Gróf Ferenc

Blitzkrieg London Bop

“Hey ho let's go (x4)”

 

Három éve halasztgatott utazás. Végre összeállt egy kis pénz, valamint a legfontosabb: egy szabad (és hosszú) hétvége. Harminchat hónapnyi hezitálás után gyors döntést hoztunk, melyet gyors cselekvés követett. Vonatjegy, hátizsák és irány London. Deszant-bevetésen a Csatorna túloldalán, avagy három napos Blitzkrieg a királynő kegyeiért. Az "exindex-surfer" nyomdokain, ha még egy (utolsó!) alcímet beszúrhatunk.

Nem áll szándékomban versenyre kelni a "random helyzetjelentések" szerzőjével – elég vicces lenne háromnapnyi "nyalatot" összevetni egy hosszú "séjour" tudásával, tapasztalataival. A véletlenszerűség e szövegben is visszatérő elem – hisz' csak két kötelező célt tűztem ki magam elé: Tate Modern és National Gallery. A többi pedig alakult magától. Sikerült pont egy héttel a Frieze és a szociális fórum megnyitója előtt elutazni – így is rengeteg turista volt. Egyébként sem akartuk szanaszét zúzni az agyvelőnket – London elég tömény önmagában is.

A Gare du Nord-ból a Waterloo-ig három órán belül teljesített a TGV – és máris nyakig a londoni közhelyekben: vintázs taxik, emeletes buszok, tojásfejű rendőrök… Very nice. {[kepeslap1] + [kepeslap2] }Az első megaposzter láttán nem csalódtam: van különbség a francia és az angol "feeling" között… Ilyen sokkoló anti-nikotin plakátot nem igazán tudok elképzelni Párizs utcáin. [antinikotin.jpg] Bár ki tudja, nagyon gyorsan tanulnak a helyi erők is…) Találtunk szállást is a King's Cross-nál, a párizsi ár két és félszereséért – de hát London nem arról híres, hogy ingyé' lakhatnak a csóringer turisták. Mindegy, a lényeg, hogy a "bed" és a "breakfast" után be is lehet gyújtani a rakétákat.

A Hauser&Wirth galériába (www.hauserwirth.com) a vakszerencse vezetett – a Victoria&Albert Múzeum ötmérföldnyi labirintusából jövet tűnt fel Martin Creed installációja. Komoly ritmusváltás volt az évszázadok alatt összeharácsolt műkincsek után egy radikálisan más esztétikai modellt követő gyűjteménybe csöppeni. Creed ugyanis "Work No. 370: Balls", azaz Labdák címen egy reprezentatív labda-kollekciót mutatott be a galéria XIX. századi terében. [martinCreed1.jpg]Gömb-galaxis. A szanaszét dobált, teljes szín- és méretbeli variációt felsorakoztató gyűjtemény egyes darabjainak csak a funkciója volt azonos (a gömbformán kívül, persze): rúgható, dobálható, gurítható, gyömöszölhető, passzolható, hajítható objetumok. A 2001-es Turner Prize fődíjasa (gondolom, mindenki emlékszik a szuper-minimalista "Work No. 227: the lights going on and off" című darabra!) e kiállításával sem tért le a csapásirányról. Mini-mini-minimál, dúdolhatjuk vele együtt. A galéria emeletére röppentő liftbe Creed egy hanginstallációt álmodott (Work No. 371: Elevator ooh/aah up/down): a körülbelül 15 másodpercig tartó "úton" az emelkedés sebességével korreáló skálázást hallhatunk – do-re-mi-fá –, itt sajnos el is akad zenei műveltségem… Az emeleten egy kisebb neon-tipó fogadott, LOVE, hirdette fehér fényével. [martincreed_LOVE.jpg] A Work No. 338: THINGS szerintem fényévekkel jobb volt, de végül is mindegy. Lassan be kellene tiltani a neoncső használatát: túl szép. Sorry. Egy újabb A4-es sorozatát is láthattuk, Work No. 373: Highlight and marker pen drawings, amely a címből egyértelműen kikövetkeztethetően különböző filctollakkal végzett, vízszintes satírozó mozdulatok révén létrehozott, monokróm felületeket takart. Szigorúan A4 méretben, ahogy a Work No. 340: A sheet of paper folded up and unfolded, azaz az "Összehajtogatott, majd kisimított papírlap" is szabványmű. [martincreed_A4.jpg]

