Testkép

határidődeadline: 2019. október 11.

A Budapest FotóFesztivál 2020-as programjába TESTKÉP címmel nyílt pályázatot hirdet kortárs hazai alkotók számára.

Testkép

A történeti korok, a közízlés, a közmorál mellett sok tényező alakította és alakítja az emberi testhez való viszonyunkat. A képzőművészetben korszakokon ível át és máig tart a test és testiség témájával foglalkozó alkotások históriája. Az egészséges és fiatal test a humán és univerzális szépség és harmónia szimbóluma lett. Nem csoda, hogy a fotográfiában is szinte azonnal megjelent a mezítelen test, a testiség különféle mozzanatait, vonatkozásait értelmező, elemző, prezentáló művek sora. A test reprezentációja – és minden, ami hozzá kapcsolódik – a mai napig érzékeny terület, a nemi és társadalmi szerepek, identitás- vagy morálváltozás mind tetten érhetők az alkotók témához való viszonyulásában.

A pályázatra olyan műveket várunk, amelyek nemcsak újraértelmezik, kitágítják a műfaji határokat, de igyekeznek érvényes válaszokat adni a testiség sokféle kortárs vonatkozására is.

A kiírók az eredeti ötleteket, a különleges megformálást és a friss műveket részesítik előnyben. Egyedi képeket, illetve a kiírásnak megfelelő sorozatokat egyaránt elfogadnak. Előnyben részesítik a máshol még be nem mutatott, friss műveket, illetve az elmúlt három évben született fotográfiákat.
A beküldött pályaművekből a fesztivál kurátorai, Somosi Rita és Szarka Klára választják ki a Budapest Fotó Fesztivál kiemelt eseményeként 2020. áprilisában a Kiscelli Múzeumban nyíló kiállításon szereplő képeket.

Pályázati feltételek:
* A kortárs vizuális művészet területén tevékenykedő alkotók pályázatát várjuk életkortól és nemzetiségtől függetlenül.
* A hagyományos fotográfiai munkák mellett, fotó installációkkal, digitális média és videó projektekkel is lehet jelentkezni.
* A pályázó vállalja, hogy az általa digitálisan beadott pályázat alapján a műtárgyat az általa leírt eredeti koncepció és installáció szerint kiállításra kész módon készíti el.
* Beadható alkotónként maximum 5 egyéni kép, és vagy 1, maximum 10 képből álló sorozat
Fotográfiák beadási paramétere:
* A munkákat/képeket rövid szöveges bemutatóval és az alkotó rövid, szakmai önéletrajzával, névvel ellátott PDF-ben (maximum 10 MB) az alábbi E-mail címre küldjék:

Pályázati munkák beérkezésének határideje: 2019. október 11. 24:00 óra.