Szolga Hajnal:

Nagy érdekeltségű szűk kör
Nam June Paik Award 2008

 

Családias hangulat és csevellyel telt várakozás jellemezte az idei Nam June Paik Award ünnepélyes díjkiosztóját. Jól láthatóan ismerte már a publikum a kiállított munkákat, hisz a kölni Wallraf-Richartz-Museum termeinek megtekintése helyett feszült izgalommal várt a pódium előtt. Csodálkozva nyugtáztam, hogy valóban nem sejtik még, amit mi korábban már a hazai sajtóból tudhattunk, hogy Csörgő Attila lett a nemzetközi médiaművészeti díj ezévi nyertese.

A rövid, de informatív ceremónia során a legtöbb szót a magyar művész kapta, aki saját kezűleg épített Möbius-tér kamerájának (2006) működését ismertette az ámuló hallgatóság előtt. Egy korábbi masináját, a Narancs-tér kamerát (2004) is szemügyre vehettük a kiállításon és természeten az ezekkel létrehozott képek, különböző állapotaikban (möbius-szalag fotónegatívja, síklapra helyezett möbius-tér és narancs-tér fotók, háromdimenziós térbe rendezett narancs-tér fotók) is a rendelkezésünkre álltak. A további munkák a múzeum emeletein szétszórva épültek be az intézmény tágas termeibe, a rendezői szándék ezáltal különleges atmoszférát teremtett az állandó gyűjteményben található festmények és a kortárs médiaművészeti alkotások merész keverésével.

A Nordrhein-Westfalen Művészeti Alapítvány által szervezett és finanszírozott rendezvény a 25.000 eurós fődíj mellett egy 15.000 eurós különdíjat is kioszt minden alkalommal, melyet rendszerint egy német nemzetiségű, fiatal művész kap meg, jelen esetben Julia Meltzer és David Thorne. A művészpáros két videóval jelent meg az eseményen. Take into the air my quieth breath (2007) ötrészes videómunkájuk damaszkuszi tartózkodásuk ideje alatt készült, mely teljes politikai körképet ugyan nem képes közvetíteni Szíria helyzetéről, de finom allegóriákkal és költői kommentárral kifejezően érzékelteti a mindennapok nyomasztó hangulatát. Hasonlóan politizáló munkájuk, a Not a matter of it but when (2006) szintén metaforák és hasonlatok tengelyén mutatkozik meg mesélőnk, egy szíriai filmes és színész, Rami Farah által. Mindkét munka sajátos narratíva mentén kommunikál egy mindenek fölött álló, igazságot kizáró hatalomról.

A Tokio-London tengelyen mozgó Shiho Fukuhara és Georg Tremmel alkotópáros Common Flowers (2008) térinstallációja a génművészet és a biotechnológia világába kalauzol minket. A japán Suntory Ltd. által kidolgozott génmódosító eljárás alapján csináld-magad laboratóriumot hoztak létre, ahol ezúttal a vállalat által korábban előállított kék szekfű helyett magenta színű virágok létrehozásának titkaiba nyerhetünk betekintést. Az installáció különösen jó elrendezést kapott, a természet és a technika vészjosló párosítását kifejező munka ugyanis a múzeum impresszionista festényei között foglalt helyet.

A Salvador de Bahía-ból érkező GIA (Grupo de Interferencia Ambiental) művészekből és dizájnerekből álló kísérletező csoportja a múzeum földszinti auláját ponyvákkal, lufikkal, színes játékokkal és cédéket, kiadványokat árusító bódékkal telítette, vásári hangulatot teremtve így az intézmény egyébként kies előcsarnokában. Az ily módon megjelenített Intervention (2008) köztereken történt beavatkozás-sorozatot dokumentál, mely a műalkotás pozícióját és a befogadói attitűdöket vizsgálja a kapitalista társadalmi rendszer vonatkozásában. A szórakozató akciók különböző kérdéseket feszegetnek: Hogyan definiálható a művészeti alkotás, mint áru? Miképp integrálható a művészet a mindennapokba? Milyen szerepe van a művészetnek a medializált természetben?

A sao paulo-i Tatiana Blass Siege (2007) című, az adott térbe komponált szobra látható értetlenséget váltott ki a nézőkből. A rézszalaggal visszatartott és foglyul ejtett preparált fácán találgatásaim szerint az áldozat szerepét kívánja betölteni és a menekülés és vágy érzéseit hivatott tükrözni. A látványos, ám titokzatos munkához nem sok fogódzót találhatunk. Bennem az a kérdés is felmerült, vajon miért épp egy médiaművészeti platformon találkozom ezzel a művel. Deceit is the luck of the contented (2007) című videója talán magyarázatul szolgálhatna, ha nem lenne az ízlésemhez mérten túlzottan patetikus (ami ez esetben szándékosnak látszik). A képernyő egyik felén egy esetlenül trükköző bűvész, míg a másik oldalon egy erkölcsi tanításokról szónokló demagóg alakja tűnik fel. Nekem a mű metapoetikájából leginkább cinizmus és a zavarkeltés szándéka jött át.

Az eseményen kiállító, a nomináló-kuratórium által kiválasztott művészek vagy művészcsoportok mellett az előző alkalommal különdíjat nyert német művész is lehetőséget kap az újbéli megjelenésre. Így láthatjuk a kölni Johanna Reich Kassandra (2008) című videómunkáját is, melyben Fritz Lang filmekből kivett képsorokat tör át saját felvételeivel. A rendezvény renoméját tovább fokozza, hogy a névadó mester két munkájával is találkozhattunk, az emblematikus Shigeko’s Buddhas (1986) videoszoborral és a Mercury (1991) című installációval.

A kiállításon felsorakozó munkák összességében erős anyagot alkotnak, különösnek csak azt találtam, hogy nemzetközi felhozatalt tekintve kísértetiesen hasonló származású művészek követik egymást eseményről eseményre, azaz szűk a 'versenybe szálló' nemzetek száma. Mivel egy, mondhatni fiatal kezdeményezésről beszélünk, ezért talán elhamarkodott volna ezt az észrevételt kritikai megjegyzésnek szánni. Esetleg további néhány éves távlatból visszatekintve tudunk majd érdemleges választ találni a rendezvény tudatos irányára és a szervezők valós szándékaira. Addig pedig csendben örülhetünk neki, hogy a hazai művészeti szcéna tehetségei már az első, 2002-es eseménytől kezdődően folyamatosan jelen vannak, az évek során részt vett már Szegedy-Maszák Zoltán, Kisspál Szabolcs és Langh Róbert is, Csörgő Attila pedig most elhozta a pálmát.

2008. október 30.
PRINT