kapcsolódó kiállítás:
2 dal, 1 vég
2010. július 25. - október 3.
 

Beöthy Balázs:

Tematikai szempontok
Interjú Németh Hajnallal

 

 

Legutóbbi kiállításodat a debreceni Modemben vendégkurátorként Kathrin Becker jegyzi. Hogyan jött létre az együttműködés?

Kathrin Becker-nek Alexander Tolnay mutatott be 2002-ben, amikor a Künstlerhaus Bethanien-ben véget ért ösztöndíjamat mintegy "megtoldva" - ezzel segítve a Berlinben maradásom esélyeit - három videómunkát választottak az NBK gyűjteményébe. Kathrin Becker a mai napig az NBK - Neuer Berliner Kunstverein - videógyűjteményének a vezetője, Alexander Tolnay az egyesület akkori igazgatója volt (ezt a posztot most Marius Babias tölti be). Kathrin azóta - fél szemmel - figyelemmel követte a munkásságomat, valódi érdeklődését azonban egy 2008-ban nyílt önálló kiállításom keltette fel a Photo Edition Berlinben. Mivel az ott bemutatott anyagra épült a Modembe tervezett - összefoglaló jellegű - kiállításom, ezért néhány találkozás és beszélgetés alkalmával magától kialakult egy együttműködés közöttünk és egyúttal felkértem őt erre a munkára.

Mit mutattál be a Photo Edition Berlinben?

Az akkori legújabb munkáimat Air Out címmel, ami egyúttal egy videó címe is. A bemutatt művek elsősorban a zene kitágított értelmezésével foglalkoznak, illetve a zaj és - annak hiánya - a csend egymásba forduló és szétválaszthatatlan együttlétével, John Cage nyomán haladva természetesen, akinek erre vonatkozó írásai már évekkel ezelőtt felkeltették az érdeklődésemet. Ez a téma a legkifejezőbben az Air Out című videóban jelenik meg talán, ahol a orgonistanő kezei alatt egyszerűen elmúlik a zene a hangszerből kifogyó levegővel együtt; kevésbé direkten jelenik meg a Desney & Destiny című videóban, ahol az énekhangot tagoló lélegzetvételre kerül a hangsúly, és konkrétan "formát ölt" az egységesen kilyukasztott lemezborítók esetében, vagyis Az évszakok vége című installációnál. Fotógalériáról lévén szó, kiállítottam néhány zenei témájú fotósorozatomat is, a Felvételi szoba, a Gitárszóló, és a Nem én volt még a bemutatva.

Mi volt a beszélgetések során kialakult együttműködés iránya?

Beszélgettünk - többek között - a munkáimról, arról, hogyan kapcsolódnak egymáshoz tematikailag a különböző technikával, különböző időben készült művek. Amikor konkrétizálódtak a kiállítás körülményei, az említett áttekintés alapján csináltunk egy szelekciót, majd egy lehetséges elrendezési tervet. Könnyeden és gördülékenyen tudtunk együtt dolgozni, ez sokat segített abban, hogy a lényegre tudjunk fókuszálni: arra, hogy miről szóljon az anyag egysége.

Mi lett ez a konszenzuális tematika?

A kiállítás címe jól kifejezi: 2 dal 1 vég. A korábbi berlini kiállításhoz hasonlóan olyan művek, melyek a zenével és annak kitágított értelmezésével, a zajjal foglalkoznak, különös tekintettel a zaj hiányára, a csendre. A címadó munka egyébként egy 2008-ban Berlinben bemutatott performansz volt. Megkértem egy énekesnőt, hogy egy dal utolsó sorainak eléneklését követően némán álljon 30 percig a közönséggel szemben a reflektorfényben. Mindeközben felette egy dal szövege vetítődött soronként a falra (Amanda Lear: I am a photograph). A performansz ugyan nem lett előadva a Modemben, de annyira emblematikus műnek találtuk, hogy a katalógus is ezt a címet kapta.

Hogyan jelent meg mindez a kiállításban?

A performanszra semmi utalás nem jelent meg a kiállításon belül, csak a cím, ami így egy új jentést kapott. A legtöbb kiállított munka valamilyen zeneművet, dalt vagy dalszöveget dolgoz fel, a 2 dal 1 vég - többek között - ezért tűnt jó választásnak. Az Évszakok vége például csak a címében utal egy zeneműre (Vivaldi: Négy évszak), illetve annak hiányára - vagy végére -, vizuálisan ezt a fiktív lemezt borító fotó jelenete fejezi ki, melyen a zenész hanyatt dőlve pihen az orgona előtt. Hasonló "történetet" látunk a jazz zongoristát ábrázoló Nem én című két fotón. Az egyiken a zenész a hangszer klaviatúrájára dőlve pihen, a másikon pedig zenére mozduló ujjai alól hiányzik a hangszer (a cím ötletét itt Tom Waits The Piano Has Been Drinking című száma adta). A Pillangó című installáció két "szárnyán" egy-egy szó olvasható (absolutely, none), mely szintén egy dalszövegből ered (David Bowie: Absolut Beginners). A Gitárszóló és a Propaganda fotósorozatokon szereplő szövegek idézetek Lee Scratch Perry dalszövegeiből, a Propaganda fotókon felsorakozó emberek a Marseillaise-t éneklik éppen - anélkül hogy értenék annak francia szövegét. Az Air Out videóban Bach Air című darabja "kapcsolódik ki" a hangszer levegőpumpáját működtető motor kikapcsolásával. Ez a "dal" tehát így ér véget.

