Egy új múzeum létrehozásáról ábrándozva célszerű differenciálni elgondolásainkat. El kell különítenünk ugyanis koncepcióinkban a „vágy” és a „szükség” fogalmait, mert az alapítás(szellemi) körülményeiben ez sorsdöntő lehet. Nem mindegy ugyanis, hogy egy szakma múzeumról alkotott teóriáit szeretnénk materializálni, vagy pedig egy adott kulturális konstellációra keressük a megfelelő intézményt. Engedjétek meg, hogy beszélt nyelvi fordulattal érzékeltessem a különbséget a két említett fogalom között: „Vágyom egy pulóverre, de nadrágra van szükségem”. Ez esetünkben csak azt jelenti, el kell válasszuk az ideát a realitástól. Hogy egy új múzeum koncepciójának kialakításakor melyik lehet vezérfonál, átgondolandó kérdés. Essék először szó a vágyról, azután pedig a szükségről tehát.
„Vágy”-unk egy olyan XXI. századi létesítmény, amely kereteiben a kortárs képző-, és médiaművészet bemutatása oktatási funkciókkal is kiegészül, azaz nemcsak a szemléltetést, de a látókör szélesítését, a mai művészetre való nyitottság sugallását is céljaként fogalmazza meg. E tekintetben partnere lehet az ide kapcsolódó egyetemeknek és főiskoláknak, hogy a vizuális kultúra jelenének dinamikus közvetítője legyen. Ez esetben a kiállítási anyag a gyűjteményre alapozottan és más eredetű művekkel kiegészülő, állandóan változó egység, amely bemutatásának célja nem önmaga, hanem az ismeretadás és a „kontextus” láttatása.
Itt a kollekció és az intézményi feladatkör dinamikus egységet alkot. Magyar modern művészeti múzeumról beszélünk, annak láttatása ez esetben kiegészül olyan rendezvényekkel, archívumokkal, amelyek a film, video, design, stb. oldaláról árnyalják a korszakot. E modell esetében a gyűjtemény időbeli határának megvonása, hogy XX. századi vagy második világháború utáni művekről beszélünk, olyan kérdés, amely csak részlegesen befolyásolja az alapkoncepciót.
Ezzel szemben a „szükség” alapú megközelítés egészen más szempontrendszerre épül. Abból indul ki, hogy a jelenlegi hazai múzeumi struktúrában milyen "rés" mutatkozik, mi az ami hiány, ami nem mutatható meg mondjuk egy hazánkba látogató külföldi érdeklődőnek, illetve egy magyar művészettörténésznek. Erről az oldalról közelítve számtalan intézményi érdek ütközik a gyűjtemények birtokosai és bemutatói között. Ezeket pusztán az elméleti játék érdekében félretéve elmondhatjuk, hogy a hazai struktúrában valóban "szükség" mutatkozik egy olyan felület iránt, ahol az 1945 utáni magyar képzőművészet fejlődése és értékei bemutathatók. Intézményi konszenzus esetében egy állandó kiállítás körvonalai sejlenek fel bennünk ez esetben, amely az elmúlt 50 év irányzatait és kvalitásait szemlélteti mondjuk 1995-ig, amely azonban nem más mint művészettörténeti összegzés, az interpretáció kibővítése nélkül.
Javaslom tehát, hogy döntsük el, a "vágy" vagy a "szükség" szerint folytassuk a vitát, mert ez termékenyen terelgetheti elképzeléseinket. Én mindenesetre a "vágy"-ra szavazok.
|
|
