exindex
szabad kéz | archívum | az exindex szerzői

Bódy Bori

Két nem között egy igen
Transzmutációs gyakorlatok

 

Mostanában mindenki a nagyközönség és a grand art kapcsolatának intenzifikálásáról beszél. A Műcsarnok - vérszemet kapva a szomszéd sikerén - feladja eredeti küldetéséhez való hűségét s négy évszázad francia festészetét mutatja be. A Kogart Ház a londoni főiskola évvégi kipakolását mintául véve karácsonyi művészeti vásárt rendez. A Ludwig Múzeum Budapest - Kortárs Művészeti Múzeum a Művészetek Palotájába való költözés előtt új píáros munkatársat vesz fel.

A nagyobb kiállítóhelyek bevételnövelő akcióival párhuzamosan a kis helyek az ajándékgazdaság részeként ingyen szolgáltatnak. Cserébe csak a kontextusban való eligazodás otthonosságát kérik. Jó példa erre a Lumen Galéria, mely a Kuplungban nyílt nemrég.

Maga a Kuplung egykori autószerelőcsarnokban található, tágas szubkulturális tér. Meghatározott időre jött létre, biológiai metaforával élve kilenc hónapra plusz-mínusz egy-két hét. Itt telel a Ráckert úri közönsége.

A hatalmas csarnokban tompított fények, asztalok, székek, bárpult, zene. Ez utóbbi komponens változatosságáért Széll Tamás vállal garanciát. A galériát a Lumen Fotóművészeti Alapítvány aktivistái működtetik. A két kis szobából álló kiállító-terep a jobb felső sarokban helyezkedik el. Üvegfallal van szeparálva, s híven a nevéhez itt a legerősebb a fény az egész térben.

Most éppen Koronczi Endre kiállítása látható a dupla fénykockában. A művész saját testét aktivizálja médiumként és egy kép erejéig nővé változik. Északi legendát kanyarít köpönyegként a válla köré, kettős szerepben tűnik fel, dialógust folytat önmagával.

A férfi-figura a szemünkbe néz, bízz bennem, szuggerálja. Női mása a bal alsó sarokra fókuszál, mint aki elszólta magát. Olyan emblematikus, suttogja mellettem valaki. Én hiányolom a szembenézést, a kétoldali támaszt, mindazonáltal igazat adok az előttem szólónak.

A nemek közötti átjárhatóság kérdése napirenden van az ajándékgazdaság más budapesti fiókintézményében is. A Vízivárosi Galériában Koroknai Zsolt ugyancsak saját testével operálva hajt végre transzmutációt.

Ennek az átváltozásnak azonban egészen más hangoltsága van. Sturcz János ihletett interpretációja szerint itt a művész fényrúzs segítségével pásztázza az angyali üdvözlet alapvetően feminin terét. Megszemélyesít, megtisztít. "Nem az fertőzteti meg ami szájon bemegy."

A galéria terébe történő alászállást Erdélyi Gábor szelíden pontos képei övezik. E gyöngyként csillogó morzsák megtisztítják a szemünk, Koroknai vállalja a szájat, ketten együtt a kiállítás címe szerint pedig a fülünket tisztítják meg.

Tiszta tekintettel és szájjal, fülemre húzott sapkával járkálva a szállingózó hóesésben azt sem tudom eldönteni, fiú vagyok-e vagy lány. Kibúvóképpen megállapítom, hogy a művészetnek jót tesz az intim környezet.

Ha fiú lennék, Woody Allen arckifejezését ölteném magamra, ha lány lennék, akkor Bárdos Deák Ágiét és növelném a tétet. A háború alapvetően zajos, maszkulin terében a katona spermasejtként hatol a győzelem felé, miközben kicsik a túlélési esélyei. Innen nézve a háború bele van kódolva az élet rendjébe. Ma béke van, holnap háború, az ember szíve mégse szomorú. Rózsikám, Józsikám, Julikám, Brigikém, Pistikém, Katikám, ilyen az élet.

2005. február 1.
PRINT
exindex 2000-2008
C3 Kulturális és Kommunikációs Központ Alapítvány