Az elhelyezést, a térbe illesztést, a formátumot is egyeztettétek a kurátorral (projekció kontra monitor stb.), vagy a bemutatás módja minden munka esetében fix formátumhoz kötött?

Ritkán szoktam fix formátumhoz kötni a videók bemutatását. Ez alól talán egyedül az Air Out a kivétel, mert ennél a munkánál fontos, hogy az orgonista mérete a kizoomolást követő totálokon nagyjából megegyezzen a test valós méretével. A fotók természetesen fix méretűek, itt a sorozatok összeállításával szoktam variálni. A legtöbb munkám flexibilisen alkalmazható különböző terekhez, ezért minden elhelyezési részletet a Modem kiállító teréhez alkalmaztunk és a tervet együtt készítettük el. A helyszínen adódó kérdésekben is közösen döntöttünk, Kathrin sokat segített, a legkisebb részletre is odafigyelt, még egy kézzel a falra írt dalszöveg befejezésében is közreműködött.

A Modem részéről érkeztek javaslatok a kiállítandó anyagra vonatkozóan? A ti elképzelésetek alapján került pl. az Összeomlás - Passzív interjú az előtérbe?

A Modemmel előzetesen csak abban állapodtunk meg, hogy a kiállítás összefoglaló jelegű legyen, kiemelve a zenei témájú munkáimat. Az Összeomlás később került a "képbe", az én felvetésem volt, hogy állítsuk ki a roncsot az üvegablak mögött a bejáratnál, hogy az épületen kívülről is látni lehessen. Ki szerettem volna próbálni egy másfajta kontextusban a művet, de azt hiszem, ott akkor működött igazán az, amit elképzeltem, amikor kint már sötét volt, és jól láthatóvá vált a vörös fénnyel megvilágított autó a belső térben. A hanginstalláció - ami nagyon fontos eleme a munkának - sajnos abban a térben és azzal a technikával elég rosszul szólt.

Érzésed szerint mennyiben lett volna más a Modemes kiállítás, ha egyedül állítod össze az anyagot?

Egészen más lett volna. Ez volt az első visszatekintés jellegű, összefoglaló kiállításom, mint alkotó mindig a legújabb munkám foglalkoztat igazán, az előzőeket rendezgetni nehezen tudnám elfogultság nélkül. A "szeretem", "nem szeretem" helyett sokkal jobb egy külső szempont, különösen ha megbízom annak ítélőképességében.

Volt olyan pont, ahol vita alakult ki közöttetek?

Megvitattunk kérdéseket, de mivel egyikünk sem ragaszkodott túlzottan elvekhez sem a koncepció, sem az elrendezés területén, ezért ezek a "viták" mindig a konszenzus irányába haladtak. Időzítési kérdésekben ragaszkodtam volna az elképzeléseimhez, például a katalógus megjelenését a megnyitóra terveztem (terveztük), de ez nem sikerült. Emiatt a Modemmel volt egy vitám, amit így utólag inkább a saját türelmetlenségem számlájára írok. Annál is inkább, mivel a kiállítás létrejötte nem utolsó sorban a Modem érdeme. Anno én egy katalógus kiadása kapcsán kerestem meg Gulyás Gábort, és az ő javaslatára kapcsoltuk ezt a publikációt egy válogatás bemutatásához.

Ennek a publikációnak a koncepciója mennyiben tér el a Ráday Galéria gondozásában tavasszal kiadott könyvtől?

Vannak átfedések, de alapvetően egy teljesen más jellegű és tartalmú kiadványról van szó. A Ráday által kiadott katalógus egy fotóművészeti sorozat darabjaként jelent meg, kötött formátumban és elsősorban a fotóimra koncentrál. A 2 Songs 1 End címmel megjelent kiadvány inkább egy könyv, ami tematikai - és nem technikai - szempontok alapján mutat be egy válogatást az elmúlt évek munkáiból, sok ezekhez kapcsolódó saját írással, valamint Kathrin Becker és Mélyi József esszéjével.

 

 

2010. október 14.
PRINT