kapcsolódó kiállítás:
Ó2
2009. augusztus 7. - szeptember 3.
 

Bódy Bori:

Egy nagyot vagy sok kicsit?
Közvetítés a Városligetből

 

 

Mintha az Aviva-díj első éve (1) azt az érzést erősítené, hogy a képzőművészetben most a nagynak van igazán respektje. Hatalmas energiával egy mondatba sűríthető, mégis titokzatos (a szó mindkét értelmében) "nagy" művet villantani, ezt várja a kuratórium (és a közönségdíjazó "nagyérdemű").

Azaz, nem is villantani (ami inkább az újdonságra illik), hanem prezentálni, sőt, reprezentálni. Nem csoda, ha ezek után az életmű szó jelentése tekeredik huszon-harminconéves művészek ecsetjére (ceruzájára, vésőjére, kamerájára stb.) (2) - ami persze valójában eddig is benne volt a pakliban, csak nem ennyire kifejezett módon.

Szóval tépázódni látszik az új kultusza. Hogy ez kívülről ránk oktrojált elvárás lenne-e, vagy belülről fakadó igény, az elsőre nehezen eldönthető. A vele készült interjúban (3) Horváth Tibor sem foglal állást ebben a kérdésben, pedig ő könnyed, nyári kiállítás-sorozatával (4) épp a kicsik mellett tette le a garast.

A koncepció szerint ugyanis mindennap más anyagot mutatott be. Ezzel a módszerrel a normál kiállítási periódusba huszonnégy mű vagy műegyüttes fért bele. Amit emiatt megnézni sem volt könnyű feladat.

Én magam is csak mintát vehettem rövid budapesti látogatásom alatt. Szerencsére a többi napot a távolból is le tudtam követni egyrészt a tárlatsorozat hivatalos naplóját, másrészt a galerista kitűnő, nemhivatalos fotóblogját látogatva.

E bejegyzések, szemtanúk beszámolói, valamint személyes tapasztalataim alapján kikerekedett azért a kép. Kiderült, hogy Horváth Tibor olyan művész, aki reflexív viszonyban van szűkebb és tágabb környezetével. Ennek megfelelő helyzetet teremtett ligetbeli kiállításán és ilyen műveket mutatott be.

Kiderült az is, hogy kedvenc médiumai az installáció, a rajz, a videó és a kampány. Az eseménysorozat címével egyúttal behatárolta a célcsoportot, a potenciális beszélgetőpartnerek körét is: kiküldte mindazokat a kívülállókat, akik tudnak angolul.

A nagyszámú exponátum hallatán azonban ne gondoljon senki zsúfolt kiállítóteremre. Az időbeli elosztás szemtelenül szellős kiállításokat eredményezett.

Ami ugyanakkor nem tett rosszat a művek többségének. Pontosabban a teret birtokba vevő szándékot nem fedeztem fel azért minden alkalommal, itt jön a szemtelenség a képbe: néhanapján bizony a műhelyes praktikum dominálta le a galériát.

Adott tehát egy műhelybemutató-sorozat, aminek révén sokkal mélyebben ismerhetjük meg Horváth Tibor művészetét, mint ahogyan azt egy kisgalériában egyébként tehetnénk. A napi adag sűrűsége ugyan nyári tárlathoz méltó módon hullámzott, mint a Balaton, a vállalás intenzitása mégis megérdemelte a nem-nyaraló szörfölők kitüntetett figyelmét. Irányítsuk hát a deszkát a hullámhegyekre.

Az első nap megadta a lendületet. Az alapvetően virtuális Első magyar képzőművészeti fogadóiroda a tapasztalatok szerint valóban rászorul a fizikai térben való képviseletre: úgy hírlik, a fogadások száz százaléka offline köttetett. Tehát az érintettek nem szívesen használják még pénzmozgatásra a hálót. Az elképzelés azonban erős, hosszú távon szerintem jó helye lesz majd a kíbertérben.