Újabb szembesülés egy londoni közhellyel: a City és öltöny-nyakkendős lakói… Az East End felé tartva vágtunk át ezen a furcsa urbanisztikai képződményen, aztán este újra, útban a hotelhez. Az irodák addigra elnéptelenedtek, a kávézók, pub-ok lehúzták a redőnyt, mindenki magára zárta a kiutalt koporsófedőt. Az East End viszont…! [kepeslap_eastend.jpg] Belőle is csak egy kis falat jutott, de itt elkezdtem irigyelni a Szörföst… Jó ez a város. A Brick Lane a kelet-bengáli (bangladesi) bevándorlókkal, ahol az utcatáblák bengáli feliratokkal kiegészülve segítik az "angol nem beszél" migránsokatl. [bricklane.jpg] Igazi "public art" projekt – kíváncsi vagyok, hogy sikerülne-e arab nyelvű utcatáblákat elhelyezni a Goutte d'Or-on. Majd teszek egy kísérletet. (Ez Budapesten is kivitelezhető lenne, persze. József- east-end-város.) Az idő rövid és drága, így csak néhány helyet sikerült abszolválni, köztük a legnagyobbakat: Whitechapel (www.whitechapel.org) és White Cube (www.whitecube.com).

A Whitechapel-ben Tobias Rehberger "Private Matters" című kiállításába ütköztünk – nem fogok rá sok szót vesztegetni, ígérem. Design, design, design. Drága, felszínes, unalmas, önismétlő, UV- és műanyag-színekben pompázó, minimál-technó mimikrivel álcázott kakadu-design. Naum Gabo hullahopp-verzióban, hőre lágyuló "szociális plasztika" Rolls-Royce tulajdonosok számára, poszt-neo-geo-pop tapétázás. Lounge-art, semmi több. (Oops, I did it again… vagy hogy is szólt a sláger?! Sorry again.) [whitechapel_rehberger_cover.jpg] + [whitechapel_rehberger.jpg] Az emeleti teret Paul Noble foglalta el, aki szintén összedobott egy tapétát (lásd a fenti megjegyzést a neonok kapcsán!), de azért mást is bemutatott. Noble személyében egy kiveszőben lévo állatfajt tisztelhetünk (nem kakadu!). Rajzoló. Évek óta koptatja a ceruzát Nobson Newtown-nak, egy képzeletbeli városnak szentelve minden energiáját. Monumentális rajzain madártávlatból rajzolódik ki e város struktúrája, melyet egyfajta szürreál-geometria diktál. Lakói groteszk képregény-figurák, Jules Verne és Franz Kafka gyermekei, akik a pre-pubertás éveit Donald kacsa és társai bámulásával töltötték. A Nautilus zátonyra fut Atlantisz partjainál, halálra sújtva a Gullivert kínzó liliputikat. [whitechapel_noble.jpg] + [whitechapel_noble1.jpg] + [whitechapel_noble2.jpg] + [whitechapel_noble3.jpg] + [whitechapel_noble4.jpg] + [whitechapel_noble5.jpg]

A Hoxton Square felé random-blitz pillantásokat vetettünk (mint eddig is, hommage ŕ szörfös!) néhány galéria kínálatára, melyek közül a Kemistry Gallery (www.kemistrygallery.co.uk) "Timeframes – TV Title Pioneers" című tárlata érdemesült említésre. A hatvanas évek BBC-designereit, az elektronikus éra úttörőit, a tévé-főcímek tervezőit ásták elő egy kamara- kiállítás erejéig. És íme, meg is érkeztünk a Fehér Kocka épületével koronázott placcra. Körbe-körbe trendi kávézók, középen egy kis park – a hangulat békebeli, kedélyes nyugalom honol.

