Balázs Kata:

Anyag és forma a képzőművészetben
Adalékok a TIT történetéhez [1]

 

1.

A Bocskai úti egykori zsinagóga épületében működő TIT Stúdió Egyesület a képzőművészet intézményeitől látszólag távoli területen fejti ki tevékenységét, 1971-ben mégis ezekben a terekben volt látható a Mezei Ottó által rendezett Anyag és forma a képzőművészetben c. kiállítás.[2] A Teleport Galéria fiatal kurátorokból álló csoportja 2015 júniusában ugyanebben az épületben kortárs alkotók műveiből rendezett kiállítást.[3] A választás tudatos döntés eredménye volt, mert a kollektíva célkitűzései közt szerepel, hogy kiállításaik változó helyszíneivel is a Kádár-kori „szelep-intézmények” történetére reflektáljanak. A TIT Stúdió Egyesület épületétében rendezett kiállítás így sajátos kontextust teremtett a kiállítás számára a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (TIT) és maga a TIT Stúdió Egyesület tevékenységének felidézésével. Jelen sorok írójának a kiállításnak helyet adó szervezet történetének vázlatos áttekintésével foglalkozó szövegében csupán felvillant az idézett, Mezei Ottó által az épület tereiben több mint negyven évvel korábban rendezett kiállítás. Az épület képzőművészeti kiállítások céljára való hasznosítása nem volt szokásos, így ebben a rövid írásban, kiegészítve a kiállításon szereplő szöveget, igyekszem a kiállítás létrejöttének, a helyszín és a kiállítás összefüggéseinek utánajárni.

2.

A rendszerváltás utáni átalakulás után ma is létező Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (TIT) 1953-ban alakult meg szovjet mintára (1958-ig Természet- és Társadalomtudományi Ismeretterjesztő Társulat, röviden TTIT néven működött), bár létrejöttében lényegében a magyar közművelődés és ismeretterjesztés 18. század óta fontosnak tartott ügyében részt vevő társulatok és csoportok tevékenysége ért össze. Tényleges működésének kezdete összefügg Nagy Imre első miniszterelnökségének idejével, az értelmiséggel való párbeszéd jegyében végbemenő közeledés folyamatában. A TIT őse a Bugát Pál és Kubinyi Ágoston által 1841-ben életre hívott Magyar Természettudományi Társulat. Ennek felállítását a magukat a magyar nyelv és művelődés ügyének szentelt tudósok, értelmiségiek azon felismerése indította el, miszerint a tudományos ismeretterjesztés, elsősorban a széles körben ambicionált gazdasági-ipari tudás terjesztése és a módszeres kutatás a várva várt reformok előidézésében kulcsfontosságú lehet a természettudományos tudás enciklopédikus összegyűjtése és terjesztése mellett. A TIT másik ősének a Huszadik Század c. folyóirat 1900-as elindulása után 1901-ben létrejött, a polgári radikalizmus irányába elkötelezett Társadalomtudományi Társaság tekinthető, amelynek a tevékenységéhez – budapesti szabadegyetem-alapításán túl – elsőként kapcsolódik a vidéki ismeretterjesztés, társadalomtudományi és –ismereti előadások tartása és előadók képzése, az első világháború szociális hatásaival való egyidejű foglalkozás, a tudás terjesztésének elitista gyakorlatával való szakítás. Ahogy a Magyar Természettudományi Társulat felívelő történetét megakasztotta az 1848/49-es forradalom és szabadságharc és annak következményei, úgy a 19-20. század különböző történelmi eseményeinek hatása és az évszázad különböző politikai rendszereinek ismeretterjesztési és tudománypolitikája is elválaszthatatlan a TIT történetének előzményeitől és múlt rendszerbeli történetétől.[4]

