Magyarországon kortárs magyar művészeti gyűjteményre van szükség. A Magyar Nemzeti Galéria gyűjti a klasszikus magyar művészetet és a század első felének a modern és avantgárd művészetét. A Ludwig múzeum gyűjt kortárs magyar és nemzetközi anyagot egymással összefüggésben. Nemzetközi anyag (magyar és kortárs) kismértékben a Szépművészeti Múzeumban is megjelenik. Ami hiányzik, az az 1945 utáni magyar művészet folyamatos elbeszélése és reprezentációja. Az Európai Iskolától a mindenkori jelenig – amíg újabb korszakok majd megvonnak egy felső időhatárt.
Bár az 1980-as évet én markáns korszakhatárnak látom ( a neo-avantgárd vége, posztmodern kezdete) amit mi magunk is világosan megjelöltünk a Tendenciák sorozattal és az Iparterv 68-80 kiállítással, nem látom indokoltnak, hogy egy Kortárs Művészeti Múzeum csak addig, vagy csak attól kezdve gyűjtsön. Belső határokat jól érzékeltethet a rendezés, úgy gondolom, hogy most éppen egy nagyobb korszak folyamatban-látása volna a feladat.
Ez a korszak a mindenkori pénzügyi lehetőségekhez képest jól reprezentált ugyan Székesfehérvárott, Pécsett, és még néhány kisebb múzeumban, de Budapesten nincs reprezentatív otthona, és még nagyon sok mű vásárolható meg magángyűjtőktől és művészektől. Az irodalomközpontú magyar kultúra nem is ismeri saját művészeti értékeit. Egy gyűjtemény, amely a (még itthon elérhető) legkiválóbb művekkel, megfelelő építészeti környezetben tudja megjeleníteni az utolsó évtizedek művészeti dinamikáját, rendkívüli fontosságú volna. Néhány külföldön élő művésztől is érdemes volna korai munkákat megvásárolni .
Külföldi anyag bemutatása, s így a magyar gyűjteményi anyag kontextualizálása valószínűleg időszakos kiállításokkal érhető el a legjobban. Kortárs nemzetközi anyag gyűjtése rendkívüli anyagi forrásokat igényelne.
Művészeti ágak és műfajok alapján már régen nem érdemes és nem lehet szelektálni. Minden és bármely anyag, médium, technika, amivel olyan művet hoztak létre, amit már kiállításon bemutattak, gyűjtendő.
|
|