A Nem hivatalos nőnap a maga módján egész estés. Ha innen nézzük, könnyűkezű kroki-konglomerátum, ha onnan, akkor sikamlós stílusparódia-sorozat. Hogy valóban utánajárt-e a "kortárs magyar női rajz" mibenlétének, azt csak akkor találgatnám, ha híve lennék az etnikai és nemi kategorizálásnak, így csak annyit mondhatok, hogy pedzegette a szálakat (csak tudnám, hogy ki az a Mihály?)(5).

A Ma:tyó néven beharangozott akció egyszerre merész és gyengéd. A nagymagyarország-matricás autókra ragasztott kismagyarország-öntapadó először biztosan sokkolta a tulajokat, ám a jól megválasztott ragasztóanyag miatt (6) azért el tudták távolítani, ha akarták. Nem okoz kárt, mondhatnánk. Csak azt tudnám, miért nevezi a művész stencilnek, mikor matrica?

A Két gramm Obama ugyancsak ragadós, egész estés hullámhegy. A faragvány témája és anyaga, valamint a szobor és a felirat mérete ambíciózus aránypárokat alkot, szimulációmentesen. A kettő közötti térben egy kistáska lebeg. Mérete miatt nem lehet a büszt tokja, csak nem az utazást szimbolizálja?

A Rózsaszín nap a férfitekintet kritikáját fejtegeti. A kollázson csupa férfiak által készített, nőket meszelő fotó. A videó megtekintése közben viszont az az érzésem támadt, hogy Horváth rózsaszín korszaka valamivel rövidebb lesz, mint Picassóé volt.

Valóban nem volt hosszú, harmadnapra teljesen kifehéredett. A Fényvisszaverő kampány a praktikus viseletet helyezi a divatos öltözet fölé. Az installáció, a sarokra orientált polcokkal visszafogottan, mégis hatékonyan tölti ki a teret. A műtárgy, mint ajándék metódus által megvalósuló jótékony hatás harmonizál a tematikával, szelídségében éppen ezért erős (mondjuk a póló anyagát nem volt alkalmam megtapintani, így csak remélni tudom, hogy kiemelkedően kellemes viselet, ahogy az dukál).

Uglár Csaba Pokol dupla wiszkivel címet viselő vendég-objetje szűkszavú, de szép, érzékletes életforma-kritika. Itt kell említeni a felkért vendégművészek anyagérzékenységét és szójátékszeretetét, amit ezek szerint Horváthra jellemzőnek tartanak (7).

Direkt dialogikus mű a magyar művészek professzionalizmusát kétségbe vonó Süvecz Emese-idézetre épülő Meglepetés (8). Nemcsak azért, mert heraldikailag próbálja helyretolni az eu-zászló csillagait, de a kockacukorral kirakott felirat tartalma jelentőségteljesen feszül neki az installáció anyagának. Arány- és anyagérzékeny elrendezés.

A kurátorok és a kritikusok professzionalizmusát pedig ennek nyomán az fogja majd bizonyítani, ha utánajárnak és kifejtik, hogy a félreértések és tévképzetek e mondatban tematizált rendszere mennyiben egyéni és mennyiben kollektív produktum, azaz csupán a művészeket, vagy a szcéné egészét (múzeumostul, galériástul, oktatásostul, szaklapostul) illető kritika.

A Lizsé nevéhez méltóan laza és nagyvonalúan használja a teret - kivonul a szabad ég alá, a ligetbe. Ehhez képest megrázó volt látni, hogy a másnapra meghívott St.Auby Tamás mivel egészítette ki a transzparens üzenetét. Ugyanő beszédes példázatot is rögtönzött éhségsztrájk közben az utolsó nap: az egyik székre babérleveleket szórt, majd a másik széket felfordítva az egyikre helyezte. A babérokon nem lehet üldögélni, sztrájk van (vagy záróra?).