A TIT és előzményei történetéről néhány forrásfeldolgozó kötet alapján tájékozódhatunk.[5] Ami hiányzik, az a TIT égisze alatt rendezett képzőművészeti vonatkozású események alapos összegyűjtése – így rajzolódhatnának ki azok a pontok, ahol a tömegszervezet „szelep-intézménnyé válása” tetten érhető. A TIT tevékenységét ugyanis alapvetően a tudományos-ismeretterjesztő előadás-forma határozta meg. Egyrészt az ideológiai céloknak leginkább megfelelő ismeretterjesztő formaként fogták fel, másrészt – az elérhető beszámolók alapján – főként infrastrukturális hiányosságok is fenntartották a népművelés útjainak ezen módját. Szabó Júlia írásából, ami a TIT Művészeti Szakosztálynak a Magyar Tudományos Akadémia Művészettörténeti Kutatócsoportjával közösen 1975-ben rendezett Műleírás és műértelmezés címet viselő ankétján[6] hangzott el, a TIT-előadások szemléltetési lehetőségeiről is tájékozódhatunk, a dia használatba vételéről és a szokásos TIT-előadás felépítéséről, menetéről. A Társulat tevékenységét a rendszerváltásig legnagyobb részben kiszervezett előadások, téeszakadémiák, szabadegyetemek, köztük a legfontosabb, a József Attila Szabadegyetem, film- és egyéb klubok szervezése, és az írásos ismeretterjesztés előmozdítása jellemezte (folyóiratok – köztük az 1958-as alapításától kezdve kulcsfontosságú társadalomtudományi lap, a Valóság, vagy számos természettudományi lap mellett a Világosság – szerkesztése, és könyvkiadás). Az országos elnökség és a tudományágak szerint felállított választmányok alá tartozó, a budapesti és megyei szervezeteket alkotó szakosztályok és azok elnöksége (és szervező titkárai) alakították ki azt a programot és előadás-kínálatot, amelyből az érintett közösség választhatott. A sokféle helyi kezdeményezés között a fiatalok és értelmiségiek körében kiemelkedő jelentőségre tett szert az (soproni előzmények után) 1954-ben Budapesten induló József Attila Szabadegyetem, majd további városokban (Debrecenben, Pécsett és Szegeden) is beindult az iskolán túli művelődésnek ez a formája, nem ritkán egyes tudástartalmak egyedüli elsajátítási lehetőségeként. 1962/63 után ebben a rendszerben kapott helyet a nagy keresettségnek örvendő nyelvoktatás.

A budapesti művészeti ismeretterjesztés területére szűkítve a témát elmondható, hogy a budapesti Művészeti Szakosztály elnöksége és választmányi munkatársai széles körben elismert szakembereket vonultattak fel, akiknek tevékenysége biztosította, hogy a magas színvonalú klasszikus művészeti ismeretterjesztés mellett periférikusabban kezelt, de aktuális témák is jelen lehettek.

A rendelkezésre álló információk alapján elmondható, hogy különböző helyszínekre szervezett TIT-előadások és sorozatok között alkalmanként „tűrt” kategóriába tartozó, illetve rétegérdeklődésre számon tartó témák is szerepeltek, az előadások periférikus helyzetben lévő, de a hivatásos közeg által elismert előadóknak szakmai megnyilvánulási lehetőséget nyújtottak. A TIT-előadások között, csak néhány példa felsorolásával, így emlékezhetünk meg az egyébként is kulcsfontosságú Ganz-MÁVAG Művelődési Központban tartott eseményekről, mint a Hajas Tibor, Najmányi László, Molnár Gergely filmelőadásairól, rocktörténeti ismertetőiről, Erdély Miklós pedagógiai tevékenységének fórumairól.

A TIT budapesti szervezetének még egy fontos tevékenysége volt: székháza és központi klubja, a Kossuth Klub programjainak szervezése. A Klub 1955-ben jött létre az egykori Hadik-palotában, a főváros első számú értelmiségi klubjaként. A TIT fennhatósága alatt évtizedeken keresztül adott otthont a különféle kulturális eseményeknek, ankétoknak, vitáknak és találkozóknak. Az ott rendezett összes esemény nagy gyűjtőmunkával való rekonstrukciója még várat magára, elkészítése különösen fontos lenne. A megnyitás utáni időszakban a klub együttműködött a DISZ-szel – a kor egyetlen ifjúsági szervezetével –, és az együttműködés eredményeként helyszínt biztosított a Petőfi Kör találkozóinak, amelyek az 1956. október 23-án indult eseményekhez vezető úton kulcsfontosságúak.