"White Cube is pleased to present Neither a new, large-scale work by Colombian artist Doris Salcedo." Salcedo a galéria beltéri falfelületét dolgozta át egy nagyon diszkrét, visszafogott installációval. A vakolatba, illetve a vakolatra fémrácsot feszített, mely hol eltűnik, hol előbukkan, átszabva a tér eredeti arányait. Minimál. A hideg fémraszter rombuszai, ezek a precíziós grafikai/szobrászati alkotóelemek könyörtelen, ámde légies, "költői" dimenzió felé mutatnak, a négy falon túlra. Guantanamo Ultra-Light, avagy infra-mince? A jó ég tudja. Velőtrázó sikoly nem hagyta el ajkaim, de egy "mini" borzongás bejátszott. Egyébként is, "Eclecticism is the new minimalism!" hozza tudomásunkra a Spitalfields new art market, avagy "csináld magad" bolhapiac egyik butikjának felirata. Az önjelölt kreátorok, ruhagyártók, biszbasz-fabrikálók paradicsoma szintén különleges hely. Hip-hop festményektől kis szériában gyártott, szitanyomott pólókig mindent lehet kapni. Hasonló Camden Town piacához, azzal a különbséggel, hogy a gothic, punk, metál és raver szubkultúra innen száműzetett. Ide inkább "jófiúk" járnak. És hallucinogén gombákat sem árusítanak – Camden Town éghajlata minden bizonnyal jobban kedvez ezen élőlények házilagos termesztésének. De sokkal valószínűbb, hogy a városban lépten-nyomon felbukkanó videokameráknak tudható be ez a szemérmesség. Még a buszok is be vannak kamerázva, sőt, némelyikben tévéképernyőket is elhelyeztek, hogy a tízpercenként ismétlődő reklám-blokkot egy kis élő etűddel fűszerezhessék: lássa csak az utas, hogy működik a rendszer, nem kamu a kamerázás. Big Brother Bop. [cctv.jpg]

A Tate Modern (www.tate.org.uk) robusztus épülete kívül-belül meghaladta elvárásaim – akár egy antik űrhajó, melyet évezredekkel ezelőtt felejtett a Temze partján egy ismeretlen civilizáció. Persze a nagy attrakciót nem láthattuk, hisz' Bruce Nauman kiállítása egy hét múlva nyílik, de a négy korpuszra bontott (Landscape/Matter/Environment, Nude/Action/Body, Still Life/Object/Real Life, History/Memory/Society) állandó gyűjtemény vigyázzállásban fogadott. Nem kell megijedni, eszembe sincs mély analizálgatásba kezdeni, csak egy-két munkát emelnék ki. Meglepetés volt a "Revolution" szekció klasszik-bolsevik propaganda-plakát halmaza után szembesülni a francia kommunista/sztálinista festészet nagy öregjeivel. Boris Taslitzky, aki ellenállóként megjárta Pétain marsall börtöneit és a náci koncentrációs táborokat, valamint André Fougeron a szocreál festészet eszköztárával és ideológiai fegyverzetével támadta az ötvenes évek "militár-kapitalizmusát" – a vasfüggönyön túl, hazai pályán. Egy totálisan diszkreditált művészeti áramlat (?), stílus (?) utolsó mohikánjai? Beuys-tól egy rettentő erős installációt láthattunk (Lightning with Stag in its Glare, 1958-85), amely méretével, rusztikus, brutális tömegével halálra sújtja a Gigászokat. A háromszög alakú bronz-villám csapása nyomán félkész teremtmény-hurkák vonaglanak a földön – Zeusz félresöpri a napi teendőket és hátradől.

