Zombori Mónika:

Bohémia lázadója

 

David Cerný (1967) neve az Európai Unió brüsszeli székhelyére nemrégiben készített művének köszönhetően vált sokak számára ismerté. Pedig szülővárosában, Prágában már évek óta jelen van provokatív köztéri szobraival, melyekkel a középkori cseh műemlékekre kíváncsi turisták is folyamatosan konfrontálódnak.

Cerný a média hatalmát használta fel, hogy kitörjön a névtelen közép-európai művészek sorából. Tudta, hogy ha a nemzetekre jellemző (sokszor sértő) klisékkel játszik, politikai felháborodást fog kiváltani, ami médiabotrányt generál. Terve sikerült, az Entropa által a művészre olyanok is felfigyeltek, akik egyébként nem érdeklődnek a kortárs képzőművészet iránt. A következőkben a fenti mű helyett kevésbé ismert korábbi akcióit és köztéri műveit szeretném ismertetni.

Még nem volt húsz éves, amikor barátaival együtt megalakította a The Stunners nevű művészeti csoportot. Céljuk a lázadás volt, mely a szocialista éra elleni reakciónak tekinthető. Olyan akciókat hajtottak végre, amit rendzavarás miatt sokszor a rendőrség szakított félbe.

Első megmozdulásként lendületes akciófestményeket készítettek a Károly hídon (1987) elutasítva a turistáknak árult "művészetet". A következő esemény (1988) egy romos pincében került megrendezésre, amit a lehető legtöbb módon gusztustalanná, piszkossá tettek.

A minden érzéket megmozgató tapasztalat elérte a célját, sokan már azelőtt hánytak, hogy beléptek volna. Ehhez hasonló az alacsonyabb ösztönöket életre hívó akciójuk is (1990), melynek keretén belül csak azzal a céllal hoztak létre egy kiállítást, hogy azt a közönség szétrombolja. Így a falakon lógó különböző műalkotások, többek között magukról a művészekről készült hatalmas méretű fényképek, a megnyitón néhány perc alatt megsemmisültek.

Első, egyedül létrehozott akcióját Cerný egy hirtelen ötlettől vezérelve a párizsi Pompidou Központban valósította meg. Egy üres teremben, a huszadik század művészetét bemutató kiállításon húsz percen keresztül olyan mozdulatlanul állt, mintha ő maga is műtárgy lenne, majd egyszerűen elsétált (Póz, 1988).

Már a prágai Iparművészeti Egyetemre járt, amikor elkészítette az első köztéri művét, a Quo vadis?-t (1990), ami ma a prágai Német Nagykövetség udvarában tekinthető meg. Egy szabadtéri kortárs művészeti kiállításra készülve kitalálta, hogy egy Trabantot fog átalakítani, úgy, hogy lábakat formáz neki, mintha menekülne.

A választás nem volt véletlen, mivel a Közép-Kelet-Európát egykor elárasztó tipikus NDK autónak volt egy egyértelmű politikai konnotációja: a két Németország újraegyesülése előtt, amikor megnyitották a menekülő kelet-németek előtt a magyar-osztrák határt, azok Trabantjaikat hátrahagyva, Csehszlovákiát is érintve menekültek a nyugati részbe.

Cerný egy éjszaka a prágai Óvárosi-térre hajtott a Trabanttal és barátai segítségével a helyszínen szerelte rá az előre elkészített lábakat. A következő reggelen a járó Trabant az átlagemberekből nagyon különböző reakciókat váltott ki. Cerný-t különösen az izgatta a tárgy kapcsán, hogy olyanokat is provokált ez a mű, akik egyébként nem törődtek a művészettel.

Egyik leghatásosabb akciója az egy évvel később megvalósított rózsaszínre festett tank (1991) volt. Tettével deszakralizálni akarta a szovjet emlékművet, mely dühítette őt. András Edit szerint: "Közvetlenül a szocialista rendszer összeomlása után a régió kortárs művészetét a szocialista múlthoz való viszony terén az ördögűzés attitűdje jellemezte. Ennek jegyében szelídítette meg David Cerný az egykori félelmetes hatalmi szimbólumot, a Prága központjában álló háborús emlékművet, egy szovjet tankot azáltal, hogy rózsaszínre festette, s ezzel leválasztotta róla a negatív asszociációkat." (1)

Akciója hatására a prágai fiatalok tüntetőleg mind rózsaszín szalagot viseltek és petíciókat írattak alá az emberekkel, hogy megvédjék a tank új színét, de a hadsereg ennek ellenére nemsokára visszafestette azt zöldre. Végül a Szövetségi Parlament képviselőiből álló csoport, védettségüket felhasználva, Cerný segítségével újra rózsaszínre festette a tankot. Az egész ügy politikai kabarévá alakult. Ma egy hadtörténeti kiállításon szerepel az azóta is rózsaszínű objektum.

Cerný ezzel a két művel felfedezte, mekkora lehetőségeket rejt magában a köztéri művészet. Kommunikálhat a közönséggel, ki tudja kényszeríteni a reakciókat, és nem utolsósorban rengeteg embert elérhet a média (és a közfelháborodás) által. A legfontosabb számára, hogy megszólítsa, provokálja azokat az embereket is, akiket egyébként nem érdekel a kortárs művészet.

A mai napig, azaz az Entropa elkészítéséig, ez az alapállása Cerný legtöbb munkájának. Az alább bemutatott köztéri művei szemléltetik az a folyamatot, melynek segítségével a határok folyamatos átlépése miatt ma Cernýt a cseh kortárs művészet fenegyerekének nevezik.