A Kossuth Klub 1956 után is helyet adott a „tűrt” kategóriába tartozó értelmiségieknek is, de működését a nagyon sokszínű alkotó értelmiség jelenlétének, platformjainak biztosítása határozta meg. Az Irodalmi Szakosztály szervezésében, hagyományteremtő módon működött a hatvanas években a Felolvasó Színpad, amely a nyugati irodalom megismertetését segítette a Nagyvilág c. folyóirattal együttműködve. A különféle irodalmi irányzatok bemutatása maradt a tevékenység egyik alapja a későbbiekben is, az Újhold folyóirathoz tartozó alkotók bemutatásától a népi írókig. A szerzői estek, vitaestek sorában különösen jelentős helyet foglalt el a határon túli és nyugati emigráns magyar irodalom bemutatása és az ezzel kapcsolatos viták szervezése, köztük a folyóirat-bemutatók. Fontos kiemelni, hogy a Magyar Műhely, Béládi Miklós szervezésében, a Kossuth Klubban kapott először hazai bemutatkozási lehetőséget (majd 1989-ben itt mutatták be a lap első hazai számát). Itt rendeztek bemutatókat a Vigíliának is, egyéb, nem budapesti irodalmi-művészeti lapok mellett, mint a Tiszatáj, az Életünk, a Jelenkor. 1980. november 5-én Allan Ginsberg és Peter Orlovsky – a PEN Klub jóvoltából létrejött - első budapesti látogatásuk alkalmából a klubban rendeztek költői estet.

A klub profilját a programok jellegét tekintve leginkább rokon helyszínhez, a Fiatal Művészek Klubjához képest szélesebb közönségigények kielégítésére való törekvés alakította, amely mégis megőrizte szubkulturális jellegét.[7] A budapesti TIT szerkesztésében jelent meg a Budapesti Műsorkalauz, amelyből a napilapok híradásaival együtt a nagyközönség tájékozódhatott a Kossuth Klub rendezvényeiről, de az általános tájékoztatási forma mégis a stencilezett meghívó maradt egészen a nyolcvanas évek második feléig.

A Kossuth Klubban a kifejezetten képzőművészeti programok egy része a fellelhető dokumentumok alapján a képzőművészeti szakmai közéletre való reflektálás jegyében szerveződött - különösen a nyolcvanas években, bár korábbról említhető az idézett Műleírás és műértelmezés-ankét, amelynek előadásai meg is jelentek.[8]

Az épületet övező, rendszerváltást követő ingatlanviták és problémák 2011-ben oldódtak meg végleg, így a hagyományokat folytatva, a klub épületében ma a TIT Kossuth Klub Egyesület működik.

3.

A TIT Stúdió Egyesület a természettudományos ismeretterjesztés szakmai és módszertani központjaként, valamint tudománybarát klubok, körök centrumaként jött létre 1969-ben, Öveges József professzor kezdeményezésére, az 1950-ben államosított és alaposan átalakított modernista épületében, amit 1966-ban adtak át a TIT kezelésébe.