A "Still Life/Object/Real Life" szekciót erősiti Moholy-Nagy fényjáték-filmje – akire egyébként a nemrég nyílt "Son et lumičres" című Pompidou- expo is gyakran hivatkozik – de a főkedvenc (nemzeti önérzet, nemdebár) Bauhaus maestro munkájánál aktuálisabb megemlíteni Mark Dion projektjét. A "Trash into Art", [trashintoart_eastend.jpg] azaz "Szemétből művészet" részleg remeke egy pszeudo-archeológiai művelet, az 1999-es Tate Thames Dig, azaz Tate-Temze Ásatás, így nagybetűvel. A Tate Modern nyitását megelőzően Dion egy helyben toborzott csapattal átfésülte a Temze Bankside és Millbank felöli partszegélyét. A leleteket alaposan letisztogatták, kategorizálták, majd egy múzeumi tárlóba (melyből ezernyi található a V&A-ben is) helyezték. A város hordalékból kirajzolódó portréja.

A Tate-Blitz ezzel le is zárul, mivel nem szeretnék Emma Kay epigonnak feltűnni, aki satnya memóriájára hagyatkozva, izzadt tenyerű gimnazistának képzelve magát re-kreálja a művészet történetét.

Ájult alvás, újabb breakfast és folytatódik az ámokfutás. Egyértelmű, hogy a YBA Vatikánját, a Saatchi Gallery-t (www.saatchi-gallery.co.uk) is meg kell nézni. Így legalább a Big Ben és a London Eye is kipipálható távolról vetett sanda pillantások által. [saatchi00.jpg]

Charles Saatchi gyűjteménye tavaly költözött a volt County Hall termeibe – a London szemének becézett vurstli-objekt tövébe. Turista van is bőven. (Most nem Duane Hanson élethű szobraira célzok.) Gyorséttermek, hotelek, ahogy kell. Az épület meglepőbb volt, mint maga a tárlat (Sensations Rule!), a konzervatív, bürokrata feeling nem igazán harmonizál az FBM (Fiatal Brit Művészek) imidzsével. Mindenütt barna lambéria, kandallók, íves bejáratok, hosszú folyosók. És ezen hosszú folyosók mindegyikét Grayson Perry (Turner Prize 2003) "csicsamicsa" vázái díszítik. Ezúton is gratulálunk a művész díjához és reménykedünk, hogy Tony Cragg, Gilbert & George, Anish Kapoor, Douglas Gordon, Martin Creed, illetve az elmúlt húsz év összes díjazottja továbbra is büszkén emlegeti CV-jében a Turner Prize-t és nem utalta át a kelet-timori árváknak a vele járó 20000 fontot, hanem továbbra is karrierjének nyugodalmas folytatására használja fel. Grayson Perry artisztikus műremekei posztamenseken virítanak – körbejárhatók, alaposan szemügyre vehetők. Mindenkinek jó étvágyat kívánok emésztgetésükhöz. Én perisztaltikus görcseimet alig leplezve menekültem. [saatchi02.jpg]

A Sensations sztárjai (Sarah Lucas, Damien Hirst, Tracey Emin, Ron Mueck, Gavin Turk, stb.) hiánytalan létszámban szerepelnek – a Chapman fivérek önálló tárlata persze szintén a jövő héten nyílik… [saatchi01.jpg] + [saatchi_tracey_emin.jpg] A festészet dominál, mindenki (Chris Ofili, Peter Doig, Luc Tuymans, Martin Kippenberger, Tal R, Dana Schutz, Tilo Baumgartel, John Křrner, Marlene Dumas, stb.) a megszokott formáját hozza. Az egyik teremben felállított installáció előtt hosszú sorok kígyóztak, nem véletlenül, hisz' Richard Wilson "20:50" című, 1987-es munkáját reprodukció alapján nehéz elképzelni. A fáradt olajjal derékmagasságig elárasztott szoba szép csendesen bűzlik, önnön tükörképével szemezve – még egy-két szutykos kormorán és teljes természeti katasztrófa. [saatchi_richard_wilson.jpg]

Ezt az utolsó napot a National Gallery-vel zártuk – majd elvonszoltuk magunkat a Waterloo-ig és abban a biztos tudatban szálltunk fel a vonatra, hogy semmit sem késtünk le, semmit sem siettünk el, csak szimplán bediliztünk. Bezzeg a britek… [westminster.jpg]

 

 

 

 

2004. október 22.
PRINT