kapcsolódó kiállítás:
Tárgyak akarata
2001. április 4. - április 24.
 

Merhán Orsolya

Tárgyak akarata
Szövényi Anikó kiállítása a Stúdió Galériában

 

Érdekes, szép kiállítást rendezett Szövényi Anikó a Képíró utcában, jellegzetesen nőies, lírai jelleggel. Az Interneten (Art Info) olvasható hosszú elemzés lényegében kimeríti-, - sőt túl is szárnyalja - a kiállítás koncepciójáról, hátteréről, a kiállított tárgyakról elmondható dolgokat, s kissé talán túl is bonyolítja, filozofálja a látottakat.

Én ugyanis nem látom ilyen véresen komolynak, ilyen agyonintellektualizáltnak ezt a fehér-szürke tónusban tartott tárgyegyüttest, számomra éppen könnyed üdesége, semlegessége, vidámsága megkapó.

Mindannyian tudjuk, hogy a tárgyaknak lelkük van, a tárgyak egyúttal szimbólumok is.

Az ember által alkotott tárgyi világ szükségszerűen antropomorf, lényegénél fogva nem lehet más, hiszen az ember a környezetét saját képére formálja, nem alkothat olyat, amit nem ismer.

A kiállítóterembe felfüggesztett fregoliról lógó fehér színű ruhák, a terem négy sarkába helyzett ventillátorral egy kupacba kényszerített szürke léggömbök, a hagyományos kontextusukból kirángatott, lehetetlen szituációba kényszerített sporteszközök egyszerre szólnak a tárgyak megerőszakolásáról, és a mai műtárgy funkciójának, szerepének esetlegességéről.

A sporteszközök eredeti kontextusa az edzőterem, illetve a sportpálya, a fregolié, a száradó ruháké pedig a fürdőszoba, vagy a napfényes szabad levegő. Eredeti környezetükben ezek a tárgyak funkcionálisan alávetettek használójuknak, éppúgy, ahogy a galériában közszemlére tett műtárgy alávetett a szemlélőnek. A valódi, használati tárgy, és a nem valódi, mű-tárgy szerepének, funkciójának szándékos összekeverésével Szövényi egyrészről a tárgyak létének, lényegének, ”személyiségének” kontextustól való függésére, folyamatokban való megnyilvánulására hívja fel a figyelmet, másrészről a műtárgy megalkotásának huszonegyedik századi problematikájára világít rá, de ezúttal nem a művész, hanem a tárgy szempontjából.

Szövényi a választott tárgyakat saját életükből kiemeli, akaratukól megfosztja, funkciójuktól elidegeníti, identitásukat megkérdőjelezi. Mindezzel látásunk, tetteink konvencionális gépiességére, szürke, elidegenedett automatizmusára hívja fel a figyelmet. Ugyanakkor a tárgyak akaratának sokféleségéről beszél: a videón látható kis epizódok a székről lecsúszó kabátról, a lefolyóból visszatüremkedő habról, a ”magától” becsukódó könyvről a tematika poénra kihegyezett, anekdotikus feldolgozását jelentik, s valóban a tárgyak ”saját tetteit” mesélik el. A ventillátorokkal kordában tartott léggömbök - ez egyébként szerintem a kiállítás legszebb része - a dolgok lényegi tulajdonságával való visszaélés, az eredeti akarat - jelen esetben a felfelé törés, lebegő repülés, a szabadság szimbolizálása - paradox trónfosztása.

A lehetetlenül, feleslegesen, kényszeredetten jelenlévő sportszerek pedig a tárgyak akaratának ellehetetlenítéséről, abszurdba fordításáról beszélnek.

Aki kisgyereket nevel, annak a tárgyak akarata tematika tulajdonképpen evidencia, mindennapi tapasztalat. A tárgyak a gyermeki szemnek magától értetődő természetességgel élőlények, melyeket meg kell ismerni, fogni, szagolni, ízlelni, beszélgetni kell velük. A tárgyak élnek és megmutatják, hogy mit akarnak. A gyerekek megérzik a tárgyak akaratát, megfürdetik a labdákat, bepelenkázzák a faágakat, meghintáztatják a falevelet, süteményt készítenek a kavicsokból, felporszívózzák a miszlikre tépett ötezrest, megpróbálják megenni a kanalat.

A gyerekek értik a tárgyak akaratát, a művészek értik a korszellem akaratát, és úgy akarnak látni, mint a gyerekek. A tárgyak naiv gyermekszemmel történő- vagy éppen mű-tárggyá való átlényegítése a tárgyra való fokozott koncentrálást jelenti. A tárgyak szeretik a figyelmet, hálás alanyai a gyerekeknek és művészeknek egyaránt. A gyermeki és művészi látás képes a valóság elsődleges szövetet, felszíne mögötti világot felfedezni, és mások számára is feltárni, erről szól ez a kiállítás.

2001. április 10.
PRINT