Mezei Ottó 1991-ben az Ars Hungarica hasábjain írt[9] az általa 1971-ben itt rendezett kiállításról, egyúttal szélesebb körben, a hetvenes évek első felében rendezett kiállítások között helyezve el azt. Bár Mezei kiállításszervezői főművének a Szegeden 1983-ban rendezett Új művészetért tekinthető, az 1971-es kiállítás jelentőségét egyértelművé teszi a résztvevő művészek életrajzaiban előkelő helyet betöltő jelenléte, valamint státusza a legfontosabb, „progresszív” művészeti kiállítások között. Annak ellenére, hogy – ahogy Mezei 1991-ben írja – a kiállításnak, vélhetően felsőbb utasításra, nem volt sajtóvisszhangja és a meghívón kívül egyéb nyomtatott anyaga, katalógusa.[10] Természetesen kevésbé az Egyesület periférikus képzőművészeti jelenségek iránt való nyitottságát bizonyítja ez a megállapítás, sokkal inkább az Egyesület profiljával (tudományos és ismeretterjesztő tevékenység, szemléltetés és kísérletezés) találkozó, a szemiotika által megérintett és a hatvanas évek egyik központi problémájára, a forma klasszikus felfogásának felbomlására[11] adott érzékeny reakciót tükröző[12] „kurátori koncepcióról” lehet szó, egyúttal a ”tűrt” vagy a hivatalos művészek és művészeti jelenségek bemutatási lehetőségeinek kereséséről.

Előbbi vélekedést erősíti meg az MTA BTK Művészettörténeti Intézetének Adattárában őrzött gépirat, kiállítási koncepció.[13] Ebből egyrészt kiderül, hogy a kiállítást sorozatnyitónak szánta a szervező, és a TIT profiljának megfelelően, kapcsolódó előadás szervezését is rögzítette a tervben (1972. január 4-én koncepcióját ismertette is a sorozatnyitónak tervezett kiállítás kísérőprogramjaként szervezett – a meghívó szerint filmvetítéssel egybekötött – beszélgetésen), a következő kiállítás „az építőművészet és a zene kapcsolatában vetné fel az anyag és forma összefüggéseit.” A képzőművészet és a természet jelenségeit vizsgáló tudomány közötti kapcsolatok feltárására vállalkozó kísérleti tárlat képzőművészeti alkotásai „mögött kiindulásként – közvetlenül vagy közvetve – az anyag különböző szintű elemi megnyilvánulásai, szerveződési formái állnak (…) A kiállítás (…) nem tudományos illusztratív anyagot óhajt nyújtani, csupán azt szemlélteti, hogy különböző művészek koncepciózusan összeválogatott alkotásai formatípus-sort adnak ki, az egyes szerveződési formák felhasználásával, egyszerűbb vagy összetettebb variálásával. (…) A sor – az anyagi megjelenés vetületét tekintve – az un. 'szilárd' formákkal kezdődik, az idő-faktor bekapcsolásával a 'dinamikus' és 'növekvő' formákkal folytatódik (beleértve az 'ágas rendszert' is) majd az 'energia formákkal' zárul.” A szöveg szerint a kiállítás ezt a folyamatot kívánja bemutatni a művek segítségével, René Huyghe Mezei által 1979-ben recenzált, frissen megjelent Formes et forces: de l'atome a Rembrandt (Formák és erők – Az atomtól Rembrandtig)[14] c. művének gondolatmenete alapján. A „kurátor” ugyanakkor tanulságos gondolatmenettel indokolja a kísérleti műfajok szerepeltetését, amikor a kiállítást megtöltő művekről szól,[15] és azok létjogosultságáról ír: „Ez a műfaji változatosság egyben arra is utal, hogy a mű és az ember kapcsolata a szokványostól eltérő módon is értelmezhető. A mű lehet sík felület vagy háromdimenziós plasztika, esetleg plasztikusan megmunkált felület, de adott esetben a környezet is számításba veendő, nemcsak mint tér, hanem mint fényviszonylatok teremtője…”

A kiállítás az 1968-ban és 1969-ben rendezett, zárt csoport-jelleget nélkülöző Iparterv-kiállítások (és az azokat megelőző Zugló Kör tevékenysége az 1960-as évek elejétől), valamint a hozzájuk kapcsolódó, Sinkovits Péter által szervezett kiállítások a Központi Fizikai Kutatóintézet klubjában, továbbá a Csáji Attila által szervezett kiállítások,[16] a Csiky Tibor által koncipiált pécsi, hivatalos múzeumi környezetben rendezett „avantgárd” bemutató, a Mozgás’70 és az első balatonboglári „kísérleti” év eseményei után rendezett nagy, csoportos kiállítások közé illeszkedik.

