Godot Kortárs Művészeti Intézet 2020-2025 – pályázati felhívás

határidődeadline: 2019. szeptember 15.

Pályázati felhívás kurátorok, művészeti csoportosulások és művészek számára kiállítás megvalósítására a Godot Kortárs Művészeti Intézet 1000 m2-es kiállító terében 2020 -2025 között.

A Godot Galéria 2019 –ben ünnepeli fennállásának 20 éves jubileumát. Ebből az alkalomból nyitja a Godot Kortárs Művészeti Intézetet (Godot Institute of Contemporary Art) 1000m2-es kiállító területével. A maga nemében egyedül álló magán kezdeményezés célja, hogy kihasználva függetlenségének előnyeit, szabad áramlást engedjen a művészet alkotó erejének, a szabad gondolatok megfogalmazásának és az őszinte művészi megvalósításnak.

Pályázat részletes leírása

A Godot I.C.A. progresszív, hiánypótló, a kortárs képzőművészet világát színesítő, a nagyközönség számára is vonzó, nagyszabású kiállítás tervezetek beérkezését várja.

A kiírt pályázat célja, hogy lehetőséget teremtsen tehetséges kurátorok, művészeti csoportosulások számára, akiknek valamilyen okból eddig nem volt lehetőségük megvalósítani megfogalmazott elképzeléseiket.

A beérkező pályaművek közül a Godot Galéria szakmai zsűrije kiválasztja a legjobbakat, amelyeknek megvalósításában partnerként működik együtt a nyertesekkel.

A megvalósításban a Godot Kortárs Művészeti Intézet biztosítja a pályázatban feltüntetett anyagi keretet, azon felül a szervezeti, működési hátteret és a marketing költségeket.

A pályázat kiírója: Godot Galéria – Godot Nonprofit Kft.

A pályázat beadási határideje: 2019. szeptember 15. 12.00 óra

(A pályázatokat a kiírás napjától, 2019. március 26-tól be lehet küldeni)

A pályázók köre: kurátorok, művészeti csoportosulások, művészek

A megvalósítás ideje: 2020-2025 között (pályatervtől függően, személyes egyeztetés alapján)

Helyszín: Godot Kortárs Művészeti Intézet (Godot I.C.A.)

cím: Budapest, 1036 Fényes Adolf utca 21.

Pályázati kategóriák

A pályázatra 4 kategóriában lehet jelentkezni a projekt megvalósításához szükséges tervezett költségvetés mértékétől függően. Egy kategóriában több nyertes is kaphat lehetőséget. Egy pályázó több kategóriában is jelentkezhet.

1. kategória : A kiállítás tervezett költsége 500.000.-Ft.

2. kategória: A kiállítás tervezett költsége 1.000.000.- Ft.

3. kategória: A kiállítás tervezett költsége 3.000.000.- Ft.

4. kategória: A kiállítás tervezett költsége 5.000.000.- Ft

A pályázat beadási módja: pdf / word 30 Mb, jpg 10 Mb formátumban, az alábbi adatokkal

1. Pályázó neve

2. Mely költségvetési kategóriában pályázik

3. Pályázó szakmai életrajza

4. A kiállításon bemutatandó alkotó (k) rövid szakmai életrajza

5. A projekt szakmai koncepciója 3000-5000 karakternyi terjedelemben

6. A projekt látványtervének váza: link

7. a projekt költségvetési terve:

– Kiállítás kivitelezésének teljes költsége (installáció, szakmai anyagok, műszaki, technikai eszközök, új mű esetén előállítási költségek)

– Szállítási és a kapcsolódó biztosítás díja

– útiköltségek (építés és bontás idejére a kiállító és a szakmai/műszaki stáb részére)

– A kurátor és a kiállító művész tiszteletdíja

– előre nem látható költségek fedezésére biztosított keretösszeg (a költségek 5%-a)

– A Godot I.C.A. működtetésének költségeit (közüzemi díjak, teremőrzés, hatósági engedélyek stb.), valamint a kapcsolódó marketinges kommunikáció költségeit nem kell tervezni, kivéve, ha az – a projekt speciális volta miatt- eltér a szokásostól

8. A megvalósítás ütemezését. / 2020-25 között reálisan mikorra tervezhető a projekt megvalósítása, mennyi idő kell az előkészületekre, milyen hosszú az építési időszak/

A zsűri a beérkezett pályázatok áttekintése után zártkörű prezentációra hívhatja be a pályázót.

A benyújtott személyi adatokat GDPR szabályainak megfelelően kezeljük.

A pályázati anyagokat a emailcímre várjuk. A tárgyban tüntesse fel: Godot I.C.A. kurátori pályázat 2019

Tájékoztató adatok

https://www.gica.hu/

Bővebb információ:

A felmerülő kérdésekre a címen lehet érdeklődni.

Jó pályázást kívánunk!