Felhívás ötletpályázat benyújtására a Nemzeti összetartozás emlékmű elkészítésére vonatkozóan

határidődeadline: 2020. május 22.

A pályázat kiírója:

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából a MANK Nonprofit Kft. (a továbbiakban Kiíró).

A pályázat tárgya és művészi tartalma:

A Kiíró kétfordulós, jeligés ötletpályázatot hirdet olyan kortárs, esztétikailag és tartalmában igényes köztéri emlékmű létrehozására, amely módot ad a nemzeti összetartozás centenáriumára való méltó megemlékezésre.

Az emlékmű megvalósítása lehetőséget teremt, hogy az alkotók a képzőművészet eszközeivel fogalmazzák meg a nemzeti összetartozást. Bár a trianoni békediktátum a magyar történelem egyik legnagyobb csapása, a magyarság azonban száz év és két diktatúra alatt is megőrizte vezető szerepét a Kárpát-medencében. Az elmúlt száz év nyolc részre vágott történelme nem az eltűnésről szólt, hanem a nemzeti élni akarásról és a nemzeti összetartozásról, ahogyan az Alaptörvény a legmagasabb szinten rögzíti a nemzeti összetartozás értékét.

Az emlékmű egyaránt lehet a trianoni békediktátum, mint a Magyarországot megcsonkító és szétszabdaló történelmi esemény allegorikus ábrázolása és kapcsolódhat a magyarság nemzettudatának szimbólumvilágához, a történelmi Magyarország attribútumaihoz.

Az emlékmű a jelen kor befogadója számára érvényes narratíva segítségével megfogalmazott figuratív vagy allegorikus elemet, illetve elemeket is megjeleníthető térbeli kompozíció, ahol a művészeti mondanivalónak a magyar nemzet egységének, erős nemzettudatának és fennmaradni akarásának üzenetét kell hordoznia.

Az emlékmű műfaja: térplasztika, építmény. Anyaga: márvány, üveg, bronz, nemesacél, kő vagy más tartós anyag. A mű felületén, nem zavaró helyen röviden megfogalmazott felirat helyezendő el a mű eszmei mondanivalójáról. Fel lehet tüntetni az alkotó nevét, a készítés évszámát anélkül, hogy ez zavarná az eszmei tartalmat kifejező rövid feliratot.

Pályázók köre:

A pályázaton referenciával rendelkező, munkájukat hivatásszerűen végző képzőművészek és iparművészek indulhatnak. Építészmérnök, vagy építőművész közreműködése a Szt. György téri helyszín esetében kötelező, egyéb helyszínen javasolt.

Az emlékmű lehetséges helyszíne:

Budapest I. kerülete (Szent György tér, Vérmező) vagy olyan vidéki helyszín, ahol a művészeti mondanivaló topográfiai, történelmi kontextusba is helyezhető.

A Budapest I. kerületi Szent György téri helyszín esetében figyelemmel kell lenni a tér tervezett rekonstrukciós fejlesztésére, melynek során visszaépítésre kerül a tér délnyugati térfala, valamint a volt honvédelmi minisztérium épülettömbje. A leendő emlékműnél fontos szempont a könnyű megközelíthetőség, környezete alkalmas kell, hogy legyen hagyományteremtés céljából nagyobb létszámú megemlékezésekre, közösségi részvételre lehetőséget adó programokra.

Az emlékmű elkészítésének feltételei:

Az emlékmű legyen méltó a mondanivalóhoz, üzenete legyen könnyen felismerhető, azonosítható és azonosulásra alkalmas.
Az emlékmű volumene igazodjon a helyszín adottságaihoz.
Az emlékmű anyaghasználatában és szerkezetében feleljen meg a kültéri elhelyezés kívánalmainak és jogszabályi előírásainak.