A leírás alapján tézisszerű, körülhatárolható, bár az alkotók szemléletének sokféleségét megőrző koncepciója alapján kissé ki is válik közülük. Az 1970-es kiállításokhoz hasonlóan a kiállítók között egyaránt szerepeltek Szürenonos és rajta, esetenként a művészképzés hivatalos intézményrendszerén kívül álló alkotók, valamint a második világháború előtti avantgárdból induló, de a korszakban mellőzött, fiatalokkal rendszerint kiállító idősebb művészek is. A kiállítás „így kapcsolódott be egy olyan, nagyjából másfél évtizednyi kifutású művészeti folyamatba, amely nemcsak a művészet általánosan elfogadott stiláris és műfaji kereteit feszítette szét, hanem magáét a szokványos értelemben vett művészetét is, miközben néhány művész, anyagait, eszközeit megválogató alkotó – ideológiai, politikai kötöttségekkel, hatósági tilalmakkal dacolva s azokon felülemelkedve – egzisztenciális élet- és léthelyzetek vizuális, plasztikai, sőt a teret a szó szoros értelmében átható közvetítésére is vállalkozott.”[17]

A tárlatot Major Máté nyitotta meg, aki ebben az esetben is a tekintélyes háttér-támogató szerepét vállalta, hasonlóan egyéb „alternatív”, és támadásoknak kitett kezdeményezésekhez.

A kiállítás lehetséges rekonstruálását, ahogy a „hosszú hatvanas évek” egyéb jelentős művészeti eseményéét is, érdemes lenne elvégezni, hogy egyértelműen kirajzolódhasson a helye a hatvanas évek végén és a hetvenes évek első felében rendezett jelentős és nagy méretű csoportkiállítások között.

 


1 Jelen rövid írás a Teleport Galéria Tértágítás c. kiállítására írt szöveg átalakított változata. Köszönet a Magyar Művelődési Intézet könyvtárának, a TIT Stúdió Egyesületnek, az MTA BTK Művészettörténeti Intézete Adattárának, a Teleport Galériának, az Artpoolnak, a Kossuth Klub munkatársainak, Fogarasi Ágnesnek és Beke Lászlónak a segítségükért.

2 1971. december 12 - 1972. január 7. Résztvevők: Attalai Gábor, Bak Imre, Baranyay András, Csáji Attila, Csiky Tibor, Csutoros Sándor, Fajó János, Fekete Béla, Galántai György, Gulyás Gyula, Gyarmathy Tihamér, Haris László, Hencze Tamás, Ilyés István, Keserü Ilona, Kígyós Sándor, Korniss Dezső, Lossonczy Tamás, Molnár V. József, Nádler István, Papp Oszkár, Parrag Emil, Pauer Gyula, Orvos András, Szemadám György, Tót Endre, Veszelszky Béla. Forrás: http://www.artpool.hu/kontextus/eset/e711220.html

3 Tértágítás, 2015. június 19 - július 10. Kurátorok: Don Tamás, Gadó Flóra, Istvánkó Bea. Arculat: Bozzai Dániel. Kiállító művészek: Alpern Bernadett, Erményi Mátyás, Kamondi Gabriella, Laci&Balázs, Leitner Levente, Pálinkás Bence György, Rudas Klára, Seemann Adrienn, Szimán György, Szemző Zsófi. Kutatás: Balázs Kata, Bódi Lóránt

