kapcsolódó kiállítás:
Mulasics László kiállítása
2001. december 5. - 2002. január 11.
 

Szombathy Bálint

Mintázott formák
Mulasics László kiállítása a Fészek Galériában, 2001 decemberében

 

Belépek a tárva hagyott bejáraton és kitapogatom a villanykapcsolót. Egyedül vagyok vagy egy tucat festménnyel, amelyeken se szignó, se évszám, sőt a segédcédulák is hiányoznak. Lehetnének bárkié ezek a képek, ha a külső rácsos ajtón nem állna az alapinformáció, hogy tudniillik az idén elhunyt Mulasics Lászlóé a műegyüttes (ez utóbbi szomorú tényt is csak az tudja, aki már tudta, hiszen nincs jelezve). A tájékoztatás minimumával szembesülve egy dolgot gyorsan tisztázok magamban: ez a kiállítás még véletlenül sem lehet a művész opusa és emléke előtti kötelező és szakmailag szükséges tisztelgés. Ahhoz egyrészt túl kicsi, másrészt - a mulasicsi opus egészének tekintetében - túl egysíkú, harmadrészt pedig technikai értelemben dettó hiányos. Nem több annál, hogy a vásznak felrakattak és sorsukra hagyattak.

Érzésem szerint ezt a bemutatót még a művész kötötte le a valamikor szebb napokat látott kulturális intézmény kiállítóterében, talán csak nosztalgiából, a nyolcvanas évek itt lezajlott eseményeinek visszfényében, mint amilyen a magyar festészet egyik fordulópontját jelölő Új szenzibilitás I. volt. Esetleg úgy gondolta, hogy Ona B.-vel 1989-ben ugyanitt megrendezett kiállításának lehetne folytatása az új anyag, amely annyira friss, hogy még kézjegyével sem láthatta el. Nem sejthette, hogy a mára félbeszakadt művet alkalomadtán megengedhetetlen hanyagság veheti körül és a gazdátlanság légköre vonhatja be. De merni remélem, hogy mégiscsak egyedi esettel állunk szemben és a tünet nem vonatkoztatható a Mulasics hátrahagyott munkásságával szemben tapasztalható viszonyulás egészére. Csupán arról lehet szó, hogy túl sokat már nem várhatunk a gyökeret eresztett kommunista ambientális dizájn eme egyik utolsó fellegvárának galériarészlegétől.

Mulasicsra a nyolcvanas évek második felében Hegyi Lóránd hívta fel a figyelmemet, elvitt a műtermébe. Akkoriban lepusztult házfalakra asszociáló informel háttérbe elvont szimbólumokat festett. A képek formai fegyelmezettségét a színhasználat által életre hívott lírai atmoszféra ellenpontozta, s olybá tűntek, mintha a szuprematista lelkület feloldódásának igényét fogalmazták volna meg (kiemelném ennek szellemében festett Az emlékek csarnokai című 1991-es olajképét). A szabadjára engedett és a visszafojtott érzelem gyakran egyidőben vagy szoros időközben csapódott ki Mulasicsnál. Ha például egymás mellé tesszük 1985-ben festett Mindenkinek a maga zászlója című expresszív stílusú és transzavantgárd lelkületű vásznát csak egy évvel később alkotott és az Új szenzibilitás IV-en kiállított alkotásával, az a benyomás támad, hogy nem azonos a szerzőjük. Az itáliai historicista piktúra nagy gesztusaival a nyolcvanas évek közepén még rokonszenvező Mulasics érzelmi hevülete az évtized második felében teljesen lecsitul. 1989-es Fészek- beli kiállításának objektjeiről ezt írja Hegyi: ”A szegénység, a formai egyszerűség átcsap az asszociációk és utalások gazdagságába; a banális egyértelműség rejtelmes többértelműséggé válik”.

Jelen posztumusz tárlatán ismét csak a változó Mulasics érhető tetten. A datálatlan alkotások minden bizonnyal utolsó fázisát reprezentálják. Mintha ez lenne a ”harmadik út”, amelyen a határozott szigor és a viszonylagos szertelenség nem különváltan, hanem együttesen jelentkezik. Az összebékítés lehetőségét az amerikai pattern painting és kisebb mértékben a klasszikus op art nyelvi lehetőségeiben ismeri fel; játékos és fegyelmezett, dekoratív és szerves formákat elegyít egymáshoz közeli értékekként. A mintázott és egyúttal sokszorosított képfoltok vibrálóak, ami különös erőt ad a kifelé irányuló vizualitásnak. Csakhogy itt már hiába keressük a Hegyi aposztrofálta asszociatív fortélyokat vagy azoknak szándékát, mintha Mulasics mentesíteni szeretné piktúráját a festészeten kívüli világ kötődéseitől, a tulajdonképpeni emberi kontextustól.

Gyanúm, hogy a nyelvet tematizáló festészet egyéni iránya van lefektetve ezekben a művekben. Érdekes fordulat, amelynek immár sohasem láthatjuk végkifejletét.

2001. december 18.
PRINT