Ferenczy-díj

határidődeadline: 2022. augusztus 20.

Pályázat hazai képzőművészek számára

A Ferenczy Múzeumi Centrum, mint a hazai művészeti színtér egyik meghatározó intézménye, az idén életre kelt egy maradandó, művészetpártoló programot. Ennek eredményeként 2022-ben megalapítja a Ferenczy-díjat, melyet kétévente ítél oda pályájuk elején járó és már befutott képzőművészek számára.
A pályázatra 18. életévét betöltött, magyar állampolgársággal rendelkező kortárs művészek jelentkezhetnek.

A pályázók köre:
A díj első évében olyan, 35 év feletti képzőművészek pályázatát várjuk, akik a hazai képzőművészetben jól ismert alkotók. A díj célja, hogy ezek a művészek lehetőséget apjanak új munkák létrehozására és további szakmai kapcsolatok építésére.
A 35 év alatti képzőművészek számára alapított díj 2023-ban kerül kiírásra.

A díj értéke: 3.500.000 Ft

A beérkezett pályaművekből a múzeum szakmai csapata előválogatást végez, melyből neves hazai és nemzetközi tagokból álló ötfős szakmai zsűri választja ki a nyertes pályaműveket.
A finalisták alkotásaiból kiállítás nyílik a Ferenczy Múzeumi Centrumban. A díj összegének kifizetéséről külön írásos megállapodás készül.

A pályázaton való részvételhez regisztráció szükséges a  e-mail címen, a pályázó teljes nevével és elérhetőségeivel, a tárgyban REGISZTRÁCIÓ megjelöléssel.
A regisztrálás végső határideje 2021. augusztus 20. éjfél.

A pályázat ütemezése:
2022. május 25. – a pályázat meghirdetése
2022. augusztus 20. – regisztráció
2022. augusztus 31-ig pályaművek beérkezése elektronikus formában
2022. szeptember 15-ig előzsűrizés és a pályaművek továbbítása a zsűri számára
2022. szeptember 30-ig finalisták kihirdetése
2022. október 14-ig finalista pályamunkák beérkezése
2022. november 4-től finalista pályamunkák kiállításának megnyitása
2022. december 1-jén a nyertesek kihirdetése díjátadó rendezvény keretén belül

Pályázat anyaga:
1. Szakmai önéletrajz (.pdf formátumban)
2. Portfólió a bemutatott művek adataival, legalább négy, legfeljebb hat alkotásnak a reprodukcióját (cím, év, technika, méret, egyéb információk), melyet a pályázó a díjátadó kiállításra történő beválogatása esetén bemutatásra szán.
3. Koncepció: max. 5000 karakter
4. Pályázói nyilatkozat (Kérjük, a saját eszközére letöltött másolatban szerkessze, majd a kinyomtatott és aláírt példányt beszkennelve vagy lefotózva csatolja.)
5. Adatkezelési tájékoztató elfogadásáról szóló nyilatkozat (Kérjük, a saját eszközére letöltött másolatban szerkessze, majd a kinyomtatott és aláírt példányt beszkennelve vagy lefotózva csatolja.)

A pályázati anyagot 5 MB-ot meg nem haladó pdf formátumban kell feltölteni a regisztráció után kapott linken keresztül, 2022. augusztus 31-ig.