4 A második világháború utáni koalíciós időszakban a társulati szervezeti működést a különböző 20. századi rezsimek számára mégis konszenzust jelentő iskolán túli népművelés megvalósítása határozta meg, például a Társulat ebben az időszakban nagy sikerrel folytatta a Szabad Föld Téli Esték-előadásokat. Ebben a periódusban többek között Szent-Györgyi Albert volt a Természettudományi Társulat meghatározó és tudománypolitikát alakító, az MTA tudományág-demokratizálását sürgető személyisége, az ő előadásával indult újra a Társulat munkája 1945. április 21-én. Kulin György tevékenységének köszönhetően az Uránia Csillagvizsgáló létrejötte is erre az időszakra tehető (ezt követve, évtizedeken át tartó előkészítése után épült és nyílt meg a Planetárium a hetvenes években). 1946-ban indult el az évtizedekig rendkívül népszerű, rekord eladási példányt produkáló Élet és Tudomány c. folyóirat is. Az MDP térnyerése után a közvetle, előadói jelenléten keresztül megvalósuló ismeretterjesztés elsősorban mennyiségi kérdéssé vált az 1950-es évek elejére, a pártirányítás pedig, különösen a TTIT létrehozása után, mindenekelőtt az agitációs propaganda és az ideológiai nevelés legfőbb, és az értelmiségi réteg bevonását lehetővé tevő eszközeként tekintett az országjáró előadók tevékenységére, amit intenzív előadóképzéssel is igyekezett előmozdítani. A Társulat működésének hátterében, különösen 1956-ig, egy ezzel összefüggő ellentmondás állt, amelyet a vezetőségben gyakran pártonkívüli vagy többé-kevésbé nyílt ellenzéki hangok által képviselt: alapvetően a tudományos objektivitást, a mennyiséggel szemben minőségi növekedést emlegető akaratot, a sok nézőpontot képviselő értelmiség „népfrontosan” összefogó szemléletét állította szembe az ismeretterjesztés ideológiai vonatkozásainak hangsúlyozásával. A Társulaton belül jelentkező problémák és változások e kérdés kezelési lehetőségeinek történetével függenek össze, ismerve a Társulat speciális helyét a népművelés-közművelődés intézményei között. 1956 után új helyzet teremtődött. Ekkor indult el a TTIT kiadója, a Gondolat, és jelentős átszervezések voltak társulatszerte, szigorúbb módszertani alapokra helyezve a népművelés ügyét – ennek eredménye lett a TIT elnevezésre való rövidítés is, amely egyúttal szemléletbeli változást is mutat a specifikus tudományterületek megnevezésének elhagyásával, szélesítve a tevékenységi kört, bevonva a Társulatot a meghatározó művelődéspolitikai irányelvek kialakításába. A hatvanas-hetvenes években a szervezés és módszertan állt a tevékenység homlokterében, amelyben a televíziózás új ismeretterjesztési lehetőségeinek kihívása is szerepelt.

5 Dr. Vígh Károly szerkesztésében jelent meg A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat története 1841-2001 címmel, illetve Z. Karvalics László: Egy értelmiségi tömegszervezet hétköznapjaiból. A TIT születése és első évei 1953-1964 című könyve, amelyek közül az első az előzményekkel és a módszertannal egyaránt foglalkozó tanulmányokból, a második kötet pedig a Társulat korai időszakával foglalkozik mélységeiben.

6 Műleírás és műértelmezés: a TIT Budapesti Szervezetének Művészeti Szakosztálya és az MTA Művészettörténeti Kutató Csoportja által rendezett ankét előadásai: Kossuth Klub, 1975. március 17. Budapest, TIT, 1976

7 Beszélgetés a TIT Irodalmi valamint Művészeti Szakosztályának egykori titkárával, Fogarasi Ágnessel, aki a TIT érintett szakosztályainak munkájában szervezőként való aktivitásával járult hozzá a programpolitikához. Az ő kezdeményezésére került Beke László a TIT-hez 1975-ben munkatársként, majd tanácsadóként vett részt a Művészeti Szakosztály munkájában, és a hetvenes évek közepétől a koncepció kialakításában közreműködött.