A székpár baloldalán posztamensre helyezve egy érzékeléstani házi feladat elvégzett eredménye fekszik. Az aiszthézisz sárként személyesedik meg a szövegben, ami azt tételezi, hogy nem száraz szubsztanciáról van szó, mindenképpen keveredik valami nedvvel - feltehetően erre utal a másik sarokban, a jobb oldalon elhelyezett narancsfacsaró. Azt hiszem, olyasféle anyagról lehet itt szó, amit Hamvas Béla kenyőcsnek nevezett, de benne vagyok, legyen inkább dzsúz.

A plafonra pedig a Műcsarnok felirattal kiegészített felülnézeti képe vetül. Ez az az épület, ahol (9) Horváth Tibor tavaly nyáron, mint doppelgänger tapasztalta a megélhetési és a művészi munka konfliktusát: a Na, mi van? kiállítás rendezésének idején nappal az installációért felelős vállalkozóként dolgozott, míg éjszaka kiállító művészként hozhatta helyzetbe saját művét. Ugyanitt nem kapta kölcsön az igazgatói irodát átmeneti galéria üzemeltetése végett az őszi művészeti vásár ideje alatt.

Ide vezetett hát minket a hullámlovaglás, a Műcsarnok fölé, nézhetjük éhségsztrájk közben a hol Mücsinek, hol Mucsának becézett objektumot felülnézetből. A képre tekintve először az jutott eszembe, hogy narancslé ide, kockacukor oda, az éhségsztájkolók számára ez az épület mégiscsak referenciapont.

Azután arra gondoltam, hogy a (barátai kis segítségével) immár huszonnégy próbás Horváth Tibor bizony "besározta a lába szárát" néhányszor a kiállítássorozat kisgalériára komponált műveinek készítése közben. Nyugodtan hátradőlhet hát negyvennyolc órára itt a ligetben, utána pedig kezdhet "vacakolni" egy nagy falattal is. Lehet, hogy nem a cápakaja lesz az, abban viszont biztos vagyok, hogy nem lesz vacak (10).

 


(1) http://exindex.hu/faliujsag&title=aviva-kepzomuveszeti-dij-2009-eredmenyek (2009. 09. 23.)

(2) A díjra való jelöltség előfeltétele a be nem töltött 40 éves életkor.

(3) "HT:...feladatokat állítottam magam elé. Saját magam kurátora voltam, és a kurátor beszélgetett a művésszel, hogy mit tud megcsinálni... és nagyon sokszor veszekedtek azon, hogy valami nem készült el..."
http://tranzit.blog.hu/2009/09/07/outsiders_out (2009. 09. 17.)

(4) Liget Galéria: Ó2 (2009. augusztus 7. - szeptember 3.)

(5) kis hálózati kutatás után ezt találtam:
http://ingyenmutargy.blog.hu/2009/03/08/horvath_tibor_buzi_look#comments (2009. 09. 23.)
A kommentek tanúsága szerint kőkemény provokáció.

(6) szerkesztőm szíves közlése.

(7) "a művész felkérte négy kollégáját (Bodó Sándor, Mécs Miklós, St.Auby Tamás, Uglár Csaba), hogy egy-egy nap idejére állítsanak ki olyan művet, műveket a saját tetszésük szerint amit akár Horváth Tibor is készíthetett volna."
http://www.c3.hu/~ligal/346mgh.html (2009. 09. 23.)

(8) (szerintem a csokitojásról kapta a nevét)

(9) többek egybehangzó állítása szerint

(10) "HT:...volt egy tervem, hogy megetetem a Damian Hirst cápáját és akkor pacalból, fehér fincsi húsból, csinálok egy fülvédőt és berakom formalinba. És akkor annak az lett volna a címe, hogy Damian Hirst cápájának ebéde.
SzP: És ezt hogy nem tudtad megoldani?
HT: Bennem a kurátor nem tudta elintézni...
SzP: Nem volt elég...
HT: Nem volt elég kraftos..."

http://tranzit.blog.hu/2009/09/07/outsiders_out (2009. 09. 17.)

 

2009. szeptember 25.
PRINT