Selmeczi Bea:

A harmadik generáció
Beszélgetés VLS tagokkal

 

 

S.B.: Miért éppen a Gödörben állítotok ki?

efZámbó István: Minden ötlet valami apróságból indul ki. Ebben az esetben az adta az ötletet, hogy Szentendrén nincs éjszakai élet, ezért sok szentendrei bejár szórakozni Pestre, többek között én is a Gödör Klubba. Tehát a helyszín adott volt.

Margit Szabolcs: Sajnos amennyire közel van Szentendre Budapesthez, annyira el is szigetelt.

efZ.I.: Mellesleg régi vajdás (Vajda Lajos Stúdió) hagyomány, hogy előszeretettel állítunk ki szokatlan helyeken: klubokban, kocsmákban, kávéházakban, gyárak ebédlőjében vagy munkásszállásokon, azért, hogy terjesszük azt a kultúrát, amiben hiszünk. Ilyen helyeken azok is találkozhatnak a kortárs képzőművészettel, akik maguktól sose mennének el egy galériába vagy múzeumba. Ez érvényes a Gödörre is. Itt három hét alatt körülbelül annyian látják a kiállítást, mint egy múzeumban egy év alatt. A kiállítás tízig tart nyitva, így a koncertekre érkezők még kényelmesen megnézhetik.

S.B.: Mi alapján szerveződött a mostani kiállítás?

efZ.I.: Azt akartuk, hogy bemutatkozzon Szentendre kulturális életének egy szelete. Ez a szelet a Vajda Lajos Stúdió három generációjának, az Omkamrának és a Forgács Társaságnak, valamint barátaiknak a nyílt kiállítása vagy inkább seregszemléje. Kurátor nélküli kiállítás mindenféle tartalmi vagy más megkötöttség nélkül. Így kis költségvetésből létrehozható egy nagyobb lélegzetvételű dolog.

S.B.: Miért vontátok be a kiállításba a Forgács Társaságot és az Omkamrát is?

Zarubay Bence (a Forgács Társaság tagja): Szentendre olyan olvasztótégely, ahol óhatatlanul összefutsz előbb-utóbb mindenkivel a Bohémiában, a Barlangban vagy a Dalmátban. Aztán ezekből a találkozásokból hajnalig tartó beszélgetések kerekednek, aztán egyszercsak kapsz egy telefont, hogy nincs-e kedved/kedvetek kiállítani a Gödörben. A hat éve működő Forgács Társaság eredetileg irodalmi körnek indult, de mára a képzőművészet átvette benne a főszerepet, így kerültünk kapcsolatba a Vajda Lajos Stúdióval.

Csató Máté: Körülbelül tizenöt évvel ezelőtt találtuk ki páran az Omkamra egyesületet, amelyben többen is Vajda Lajos Stúdió tagok. 2002-ben volt egy egyéni kiállításom a Vajda-pincében, majd néhány évre rá megszavazták, hogy felvegyenek. Sokáig én voltam a legfiatalabb tag, utánam csak Deim Pétert és Tót Esztert vették fel. Szóval az Omkamra és a Vajda összefonódott.

S.B.: Tényleg Szabolcs, te hogy kerültél be a Stúdióba?

M.Sz.: Fogalmam sincs. Frózsy-Nánássy Tibor barátommal itt nőttünk fel, és valahogy automatikusan elkezdtünk velük együtt kiállítani a szentendrei és pesti tárlatokon. Aztán 2000 körül felvettek minket. Akkor vették fel a Pacsika Rudit, Csontó Lajost, Almási Gertrúdot, a Benkovits-fivéreket és a Kabót (Sz. Varga Ágnes) is. Az pedig régi vajdás hagyomány, hogy a stúdióval szimpatizáló művészek, akik amúgy nem tagok (például Szurcsik József, Gaál Jocó) szintén részt vesznek a kiállításokon, ezért hívtuk meg most is őket.

Cs.M.: Igen, ez mindig nyitott muhely volt.

Pacsika Rudolf (aki időközben véletlenül befutott a Dalmát kávézóból): A Stúdióban évek óta folyik erről egy vita, van, aki úgy gondolja, hogy kell egy tagság, és van, aki a nyitott szellemiség mellett kardoskodik. 1987-ben még nem laktam Szentendrén, amikor a Fiatal Képzőművészek Stúdióján keresztül kaptam egy körlevelet, hogy lesz Szentendrén egy kiállítás, amire bárki jöhet. Nagyon tetszett ez a sznobizmusmentesség. A tagság mindig érdekes kérdés volt. Öcsi (efZámbó István) azt mondta nekem akkoriban, hogy tag vagy, mert velünk állítasz ki, és vajdásnak vallod magad. De igazából csak 2000-ben vettek fel, a nagy műcsarnokos kiállítás környékén.

Cs.M.: Fontos megemlítenem, a Gödörben régebbi vajdások is kiállítottak, egy ideje ugyanis kaptunk olyan kritikákat a stúdión belül, hogy a fiatalabb generáció nem nyit az idősebbek felé.

