Körben áll egy házacska

Likőr - kiállítás a Trafóban

 

Valami különös vírus fertőz. Csakis ez lehet az oka, hogy jobb sorsra érdemes kurátorok olyan, frappáns és rövid hívószavak mögé bújtassanak egy kiállítást, amely szavak által jelentéstartománya látszólag sehogy sem kapcsolódik a kiállított tárgyakhoz. De lehet, hogy egyszerűen arról van szó, hogy van egy (vagy két) személy, aki a kiállítást megrendezi, és van egy (vagy két) másik, aki a címet (egy szótárból vagy egy előre elkészített listáról) a véletlent segítségével kiválasztja. Némely nyugodtabb pillanatomban (például akkor, amikor nem kell egy kiállításról kritikát írnom) ezt a merészséget értékelem is, máskor viszont nem tudok szabadulni attól a kínzó gondolattól, hogy valakik olyan összefüggések felismerésére kényszerítenek, amelyek valójában nem is léteznek. De mivel a Trafó Galéria Likőr című kiállításán bemutatott művek koncepcionálisan kapcsolódni látszanak, tegyük fel, hogy nem valami játékos gesztusról, hanem tudatos címadásról van szó, és próbálkozzunk meg az érintkezési pontok feltérképezésével.
A likőr szóhoz nemzetektől függetlenül egy – általában növényi anyagokkal ízesített – édes szeszes ital képe társul, amely azonban már Kelet-Európában is mást jelent idősebb hölgyeknek (suttyomban konty alá lökött bonbonmeggy), és mást azoknak, akik a hetvenes években egy úgymond minőségi ital (tojáslikőr) mértéktelen fogyasztásától lettek rosszul, nem beszélve azokról a népekről, akik ezen italfajtát csakis, mint az étkezést megkoronázó és az emésztést megkönnyítő édes szeszként (Cointreau) vagy mint koktélízesítőt (Curaçao) ismerik. A szirupos, émelyítő édességet azonban csak Francis Lamb videomunkáján fedezhetjük fel, amelyen az egymásba áttűnő, már-már giccses beállítások egy szereplők nélküli horrorfilm fenyegető és titokzatos képi kliséit idézik meg ( Manderley).
Ha azonban továbbra is feltételezzük, hogy a kiállítás címe és a művek között van más összefüggés is, akkor nem annyira a konkrét dolgot magát, hanem a hívószó eredeti, latin jelentését kell figyelembe vennünk (folyadék), amely elég általános ahhoz, hogy egészen távoli asszociációkat is megengedhessünk magunknak, másrészt összekapcsolható az eredeti szóban elrejtett magyar fogalommal is (úgymint kör). S bár szerepel egy személyes térkép-művön kanyargós folyó (Lois Weinberger: Idő-mező) és egy háromrészes fotósorozaton szárazjég is (Graham Gussin: Szárazjég/Keresztutak), ezekkel a tényleges „folyadékábrázolásokat” ki is merítettük. Az utóbbi mű esetében pedig demonstrálható a likőr hívószó kitágításával létrejövő kapcsolódási elv sémája: a mű nem csupán a folyadék (egyébként hamis) halmazállapotváltozását illusztráló megfeleltetés, hanem a minimálisan eltérő nézőpontokból lefotózott útkereszteződés kissé elmozduló tárgyainak folyamatos, lassú tér- és időbeli változását bemutató képi lenyomat. Egy olyan széles merítésű asszociációs sor segítségével, amelyben a sarokpontokat egyrészt fogalmak – mint a folyamatosság, a változás, a változás tér- és időbelisége és a körkörösség -, jelentik, másrészt a fogalmakból adódó formai elem (kör) szerepeltetése, most már a legtöbb kiállított művet besorolhatjuk a kiállítás hívószava alá. A körforgás amúgy is már a terem első videóján megkezdődik ( Lucy Gunning: Körbemászva a szobámat), melyen egy csinos hölgy vonszolódik körbe-körbe, mint egy jól képzett hegymászó egy szoba falain, hogy aztán e motívum felbukkanjon ismét, akár lufi formájában (mint például Gerhes Gábor: Napok, melyek dologtalanok – tervek, melyek terméketlenek című fotósorozatán), akár mint pulzáló Nap (Francis Lamb : Sol). A kör (a terem) közepén pedig ott áll az önmagát konstruáló művészeti termék, egy faszerkezetes házacska ( Walker/Hill: Másképpen: Trafó) amely egyben olyan, hordozható minigaléria, amelynek ablakain betekintve színes papírlapocskákból felépülő, variálható installációt pillanthatunk meg. Úgy áll itt magabiztosan a szabad asszociációk hullámverésében (folyadék!), mint aki tudja a választ feltett kérdésünkre. És valóban, ő a titok nyitja: a LIK-ŐR.