1. Megváltoztatja-e a művek befogadását, értelmezését és kritikai megközelítését a tematika komplexitása, társadalmilag kényes mivolta?

A kérdés „megváltozatja” szavát nem tartom jónak. Eloször is, mihez képest volna egy olyan értelmezése, ami a „tematika komplexitása” nélkül jönne létre? A téma inkább még nyilvánvalóbbá teszi, hogy az értelmezést, befogadást, kritikai megközelítést mindig is sok szempont és összetevő befolyásolja, vagyis megkérdőjeleződik az ún. „autonóm” művészet. Annyi a különbség, hogy a holokauszt esetében mindez sokkal nyilvánvalóbb. A kényes szót sem tartom jónak. Nem kellene készpénznek venni, hogy kényes, inkább az a kérdés, miért gondoljuk kényesnek. A holokauszt ábrázolásával kapcsolatban kialakult egy etikett. Természetes, hogy az áldozatok, hozzátartozók, érintettek érzelmeit tiszteletben kell tartani, viszont nem feltétlenül ők azok, akik a művészet működésérol a legtöbbet tudják. Nem biztos, hogy a tapintat jó művekhez vezet. (A témában nagyon jó interjút készített András Edit Boris Lurie-val. Műértő, 2002. május. 22. old.)

2. Hogyan illeszkedik a holokauszt reprezentációja a kurátor-hívószó-művészi reakció produktív gépezetébe?

Hol jól, hol rosszul, épp úgy, mint más kiállítások, hívószavak esetében. Arra vonatkozna a kérdés, hogy lehet-e „megrendelésre” erre a témára reagálni? Vannak, akik a felkérés kapcsán elgondolkoztak és csináltak egy ugyancsak elgondolkodtató művet, többnyire egyébként mindenki azt csinálta, amit egyébként is, csak ebben a kontextusban gondolkodott. Ezzel nincs semmi baj. A felkérés inspiráció is lehet. Csak a romantikus, 19 századi művészet bűvöletében gondolhatja a művész, hogy műtermi magányában ül, és akkor csinál majd valamit, ha csupán belülről, önmagából meríti az inspirációt

3. Mennyiben tartja érvényesnek a téma megjelenítését a kiállításon bemutatott művek által?

Ez az „érvényes” azt jelenti, hogy jó? Mond-e valamit? Van amelyik igen, van amelyik nem. Számomra meglepően sok olyan munka van a kiállításon, ami érzékenyen nyúl a témához, vagyis nem banalizál, nem is tálalja készen azt, mit kell gondolnunk.

4. Miként hat vissza a holokauszthoz fűződő viszonyunkra, ahogyan azt a kiállítás a tolerancia-intolerancia szélesebb kontextusában mutatja be?

A holokauszt fogalmát erősen kitágította a kiállítás, beletettek mindent, ami belefér, vagyis rádöbbentik az embereket, hogy valamilyen szempontból mindenki (lehet) kisebbség, vagyis mindenki lehet érintett, mindenkit érhet atrocitás. Az a benyomásom, hogy ma itthon így lehet beszélni erről. Így lehet esetleg valamilyen változást hozni a holokauszthoz fuződő viszonyunkba. A dolog másik oldala az, hogy ennek következtében egy kicsit „zsidótlanítja” a holokausztot.

Turai Hedvig