8 A Művészeti Szakosztály Új törekvések, új műfajok címmel rendezvénysorozatot szervezett 1984 elején a Kossuth Klubban. Így került sor az Új hullám - új szemlélet a művészetben c. kerekasztal-beszélgetésre, valamint a rendezvénysorozat néhány, még mindig nóvumnak számító performance megrendezésére is lehetőséget adott. (Révész László és Böröcz András: A dinnyeárus fiúk szerelme, 1984. február 6. Közreműködött: Roskó Bea, Roskó Gábor, Enyedi Ildikó. Konferanszié: Kornai András. Zongora: Lukács Judit. http://www.artpool.hu/kontextus/eset/e840206.html Erdély Miklós: Demokratikus festmény, 1984. március 5. http://www.artpool.hu/Erdely/Demokratikus.html El Kazovszkij: Dzsan-panoptikum XXI. avagy Arkheszilaosz álma III., 1984. május 7. http://elkazovszkij.hu/munkai/panoptikum/ Szirtes János: Gyorsúszás, 1984. április 2. Zenei munkatárs: Szemző Tibor. Közreműködött: Szombathy Csilla. https://www.youtube.com/watch?v=gb0FBuxxVQUA Kossuth Klub mellett a program keretében a Művészeti Szakosztály Pauer Gyula Pszeudo c. előadását 1985. május 22-én a Budapest Kiállítóteremben rendezte.) A szakosztály itt rendezte az Ernst Múzeum Frissen festve c. kiállításához kapcsolódó beszélgetést 1984. október 8-án. A Kossuth Klub lett a Bódy Gábor és Vera által életre hívott INFERMENTAL videófolyóirat körül egyre határozottabb körvonalakkal jelentkező videóművészet egyik legfontosabb bemutatkozó helye a nyolcvanas évek közepén. A Kossuth Klubban Videó és művészet szabadegyetemi kurzus működött, itt volt a Balázs Béla Stúdióval együttműködve, 1984. május 10-én a Beke László és Forgács Péter által szerkesztett harmadik szám magyarországi bemutatója, hasonlóan az észak-rajna-vesztfáliai különkiadás bemutatójához 1985. május 23-án. A TIT a Műcsarnokkal közösen az INFERMENTAL V. számát 1986. augusztus 29-én mutatta be. A Bódy Gábor által kezdeményezett Párhuzamos vetítések című, nyolc különböző ország részvételével rendezett vetítés-sorozatnak is a klub biztosított helyet 1986. szeptember 26-27-én. (Forrás: http://www.c3.hu/collection/videomuveszet/198286.html valamint az Artpool archívum Kossuth Klub-dokumentumai.) A Kossuth Klub biztosított helyszínt a beszélgetést mint alkotói és befogadói formát középpontba állító Gyorskultúra-sorozatnak 1984 és 1988 között, Sugár János, Sebeő Talán Gerlóczy Ferenc és Litván Gábor részvételével (Az optimizmus mint a radikalizmus terméke, 1984. november 26; Korszerűtlenség és lustaság, 1984. november 30; A kapanyél mint a kultúra szimbóluma, 1985. május 27; Túlsétálni a célon, 1985. május 29; Fekete és piros hetes, 1986. március 11; Név és cím, 1986. március 14; A betű és az ornamens között, 1987. március 10; Hibátlan fáradtság, 1987. március 17; A paródia szüzessége, 1988. november 22; A memória mint slágerlista, 1988. december 1.) A Szakosztály Erdély Miklós művészetéről szóló két napos rendezvényt tartott 1988. október 14/15-én: filmjeit a Kossuth moziban vetítették, másnap „munkaelőadásokra” került sor (előadók: Körner Éva, Beke László, Peternák Miklós) a Kossuth Klubban. Felolvasóestre 1991. november 1-én került sor Erdély műveiből. 1989-től az egyre szabadabbá váló közéletben egymást érték a programok: Sugár János és Peternák Miklós szervezésében folyt az Alternatív Filmiskola, Márai hazatér címmel irodalmi estet rendeztek Márai halálát követően, valamint találkozót a magyar könyvkiadásról a szomszédos országokban. Április 1-jén a Hejettes Szomlyazók szervezésében a Lódz Kaliska Élő adás c. akciójával és filmjeinek vetítésével szerepelt a Kossuth Klubban (bevezette: Peternák Miklós). A formálódó politikai erők alakulásában is része volt a Kossuth Klubnak. 1990-ben, a Szabadelvű Esték keretében, február 2 és 16 között itt volt látható a Földalatti Művészet az Aczélkorban c. kiállítás. 1993-ban itt tartotta bemutatóját az induló Balkon c. folyóirat. De mindez már más történeti korszakhoz tartozik, amelynek áttekintése a sürgető, a TIT által szervezett és rendezett események rekonstruálását célzó nagyobb szabású kutatás részét kell, hogy képezze. Ehhez elengedhetetlen a TIT Stúdió Egyesület és a TIT archívumának megismerése és további interjúk készítése a szervezőkkel és résztvevőkkel.

