|
Az üzenet küldője: |
Bakos Katalin |
|
E-mail: |
|
|
Dátum: |
2002 március 29 14:57:24 [Péntek] |
|
Téma: |
Műfaji sokrétűség |
Egy új múzeumnak, különösen, ha annak "modern művészeti múzeum" a neve, a vizuális kultúra minél szélesebb körét fel kéne ölelnie, nem fenntartva az akadémizmus idején keletkezett műfaji hierarchiát, hanem azon túllépve. Hiszen a képzőművészeti múzeum nemcsak festészeti gyűjteményből áll - ezt az evidenciát nem is említeném, ha nem merült volna fel ilyen jellegű, leszűkítő leválasztás a Nemzeti Galéria gyűjteményéből -, hanem az ugyanazokat a korszakokat, tendenciákat, nemegyszer ugyanazokat az életműveket reprezentáló szobrászati és grafikai kollekciókból is, sőt szerves részét képezik a művészeket és a művészeti élet döntő eseményeit megörökítő fotók, filmek, videófelvételek, írások - melyek adattári anyagként többnyire ma is bekerülnek a múzeumokba. Minél inkább közeledünk a mához, annál inkább megnő a fotó, a fotó- és nyomtatott dokumentáció, a film és a videó szerepe a művészeti gyűjteményen belül is. A 20. századi vizuális kultúra elválaszthatatlan része a tervezőgrafika, azaz a könyv- és reklámművészet. Sok magyar festő pályájában játszott fontos szerepet a plakát vagy az illusztráció. Az igényesen megformált művészeti folyóiratok bekötetlen példányainak, amelyek nemcsak dokumentumok, hanem műtárgyak is, kiállításra készen kell állnia. Ugyanilyen fontos az ars poetica-t formába öntő kiállítási plakátok szerepe is. Hasonlóképpen egyes művészeti korszakokban, és sok életműben szoros kapcsolat volt építészet és festészet/grafika között, színház, bábszínház, rajzfilm és festészet/grafika között, ennek - a megfelelő szakgyűjtemények mellett - képzőművészeti gyűjteményekben is le kell csapódnia.
Hogy a kívánatos műfaji sokrétűség - mely csírájában megvan például a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményeiben és segédgyűjteményeiben (funkcionális rajzok, plakát, illusztráció a grafikai gyűjteményben, hang- és videofelvételek az adattárban) - programszerűen megvalósuljon, ennek az elvnek megfelelő tervszerű gyűjtésre, korszerű raktározási és nyilvántartási technikákra és valóban a 21. századnak megfelelő kiállítási installációra és szemléltető eszközökre lenne szükség. Az e téren jelentkező hiányosságokat és megoldatlan problémákat jól látják a múzeumi munkatársak mindenütt, néha a hatékony és korszerű működés elementáris feltételei hiányoznak. Azt hiszem, mindannyian elsősorban a saját intézményünket szeretnénk fejleszteni, s mindenhol vannak jó ötletek, fiatal tehetségek. Jó lenne, ha az új múzeum alapításának oka nem a már meglévő gyűjteményekben jelentkezett "rések" kitöltése lenne, hanem új szellemi műhely és közművelődési forma létrehozása. Ez ne történjen a régi intézmények rovására. Legyen meg a módja a régi intézményeknek maguknak gondoskodnia a "rések" kitöltéséről. A Minisztérium feladatát - az újat teremtés mellett - a meglévő szellemi kapacitás kibontakoztatásának elősegítésében látnám.
Újonnan létesülő intézményként egy tiszta lappal induló, 21. századi múzeumot tudok csak elképzelni. Ez példamutatóan felvállalhatná azt, amit a közgyűjtemények a mai intézményi struktúrában nem mindig tudnak teljesíteni: gyűjthetné a kortárs formatervezés és a grafikai tervezés (ebbe beleértve a TV-grafikától a plakáton át a komputergrafikáig minden ide tartozó, eddig azonban a művészettörténetírás és a napi kritika által is mellőzött műfajt) esetenként az építészet, belsőépítészet, látványtervezés, a fotóművészet és a kísérleti film alkotásait is, melyek igen erőteljes kölcsönhatásban vannak, sokszor szétbogozhatatlanul, a képzőművészettel (ide sorolódik a festészet, szobrászat, grafika mellett a komputer-print, térberendezés, performance, video, óriásplakát-projektek stb.). Ez nem jelenti azt, hogy a régi gyűjteményeknek ne lenne maguknak is behoznivalója a műfaji sokrétűség terén a saját gyűjtőkörükben (például 20. századi formatervezés, tervezőgrafika, reklámfotó az Iparművészeti Múzeumban).
|
|
|
|
|