A pályázati dokumentáció elemei:

1. forduló

A pályamű, amelynek részét képezi:

jól értelmezhető, műszaki ábrázolással készített tervdokumentáció és művészi vázlat több nézetből; az emlékmű elhelyezésére szolgáló helyszínrajz és utcakép, a javasolt kertészeti, terepalakítási beavatkozások ábrázolásával.
a környezetbe illesztett térbeli látványterv (számítógépes modell), amelynek költségét a Pályázónak kell vállalnia;
az emlékmű leírása, amelyik tartalmazza:
a művészi koncepció ismertetését
az emlékmű műszaki leírását
a kivitelezés menetét

(max. 10.000 karakter terjedelemben)

a személyi és dologi költségeket (az anyagköltséget, a szükséges hatósági eljárások, a kivitelezés és az elhelyezés költségeit) tételesen feltüntető költségterv, amelynek tartalmaznia kell:
szoborállításhoz vagy az emlékmű elhelyezéséhez szükséges tervek és engedélyek beszerzésének költségét,
a szobor alapzatának elkészítését/ az emlékmű elkészítését (anyagköltség, munkadíj),
a környezetrendezést,
az emlékmű elkészítésénél esetlegesen igénybe vett munkatársak (szakértők) díjazását,
a pályázó tiszteletdíját.

(a továbbiakban együttesen: „pályamű”), valamint

a Pályázó neve és elérhetősége (cím, telefonszám, e-mail cím) egy külön zárt borítékban a pályamű mellett elhelyezve; A borítékon tüntessék fel a jelige mellett a „Személyes adatok” feliratot
a pályázati felhívás mellékletét képező – kitöltött és aláírt – nyilatkozat egy eredeti példánya a pályamű melletti zárt borítékban elhelyezve. A borítékon tüntessék fel a jelige mellett a „Nyilatkozat” feliratot

(a továbbiakban a pályaművel együttesen: „pályázati dokumentáció”)

2. forduló

A pályáztatás második szakaszában a szakmai zsűri véleménye szerint a Kiíró a tervdokumentációk alapján alkalmasnak ítélt pályaművekről elkészített, életnagyságú figuráig 1:5 méretarányú, életnagyság fölött 1:10 méretarányú modelleket kér be, amelyeket a pályáztatás első szakaszában benyújtott pályaművel kiegészítve ismételten szakmai zsűri elé bocsát. A szakmai zsűri véleményéről és javaslatáról tájékoztatja a Kiírót, aki meghozza döntését a leendő emlékmű felállításával kapcsolatban, és amelyről írásban értesíti a pályázókat.

A modellek elkészítéséért a felkért művészek bruttó 250.000.- Ft díjban részesülnek. A felkért építészmérnök, vagy építőművész közreműködők, akik a 2. forduló során közreműködnek, bruttó 200.000.- Ft díjat kapnak.

A jelentkezés (a pályázati dokumentáció benyújtása) a pályázat első fordulójára:

A Pályázó a pályázati dokumentációja benyújtásával elfogadja a pályázati felhívásban foglalt feltételeket.

A pályázat jeligés, amelynek a pályázati dokumentáció minden elemén és a borítékon egyértelműen beazonosítható módon kell szerepelnie.

A pályázati dokumentációt postai úton lehet megküldeni a MANK Nonprofit Kft. postai címére (2000 Szentendre, Bogdányi u. 51.) A feladóvevényen a jelige szerepeljen feladóként.

A Pályázónak a pályázati kiírás mellékletét képező nyilatkozat aláírásával kell igazolnia, hogy:

a pályázati felhívás tartalmát megismerte, megértette, elfogadta és azt magára nézve kötelezőnek tekinti;
a pályázatra önkéntesen és saját maga jelentkezett, a személyes adatait szintén önkéntesen adta meg, és hozzájárul azok felhasználásához, kizárólag a pályázati eljárás megvalósításához szükséges mértékben a pályázati eljárás befejezéséig;
a pályaműve saját személyes kreativitása eredménye, kizárólag a Pályázó alkotása, és mások szerzői- és személyiségi jogait nem sérti;
a pályaműve elkészítése során nem használta fel harmadik személy(ek) munkáit;
a Kiíró részére felhasználási jogot enged a pályázati felhívásban és a nyilatkozatban rögzített mértékben.

A borítékon, illetve a küldeményen az alábbiakat kell feltüntetni:

Pályázó jeligéje (dobozon és a boríték bal felső sarkában),
Postacím feltüntetése: MANK Nonprofit Kft. (2000 Szentendre, Bogdányi u. 51.)