S.B.: Ezek szerint nehézkes a Stúdió különböző generációinak kommunikációja?

Cs.M.: Nagyjából azért működik.

M.Sz.: Szerintem meg abszolút nem.

Cs.M.: Ne mondd ezt, soha senki nem akart kizárni a tagok közül. Inkább arról van szó, hogy a tisztelet nagyon sokáig közénk állt, mert nem mertük magunkat egyenrangú partnerként kezelni az idősebbekkel.

efZ.I.: A generációk közti különbség igazából annyi, hogy másra-másra érnek rá. Nálunk az volt a szokás, hogy valaki kitalált valamit, és aki ráért, az csatlakozott hozzá. Legfeljebb régen email helyett szájhagyomány útján terjesztettük, hogy például a Metró Klubban lesz egy kiállítás, de amúgy semmi sem változott.

Cs.M.: Szóval a Gödörben mindhárom vajdás generáció jelen van, sőt még fiatalabb művészeket is bevontunk.

M.Sz.: Nem négy generáció van?

efZ.I.: Csak három. Attól függ, mit nevezünk generációnak.

M.Sz.: Vagy mit nevezünk Vajdának.

S.B.: Akkor talán induljunk ki abból, hogyan definiálnátok a Vajda Lajos Stúdiót?

P.R.: Eleinte ez egy olyan baráti társaság volt, amely egy adott időszakban (konkrétan a szocializmusban) abban segített, hogy az emberek megvédhessék egymás szellemi alkotásait. Azóta a világ alaposan megváltozott, erre ma már nincs szükség, de a baráti társaság megmaradt. Azt viszont valóban érdemes lenne végiggondolni, hogy most tulajdonképpen miről szól. Szerencsére már sok fiatal is megfertőződött vele. Bárhová mész a világban, nem látsz olyan hülyéket, mint itt egyesek. Azt szeretem ezekben a csoportos kiállításokban, hogy bátran vállaljuk egymás hülyeségét.

M.Sz.: Nincs semmiféle szabályozás. A Stúdió vagy működik magától vagy sehogy. Akár iskolának tekintjük, akár nem, az itt felnövő nemzedékekre hatással van, nemcsak az olyan nagy öregek, mint Deim Pál, hanem a nyitott szemléletű autodidakta látásmód is. Egyszerűen emellett nősz fel, ebben szocializálódsz, ezt szívod magadba.

S.B.: Régen azért volt egyfajta stílus is, ami jellemezte a Stúdiót. Van erről egy történetem: Argentínában jártam, és láttam egy festményt: Luis Fernando Benedit A hal élettere című képét. Erősen emlékeztetett a vajdás stílusra. Később utánanéztem, és kiderült, hogy a festő sokáig Corneille-jel dolgozott, a brüsszeli székhelyű Cobra-csoport alapító tagjával, aki 1945 és 48 között Szentendrén élt. Mostanában eklektikusabb a stílus, és a fiatal generáció más határterületek felé is nyit, mint például a DJ/VJ kultúra irányába.

M.Sz.: Igen, de ezt a kor hozta magával.

Cs.M.: Szerintem a zene mindig erősen jelen volt a Stúdióban, hogy csak az Albert Einstein Bizottságot említsem. Jó, ez más zenei irányzat volt, de Szemző Tibor például sokat dolgozott néhány jelentős stúdiótaggal, aki talán az első magyarországi VJ projektet valósította meg. Az Omkamránál vagy a Neoneon fényfestő csoportnál (Margit Szabolcs, Frózsy-Nánássy Tibor) a VJ irányvonal kezdetektől fogva jelen volt.

efZ.I.: Szerintem ugyanarról van szó most is, mint régen.

M.Sz.: Tudod, minden ugyanaz másképpen.

efZ.I.: Mindig voltak őrültek, akik ezt a hivatást választották, vagy egyszercsak észrevették, hogy ezt csinálják. Amit a dadaisták kitaláltak a ’20-as években, azt mi is kitaláltuk a ’70-es években, aztán a fiatalabb generáció is a ’90-es években. Annyi a különbség, hogy más a történelmi környezet, a rendelkezésre álló technika, és ezért másnak tűnik a dolog.

Cs.M.: Más a kód.

M.Sz.: De az éppen elég. Volt idő a rendszerváltás után, amikor úgy nézett ki, hogy meg sem marad. Sok személyi ellentét alakult ki, főleg az alapító tagok között, és nem lehetett tudni, milyen irányt vesz a Stúdió. A Műcsarnokban rendezett nagy kiállítás szerintem sokat lendített rajta.

Cs.M.: Negatív és pozitív értelemben is.

S.B.: A pozitívat értem, hiszen összekovácsolta a tagságot, és olyanok is odafigyeltek rátok, akik addig egyáltalán nem fogadták el a szentendrei művészetet. De mi volt benne a negatív?