Miután elvégezte az Iparművészeti Egyetemet, két évet New Yorkban töltött ösztöndíjakkal, majd hazatérését követően bronzból, vagy más maradandó anyagból készítette meghökkentő műveit. A Kilógatás (1996) szoborhoz, mint "öngyilkosjelölthöz" többször hívtak már tűzoltókat, mivel a Freud vonásait viselő, realisztikus férfiszobor úgy van megformázva, hogy csupán az egyik kezével kapaszkodik egy vasoszlopba. A mű több városban is megjelent már, egy-egy magas épületről lelógatva, mint a budapesti Várban, a volt Ludwig Múzeum épületén is az After the Wall kiállítás alatt.

Legismertebb műve a (1999), melyet egy posta épületébe készített megrendelésre, de annak ironikus hangvétele miatt ott végül nem voltak hajlandóak kiállítani. Ugyanis Vencelt, a csehek nemzeti szentjét ábrázolja egy halott lovon. A körülmények ellenére a lovat méltóságteljesen megülő Vencel alakja teljesen megegyezik az eredeti, prágai Nemzeti Múzeum előtt álló szoborral. Csak éppen Cerný művén a ló fordítva van. Miután nem tudták hol kiállítani, ideiglenesen elhelyezték a Szent Vencel téren, szemben az előddel, ám ezt a prágaiak nem sokáig tűrték, ezért végül a közeli, magántulajdonban lévő Lucerna Palace kupolájába függesztették fel, ahol a mai napig látható.

2000-ben Hús című, piros autókat ábrázoló szobraival elnyerte a Jindrich Chalupecký díjat. Azonban a nyertesnek járó Prágai Nemzeti Galériában való kiállítás botrányba fulladt a díjazott és az igazgató közti konfliktus miatt. A díjkiosztó bizottság ezért Brnóba tette át székhelyét, Cerný pedig művét a Prága külvárosi részén található, Meet Factory névre hallgató alternatív művészeti központ külső falára akasztotta fel, ahol egyébként ő a művészeti vezető.

Az első hatalmas, arcnélküli Bébi szobrot még Amerikában, 1995-ben készítette el. Akkor egy chicagói modern gyűjtemény falára álmodta a félelmetes bébit, aki "testvéreivel" együtt azóta már bejárta a fél világot, sok múzeum falát megmászták, sőt egy Csehországot népszerűsítő program keretén belül egy ideig Magyarországon, az A38 hajón is látható volt közülük egy.

2001-ben felkérést kapott a Zizkovi torony építőjétől, hogy állandó installációként állítsa ki a toronyra a 10 darabos óriásbébi sorozatot. A ma már Prága jelképének számító futurisztikus tévétornyon való "mászkálás" meghozta a mű számára a valódi ismertséget, hiszen a több mint két és fél méteres alakok Prága bármelyik részéről láthatóak.

Néhány évvel később a reprezentatív Prágai Nemzeti Színház oldalára tervezett egy hatalmas méretű aranyszínű maszturbáló figurát (2003), amiből vízsugár folyt volna. Cerný a művet Csehország Európai Unióhoz való csatlakozása előtt szerette volna a színház oldalára installálni. Azonban a Színház Bizottsága végül visszavonta az engedélyt.

Az egy évre rá megvalósított Piss (2004) című szobrát talán korábbi tervének finomított változataként értékelhetjük. A Prága egyik központi terére alkotott szökőkút ugyanis két férfialakot ábrázol, amint csípőjüket forgatva egy Csehország sziluettjét formázó medencébe vizelnek. Persze a felháborodás itt sem maradt el.

Legfrissebb prágai művét pedig egy kisebb, hagyományos prágai színház, a Divadlo Na zábradlí sarkán (2009) fedezhetjük fel. Cerný a színház ötvenedik születésnapja alkalmából a lefolyócsőbe ültetett egy nappal undorító, éjszaka világító hatalmas embriót.

Érdekes összevetni az említett műveket a budapesti köztéri szobrokkal. Magyarországon nincs olyan szobrász, aki alkotásaival az utca emberét meghökkentené vagy elgondolkodtatná. A mi köztéri szobraink többségét állami pénzen, az állam engedélyével emelték és állami reprezentációs célokat szolgálnak. Ezek a magas posztamensre készült művek nem kommunikál(hat)nak az emberekkel.

Bár az elmúlt években elindult egy lassú folyamat az V. kerületben, azonban a Kutyás lány és Rendőr szobrok csupán a turisták igényeit szolgálják ki, giccs-gyanús megformálásuk miatt sokan gondolkodás nélkül, azonnal megszeretik a szobrokat. A Rollerező szobor formailag már izgalmasabb, azonban ez még mindig nem elég. Így csak Pozsonyhoz "zárkózunk fel", ahol a Kandi, Paparazzi, Andy Warhol, Napóleon és a Gördeszkázó lányok szobrok hasonló módon turistabarát célra készültek, arra csábítanak, hogy fényképet készítsünk velük, csakúgy, mint a budapestiek, de ugyanúgy passzívak maradnak. Nincs mögöttük semmilyen revelatív gondolat.

Cerný művei ezzel szemben megszólalnak. Velük kapcsolatban a giccs vádja nem merül fel, annak ellenére, hogy sokszor olyan panelekkel dolgozik, amit mindenki azonnal megért, anyaghasználata is hagyományos, ám a provokatív témaválasztás, a szokatlan megjelenés nem hagyja nyugodni a nézőt. A folyamatosan felmerülő kérdések és a megnyugtató válasz helyetti találgatások pedig "életben tartják" a műveket.

 


1 András Edit: Kulturális átöltözés. Művészet a szocializmus romjain. Bp., Argumentum Kiadó. 2009. 170. p.

2009. május 13.
PRINT