A pályázati dokumentáció postára adásának határideje: 2020. május 22. 24:00

Szellemi alkotásokhoz fűződő jogok:

A Pályázó a pályázati felhívás mellékletét képező nyilatkozat aláírásával hozzájárul ahhoz, hogy – abban az esetben is, ha a pályázatot nem nyeri meg – a pályaműve részét képező terv, a mű modellje, a mű rövid leírása felhasználhatóak a pályázattal kapcsolatos eseményeken és a médiában, a pályázatot népszerűsítő tájékoztatási és promóciós célból. Ennek formája többek között lehet nyomtatásban megjelenő dokumentum – mint például szórólap –, illetve kiállításon, sajtótájékoztatón, weboldalakon, videón, vagy televízióban történő bemutatás. A pályamű kereskedelmi céllal nem használható fel.
A Pályázó a pályázati felhívás mellékletét képező nyilatkozat aláírásával, visszavonhatatlanul hozzájárul ahhoz, hogy amennyiben ő lesz a pályázat nyertese, úgy az általa készített pályaműhöz fűződő vagyoni jogait kizárólagosan, területi és időbeli korlátozás nélkül az Emberi Erőforrások Minisztériumára átruházza.
A nyertes Pályázó a pályaművéhez, mint szerzői műhöz fűződő vagyoni jogait – a pályázaton elnyerhető pénzdíjat és a modell elkészítésében közreműködők díjazását leszámítva – térítésmentesen és ellenszolgáltatás nélkül adja át.
A felhasználási jog engedélyezése nem érinti a Pályázó pályaművéhez, mint műalkotáshoz kapcsolódó személyhez fűződő jogait.
A pályázati díj kifizetésére az eredményhirdetést követő 8 munkanapon belül kerül sor.
A pályázat nyertese a pályázat tartalmáról, a készülő emlékmű jellegéről a nyilvánosságot előzetesen nem tájékoztathatja. A pályamű dokumentációjának publikálása a kész emlékmű felavatása előtt tilos.

A pályázat elbírálásának menete, eredményhirdetés:

A pályázat kétfordulós, amelynek első fordulójára a beküldési határidőn belül beérkezett pályaműveket 2020. június 4. napjáig a MANK Nonprofit Kft. által összehívott szakértő bíráló bizottság bírálja el. A bíráló bizottság munkáját felkért szakértők segíthetik, akik szavazásra nem jogosult tagként vesznek részt a bírálóbizottság munkájának előkészítésében, szakértői véleményt adnak a bíráló bizottság tagjai számára.

Az első forduló elbírálása után megtörténik a 2. fordulóba jutott pályaműveket benyújtó művészek kiértesítése, egyben felkérése modell elkészítésére. A pályázat 2. fordulójára beérkezett műveket a szakértői bíráló bizottság véleményezi.

A pályázaton résztvevők közül az első három díjazásban részesül:

I. helyezett: bruttó 600.000 Ft

II. helyezett: bruttó 500.000 Ft

III. helyezett: bruttó 400.000 Ft

Az eredményről a Pályázókat a Kiíró e-mailben értesíti 2020. szeptember 15. napjáig.

A pályázati dokumentáció beküldését követően a Pályázót hiánypótlásra kérheti fel a Kiíró. A Kiíró kizárhatja azt a Pályázót, akinek a pályázati dokumentációja a hiánypótlást követően sem felel meg bármilyen, a pályázati felhívás VI. és VII. pontjában rögzített formai vagy tartalmi követelménynek.

A pályázat eredménytelenné nyilvánításának jogát a Kiíró fenntartja. A pályázati eljárás során hozott döntés ellen jogorvoslatnak nincs helye.

A pályaművek elbírálási szempontjai:

a Pályázó által tervezett emlékmű művészi színvonala;
az emlékmű kivitelezhetősége;
költségvetés megalapozottsága;
előnyben részesülnek azok az alkotások, amelyek legjobban kifejezik és a szemlélő számára átadják a felhívásban megfogalmazott, az évfordulóhoz méltó üzenetet, és ezt szoborszerűen megfogalmazva nemzeti jelképrendszerbe foglalják.

A Nyilatkozat innen letölthető:
https://alkotomuveszet.hu/wp-content/uploads/2020/03/Nyilatkozat_Nemzeti-%C3%96sszetartoz%C3%A1s-Eml%C3%A9km%C5%B1.pdf