Cs.M.: Az odafigyelés egyben egzisztenciát is kölcsönöz, ami onnantól kezdve minősíthető értéket képvisel. Addig kevésbé érdekelte a tagokat, hogy ki, merre, meddig. Sokkal könnyebb volt megőrizni úgy a szabadságot.

S.B.: Létezik valamiféle szentendrei és pesti művészi szembenállás?

Cs.M.: Viszonylagosan, de még ma is érződik egy kicsit.

efZ.I.: A Vajda Lajos Stúdió valójában egy amatőr csoport, ami autodidaktákból szerveződött. Ez volt a fő erénye annak idején, hiszen összefogta az autodidakta művészeket, akik országszerte magányosan, elszigetelten működtek, és nem tartoztak se szakkörhöz, se intézményhez. A szabadtéri tárlatok idején ideözönlöttek Szentendrére, mert ez jó találkozási pontot jelentett. Sok művészben azonban ez ellenérzést váltott ki: na hiszen, az amatőrök... Mivel a teljes szabadságot helyeztük előtérbe, valóban vegyes volt a felhozatal. Most alapvetően kitaláltuk, hogy kiket hívunk meg a Gödörbe, de aztán jött Csorba Simon, hogy állítsuk ki a 12 éves kisfia munkáját is. Normális esetben ilyet nem lehet csinálni, de mi kiállítottuk.

S.B.: Ha bevállaljátok a 12 éves kisfiú alkotását, onnantól kezdve már az is művészetnek tekinthető.

Cs.M.: Igen. Ebben az esetben értelmetlen bármilyen kurátori szerepkört betölteni. Így is kimaradtak azonban néhányan. A videómunkákat pedig azért nem vetíthettük le, mert nem állt rendelkezésünkre elegendő technikai és anyagi háttér.

S.B.: Nálatok amúgy sincs kurátor, csak kiállítás-szervező.

Cs.M.: Néha van, de elég ritkán

S.B.: Az emberben óhatatlanul felmerül a Szentendre a Gödörben cím kapcsán, hogy a Vajda Lajos Stúdió nehezebb korszakát éli.

efZ.I.: Kihasználtuk a szójátékot. Dietz Ferenc, Szentendre polgármestere - aki Závodszky Zoltánnal, a Kulturális Kht. ügyvezetőjével együtt anyagilag támogatta a kezdeményezést -, erre nagyon jól rá is érzett a megnyitóbeszédében, amikor azt mondta, hogy a gödörből a csúcsra juthat az ember, vagyis mindent mélyről, az alapoktól kell kezdeni. A gödör nem mindig azt jelenti, amit jelent, ebben az esetben pedig különösen nem, hiszen a főváros egyik legmenőbb és legmagasabb színvonalú klubjáról beszélünk. Aki oda lemegy, igazán nem érzi magát a gödör fenekén.

M.Sz.: A plakáton is ezért nyújtja fel Vincze Ottó Bambinak (Kondász Ferencnek) a létrát. A gödörnek van egy másik megközelítése is: a szó hallatán egy felfelé kónuszos, hengeres akármit képzelünk el, amibe különféle dolgok belecsúszhatnak, de a végén mégis együtt lesznek.

efZ.I.: A gödör szintén jelentheti a szentendrei progresszív alkotókra jellemző undergroundot, bár itt a progresszív mellett erős a giccskultúra jelenléte is.

S.B.: Éppen ezért a kiállításba is bekerült néhány mű, ami a giccs és a camp határán mozog.

Cs.M.: Igen, például Koós Árpi, alias Muja képe, egy tátott szájú guminő keretek közé szorítva.

M.Sz.: Vagy Vincze Ottó fotósorozata, ami kifejezetten a giccskultúráról, Szentendre másik arcáról szól. A fotókon egy búvárnak öltözött férfi mászkál a turisták között a barokk-rokokó főtéren.

S.B.: Kezdetben a Vajda Lajos Stúdió nyitott az ország képzőművészeti stúdiói, eseményei felé, de aztán valahogy bezárkózott.

efZ.I.: Mondjuk úgy, hogy szünetelt.

S.B.: Most azonban mintha újra mozgásba lendült volna. Nemcsak a gödrös kiállítás, hanem a művésztelepek kapcsán is.

efZ.I.: Ez nem feltétlenül nyitás, inkább keletkeztek új energiák. Felnőtt a következő generáció, akinek volt kellő lelkesedése, hogy más irányokba nyomuljon, és adódtak további lehetőségek is.

S.B.: Jó, hogy ez a koncertekkel és performanszokkal egybekötött kiállítás megszületett a Gödörben, de vajon Szentendrén lesz-e még Performance és Nehéz Zenei Fesztivál?

Cs.M.: Szeretnénk, ha idén lenne. Úgy tervezzük, hogy a kiállítást a művésztelepre szervezzük, ahol tartanánk egy workshopot is. A koncertek és a performanszok pedig a város különböző pontjaira kerülnének. Így sok teher lemenne a vállunkról. Persze ez a pályázat sikerén is múlik. Sajnos így van ez minden évben.

 

 

2010. december 27.
PRINT