9 Mezei Ottó: A Szürenon és kisugárzása, Ars Hungarica 1991/1. 65-83. Újraközölve: Mezei Ottó: Magyar, európai, modern. Válogatott írások, vál. és szerk. Andrási Gábor-Pataki Gábor, Argumentum Kiadó, MTA BTK MI 2013. 261-278.

10 A kiállítás egyik résztvevőjétől, Galántai Györgytől származó, Artpoolban őrzött diák tanúskodnak a rendezés mozzanatairól. Megjegyzendő, hogy Mezei részletes beszámolója az 1970-es R-kiállításról sem jelenhetett meg, kéziratban maradt.

11 Meg kell említeni a már idézett Műleírás és műértelmezés-ankét során elmondott előadását is, amelynek témáját a forma kérdésének és a műértelmezés lehetőségeivel való összefüggéseinek szenteli a szerző. Eszerint a – Francastel alapján kifejtett - „kreatív gondolkodási séma” elengedhetetlen a művek értelmezéséhez, különösen a modern művészet tekintetében, valamint ez tart távol az akademikus forma-értelmezés félrevezető gyakorlatának alkalmazásától is. Az élő és élettelen a fenti kiállítási koncepcióban is kiemelt formai típusáról és Kállai bioromantika-elméletének beleszólásáról a forma kérdésébe lásd továbbá Mezei Ottó: Orosz Gellért festészete, Körmendi Galéria, Budapest, 1999. Megjegyzendő, hogy Mezei Ottó a Népművelési Intézet munkatársaként a tudomány és a képzőművészet kapcsolatát vizsgáló két könyvet (szöveggyűjteményt) is szerkesztett: A tér a festészetben, 1979; A tér a képzőművészetben, 1987

12 Mezei Ottó: Utóhang a Szürenon és kisugárzása című tanulmányhoz 1997-ből visszanézve, Mezei Ottó: Magyar, európai, modern. Válogatott írások, vál. és szerk. Andrási Gábor-Pataki Gábor, Argumentum Kiadó, MTA BTK MI 2013. 278-280.

13 Mezei Ottó-hagyaték, MTA BTK Művészettörténeti Intézet, MKI-C-I-214/XIII. irattartó.

14 Mezei Ottó: Formák és erők – Az atomtól Rembrandtig (René Huyghe: Formes et forces: de l'atome a Rembrandt, Paris, 1971), Művészet, 1979/3. 36-39.

15 „a műfaji változatosság […] a rendezés egyik alapvető célja, a festményeket és plasztikákat, illetve konstrukciókat vászon felhasználásával készült reliefek, fotók, szeriográfiák, zománctáblák, alkalmasint kollázsok egészítenék ki.”

16 Progresszív törekvésű (fiatal) festők és szobrászok kiállítása, József Attila Művelődési Ház, 1969; a Mezei érdeklődése és tevékenysége szempontjából kiemelkedő, csoportjelleget határozottabban mutató Szürenon, Kassák Lajos Művelődési Ház, 1969; lengyelországi magyar kiállítások; az Ipartervet és a Szürenont összekötő R-kiállítás, BME R-épülete, 1970. Lásd továbbá Greskovics Eszter: Az „R”-kiállítás, 1970, ELTE BTK művészettörténet szak, szakdolgozat, 2012.

17 ld. 9. jegyzet

2016. január 15.
PRINT