelet” színterévé lehetne tenni, vagy egy banális piktogramot ”büntetésként” definiálni, akkor igazából csak a világban és a társadalomban működő zavarosság, a mélyebb gondolatiság, és az eredeti fantázia hiánya az, amire egy művész felhívhatja a figyelmet. Ha ugyanis lehetetlen különbséget tenni az ember legvégső morális és társadalomfilozófiai problémái (elvehetem-e bárki életét, eldobhatom-e saját életemet, milyen bűn milyen büntetést vonhat maga után, ki és milyen jogon ítélkezhet a másik felett stb.), és a konzumkultúra direkt marketingfogásai között, az értékek és az értékeket megtestesítő szimbólumok ilyen ellehetetlenülésének, elsivárosodásának a korában hogyan hozzon létre eredetit egy képzőművész? A vizuális kultúra agresszív, lehengerlő dömpingjével mi módon lehet felvenni a versenyt? Talán tényleg a kontextus gyökértelen esetlegessége, felcserélhetősége, labilitása lehet a művészi téma, az eszköz pedig a flegma és a fricska álarca mögé rejtett intellektuális irónia. És ha mindezt áthatja az a csillogó-villogó, poénnal ”megspékelt” szomorkás szépség, ami Pető Hunor kiállításának jellemzője, úgy elmondhatjuk, hogy végső soron talán mégis van értelme egy elidegenedett világ szűk szakmai közönségnek szóló finom társadalomkritikáját gyakorolni, a művészet szerény, ámde hatásos és mélyre hatoló eszközével.

2000. december 15.
PRINT