1. Megváltoztatja-e a művek befogadását, értelmezését és kritikai megközelítését a tematika komplexitása, társadalmilag kényes mivolta?

Természetesen befolyásolja, és igen összetett módon. Részben emiatt is megkerülhetetlen számos kérdés már a kiállítási koncepció kialakításakor. Hogyan és milyen társadalmi elvárásoknak kíván megfelelni, ehhez kapcsolódóan milyen vizuális mintákat, idézeteket és formákat választ, valamint ebből következően mi a viszonya a (kortárs) művészeten keresztüli lefordíthatóság / megjeleníthetőség kérdéseihez? Mennyire követi a holokauszt-reprezentáció kurrens diskurzusait és milyen álláspontot alakít ki a (kortárs) művészeti megjelenítés gyakorlatát illetően? Milyen szerepet szán a művészeti kommunikációnak?

A műcsarnoki kiállítás egy többszörös vákuumban született. Magyarországon ebben a pillanatban nincs és gyaníthatóan egyhamar nem is lesz átfogó (a felelősség kérdésében is állást foglaló) történeti kiállítás a holokausztról. Csupán viták, vitatott és vitatható megjelenítési kísérletek vannak még a létező szakintézményekben (Zsidó Múzeum, Holokauszt Dokumentációs Központ stb.) is. Ugyanakkor sem a nemzetközi kortárs képzőművészet, sem a hazai kontextus nem referenciaértékű.

2. Hogyan illeszkedik a holokauszt reprezentációja a kurátor-hívószó-művészi reakció produktív gépezetébe?

A holokauszt képzőművészeti reprezentációja meglehetősen összetett, elég csak két olyan különböző megközelítésre gondolni, mint a New York-i Jewish Museum Mirroring Evil című kiállítása vagy a Witness and Legacy című utazó kiállítás: http://sunsite.utk.edu/witness/
Kulcskérdések a kiállítással kapcsolatban: milyen identitást választ és milyen kontextusban muködik? Mi az értelmezési mezeje és mekkora a mozgástere?

3. Mennyiben tartja érvényesnek a téma megjelenítését a kiállításon bemutatott művek által?

Egyfelől érvényes, mert az összetákoltság, a szellemi és vizuális zűrzavar pontosan leképezi a holokauszt reprezentációval kapcsolatosan uralkodó állapotokat. Ugyanakkor mindez a végiggondolatlanság, valamint a kortárs nemzetközi diskurzusok (az elmélet csakúgy mint a kiállítási és kurátori gyakorlat) tökéletes ignorálása megkérdőjelezi szakmai érvényességét. Ezeken túl a kiállításnak számos támadható felülete van kezdve a következetesnek induló, ám rögtön a legelején megtorpanó és érvényét vesztő kiállítási struktúrával, folytatva a művészek és munkák kiválasztásával (nagyon sok gyenge és néhány kifejezetten ízléstelen munka) és vitatható szempontjaival, az installációk elrendezésével – és sajnos számos munka esetében a bántóan fusi kivitelezéssel. Kevés szellemi energiát és érzelmeket koncentráló sűrűsödési pontról beszélhetünk. Hiába a hívószó, nem sikerült muködőképes láncot létrehozni a különböző műfajú kortárs és történeti művek, illetve dokumentációs anyagok együttállásából.

4. Miként hat vissza a holokauszthoz fűződő viszonyunkra, ahogyan azt a kiállítás a tolerancia-intolerancia szélesebb kontextusában mutatja be?

„A magyar történelem egyik legfontosabb sajátosságának Bibó azt tekinti, hogy kényszerpályákon bukdácsol, mégpedig azért, mert soha nem tudja földolgozni, ami vele történt. És a földolgozás helyét egy hisztérikus viszonyulás váltja fel. Saját és közösségi létünk problémáival szemben egy hisztérikus viszonyulás alakul ki. Ennek számos dimenziója van, amit aztán kidolgoz A közép-kelet európai kisállamok nyomorúságától a Zsidókérdésig, az Eltorzult magyar alkatig és lehetne még sorolni. Írásainak, gondolatai megfogalmazásának fő szempontja mindig az, hogy „csak kívül lenni ezen a hisztérián!” (Weiss J.)

Weiss János, Tillmann J. A. és Fehérvári Tamás: Kívül lenni a hisztérián. Beszélgetés Bibó Istvánról – Forgács Péter Bibó Breviárium című filmje kapcsán
http://www.c3.hu/~tillmann/beszelgetesek/bibo_besz.html

Páldi Lívia