Bódy Bori:

Kifordított Christo
Kellemetlen művészet?!

 

Kaptam egy linket evélben, hogy figyelnék oda. A Kellemetlen művészet?! című klipre mutatott, az origo által működtetett videomegosztó oldal, a Videa hírek / bulvár rovatában. Mivel szinte mindenre gerjedek, ami a szépművészettel kapcsolatos, rögtön kattintottam, hogy megtudjam, mi rejtőzik a baljóslatú cím mögött.

A tudósításból kiderül, hogy Johann Wundertracht, a híres német művész a közlekedési lámpák egyidejű pirosra állítása révén néhány széria szatelit-fotó elkészítésének idejére befagyasztja a budapesti forgalmat.

Híres? Német? Piros? Dugó? Titkos? Városi? Művészet? – pattogtak a fejemben a kérdések a fókuszolt hangvételű klip nézése közben (ez a hangnem szinte mindig kihoz a sodromból), míg meg nem pillantottam Wundertracht szerepében Forgács Kristófot.

Így viszont - immáron hangosan kuncogva – maradtam mégis a sodromban. Ekkor már nem volt nehéz teljesítményként szemlélni a fókusz-pókuszt. A főszereplő azonosítása után felhőtlenül élvezhetővé vált a két irányban is aktív nyelvjáték, s a kacajok hátán korábban támadt erkölcsi aggályaim is tovalibbenni látszottak.

Hiszen egyrészt a fókuszolás nyelvileg olyan jól sikerült, hogy a kommentek tanúsága szerint az elmúlt egy hónapban a közel negyvenötezer látogató nagy része valódi tudósításként értelmezte az esetet, a német művészt azonmód hidegebb, hazai tájakra küldve.

Másrészt a főszereplő a kortárs művészet nyelvjárásait is magabiztosan modulálja. Titkos városi művészetnek nevezi az irányzatot (inverz nyilvános művészet), melynek “alaptulajdonsága, hogy a nézők első körben észre sem veszik, hogy egy műalkotással van dolguk, ezért sem az áhítat, sem az utálat nem befolyásolja őket a mű befogadása közben”.

Na persze, morogtam halkan magam elé (csak hogy az én nyelvem is járjon), de hogy lesz akkor ebből katarzis, ha valakit nem a ráismerés öröme vezet, mint engem. Azután jobban belegondolva arra a következtetésre jutottam, hogy az utálat mégis csak befolyásolhatott némelyeket a hozzáfűzött kommentek tanúsága szerint – maximum az ő esetükben a katarzis is inverz. Aki eddig sem szerette a művészetet, az emiatt sem fogja megkedvelni, mégis meghökkentő lesz, ha kiderül a kamu.

A ráismerés öröme által vezetett ínyenceknek (magam, mint mondtam, ide sorolom) megér külön egy mesét a “magyar vonatkozás” is, a “projektet finanszírozó Magyar Modern Művészeti Bizottság”, melynek elnevezésében a kortárs művészettel kapcsolatos fogalomzavar a szocializmus örökségével ráz kezet (vagy talán inkább mossa?).

Kifordítom, befordítom, mégis bunda a bunda. A média-eltérítés már korábban gyökeret eresztett a kortárs művészeti gyakorlatban, ahogy azt például a 0100101110101101.ORG által kigondolt és végrehajtott Nike tér projekt esetében is láthattuk már. Ott a jókedv mellett mellesleg volt egy multicég is a célkeresztben, ám a nagy publicitás láttán végül a Nike sem mert perelni.

Wundertrachtnak sem kell perektől tartania, maximum a mérges kommentek száma nő1 a tudósítások alatt. Mert több hasonló is van, nem ez volt az első. Az egész a Láthatatlan művészet?-tel kezdődött, amely a felújítást kisajátítva a Szabadság híd becsomagolását tulajdonítja a német művésznek. Ebből a nézőpontból a titkos városi művészet (Christo műveleteivel ellentétben) diszkrét, marketing- és reklámmentes.

Ennél a résznél kicsit kétkedve csóválni kezdtem a fejem. A Videa impresszumának tanúsága szerint ugyanis Forgács Kristóf kreatív producerként működik a csatornánál. Felmerül hát a remény, hogy ezeket a klipeket havi fizetésért készíti. Ami egyfelől a látogatottság által mérhető, megérdemelt jutalom, másfelől persze marketing-köntösbe öltözteti az egész Wundertracht-vállalkozást.

A média-eltérítés is inverz lenne tehát. Kérdés marad még, hogy marketing-kampányok helyet kapnak-e majd a nagykönyv lapjain, de hát Andy Warhol stílusa is reklámgrafikus múltjában gyökerezik (nem feledve persze, hogy annak autonóm művészetként prezentált része lett végül emlékezetes).

Apropó Wundertracht. Mit jelent vajon ez a felvett név? Ha már ő ennyit fordítgat a dolgokon, én is gyorsan elvégzem rajta a hajdan gyakran alkalmazott direkt fordítás, vernegyulásítás (marxkárolyosítás) műveletét. De hiába nézem meg a nagyszótárban is, kicsit bizonytalan marad a jelentés. Csodaköntös? Csodateher? Csodaviselet? Csak a csoda meg a János biztos.2

Így egyelőre én is bizonytalan maradok a kacagtató illúzió-sorozat kimenetelét illetően, mely a jelek szerint durván kéthetes frissítésekben borzolja a hírek / bulvár rovat olvasóinak kedélyállapotát.

A Mátyás templom burkolása3 rész a csomagolás-irányt rögzíti a titkos városi művészet főáramaként. Vajon mivé válik Christo hazugság-gépezetből desztillált szabadság-demonstrációja, ha kifordítjuk, immár a biztonság bűvkörében üldögélve4? A Milliókba csomagolt kolbász!? epizód zsíros aláírásai5 láttán ijedten drukkolni kezdtem, hogy igazi kincseket keressen nekünk ez a ködmön, ne csak a gazdát gazdagítsa.

 


 

1 Wundertracht a kommentekből is inspirációt nyer – valaki korábban azzal fenyegetőzött, hogy csomagolóművésznek fogja hívni ezentúl a sarki hentest – és erre jön a csarnok-epizód (sajna eddig a mélypont, úgy látszik, a kifordítás művelete közben duplán csavarodik az önreflexió).

2 Ismeri valaki Oldal Jakabot?

3 “A hasonlóság a vallások és a titkos városi művészet között abban rejlik, hogy mindkettő láthatatlan, érzékszerveinkkel nem automatikusan nyomon követhető dolgokat tesz érthetővé és elérhetővé.”

4 Először volt a béke, azután a szabadság jött, mostanában pedig a biztonság lett a jelszó.

5 Már Beke Lászlónak is fejtörést okozott az Erdély Miklós által annak idején beküldött libazsíros vatta (Ne izolálj!).

 

2008. március 18.
PRINT