A magyar muzeológia és műgyűjtés története legalább a 20.század második felétől kezdve úgy alakult, hogy a magyar művészetet nem nemzetközi kontextusban gyűjtötték és nem is úgy mutatták be. A 2. világháború utáni nagy magyar magángyűjtemények igen kevés kivételtől eltekintve magyar anyagok gyűjteményei voltak. A magyar művészet múzeumi kontextualizálása is a nemzeti profilt rajzolta meg, s nem a nemzetközit. Ebből a szempontból meghatározó döntés volt, hogy az 1950-es évektől kezdve egy nagy magyar múzeum (MNG) kialakítása volt napirenden. Ha akkor a Szépművészeti Múzeum gyűjteményét nem a magyar-nem magyar tengely mentén osztják fel, hanem mondjuk a régi-modern tengelyen, akkor ma könnyebb helyzetben lennénk. S ha arra gondolunk, hogy a létező hazai magángyűjtemények miféle múzeumi gyűjteménynek képezhetik utánpótlását, megintcsak a nemzeti gyűjtőkör vonala rajzolódik tovább. Ezzel a történeti adottsággal nagyon nehéz megbírkózni. S kérdezzük meg: ha ugyanazon az áron elsőrangú Derkovitsot, Vajdát lehet vásárolni, nem beszélve kiváló magyar kortársaink műveiről, melyik múzeumigazgató döntene úgy, hogy inkább Andy Warhol, Karel Appel, Dalí és mások szitanyomataira költi a gyűjteménygyarapításra szánt összeget? Igazat kell adnom Forgács Évának, aki szerint a nemzetközi kontextualizálás időszaki kiállításokkal érhető el legeredményesebben.
|
|
Re: Vajda-kép vagy Warhol-nyomat? 
