kapcsolódó kiállítás:
Lets Talk About Art, Baby
2006. február 3. - március 10.
 

Dékei Kriszta

Játék, illúziók nélkül
– Let’s talk about art, baby –

Azorro csoport; Oskar Dawicki; Hubert Czerepok
Platán Galéria, 2006. 02. 02. - 03. 10.

 

A Platán Galériában bemutatott kiállítás címe a kilencvenes évek elején feltűnő hip hop énekesnő-trió, a Salt’n’Pepa világhírű számára utal, csak éppen a beszéd központi témájává nem a szexuális életet, hanem a művészetet teszi. A kortárs lengyel alkotók három videomunkája a művészeti intézmények és bennük a művészek helyzetének kritikai vizsgálatán alapul. Hozzáállásuk viszont mentes nemcsak a hetvenes évek művészeti gerilla-mozgalmainak heroizmusától, hanem a neokonceptualizmus hűvösebb, analitikus megközelítésétől is. Ellenállhatatlan fegyverük a humor és az irónia, a játékosság és a tettetett naivitás.


Azorro: Family

Az Azorro csoport (Oskar Dawicki, Igor Krenz, Wojciech Niedzielko, Lukasz Skapski) által jegyzett, a művészet szempontjából ideális lengyel család egy estéjét bemutató videót egy semmiképpen sem idealizált, jellegzetesen koszlott, kelet-európai enteriőr-részlet belakásával tekinthetjük meg – amely nagyjából rímel a képernyőn feltűnő berendezési tárgyakra. Karosszék, dohányzóasztal, teli hamutartó, a tévén randa nippecske – a tévében velünk szemben ülőknek kólájuk és rágcsájuk is van.

Együtt a „Család” a tévé előtt: a gyerekek látványosan unatkoznak, a feleség képes újságnak tűnő tárgyat lapozgat felszínesen, időről időre beszélgetésbe is bonyolódnak. A tárgy minden esetben a művészet, tele ironikus utalással: a kislány az asztal alatt megrajzolja a malevicsi szuprematista négyzet mását, a fiú a brémai muzsikusokat gyurmázza meg, a szülők valójában katalógusokat, vékonyabb albumokat lapozgatnak. Különösebb érzelem nélkül beszélgetnek a gyerekek pályaválasztásáról – a fiú inkább videoművész lesz, mert az látványosabb és nem kell hozzá rajzolni tudni –, Libera Auschwitzra utaló LEGO-járól vagy a művészeti érvényesülés lehetőségeiről.

A lehengerlően abszurd, „realista” színjáték az érzelemmentes, naprakész művészeti termelőkön, a konjuktúra-lovagokon gúnyolódik – míg Oskar Dawicki önálló alkotása, egy végtelenített videomunka a mű és a művészet státuszát kérdőjelezi meg. Az üres fal előtt lehajtott fejjel álldogáló, sírdogáló művész bocsánatért esedezik, hogy munkáját nem tudta elkészíteni. A projektben rejlő csavar nyilvánvalóan az, hogy az elszontyolodott, alkotásképtelen és láthatóan művészeti végtermék nélküli művész „dokumentálása” maga a műalkotás – tárgy, amely ily módon mégis bekerülhet a művészeti piac vérkeringésébe.

Hubert Czerepok Múzeum című videója tartalmazza leginkább a lengyel intézmény-kritika jellegzetességeit, amely nem a rendszer elvetését, hanem a manipulációk tudatosítására, a művészeti játéktér mechanizmusainak felmutatására összpontosít. A rendkívüli biztonsági rendszerrel őrzött múzeumba érkező fiatalemberhez egy mefisztói alak, a múzeum vezetője szegődik útitársul, hogy az intézmény nyitottságát személyes jelenlétével, afféle alkalmi vezetőként demonstrálja. A fiatalember kezdeti érdeklődését fokozatosan szorítja ki egyfajta felháborodott döbbenet, ahogy a „szent hely” jellegzetességei feltárulnak. A karikírozott jelenetekben nemcsak a vezető egyéni anyagi boldogulásának szándéka, hanem a múzeumi bemutatás által kanonizált művek esetlegessége, értéktelensége is lelepleződik.

A vezető afféle kalmárként először csak egyik asztalos családtagját ajánlja a meglepett látogató figyelmébe, majd elismeri, hogy az egyik kiállító művésszel szemben kiállítási lehetőséggel egyenlítette ki a tartozását. Egyes művészek markáns lehülyézését („másodvonalbeli fluxusművész”) nem esztétikai értékek, hanem anyagi megfontolások indokolják: az egyik jelenetben úgy árulja mobiltelefonján a múzeum egyes műtárgyait, mint egy tőzsdei alkusz. Bár a vezetés végére tökéletesen frusztrálódott látogató dühében végül össze-vissza rugdos egy műalkotásnak tűnő tárgyat, nem árt, ha tudatosítjuk: a művészeti ipar – a galériák, múzeumok, kurátorok, művészeti lapok stb. – által felállított, a nagyközönség elől elrejtett játékszabályok igenis léteznek. Ezek felismerésében rejlik szabadságunk – játszhatunk hát tovább, de illúziók nélkül.

2006. február 24.
PRINT