Pályázat fiatal kurátorok számára

határidődeadline: 2011. augusztus 27.

A Tallinni Magyar Intézet, a cARTc Közhasznú Kulturális Egyesület és a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület közösen pályázatot hirdet fiatal kurátorok számára.
A pályázat tartalma és a pályázók köre:
Kortárs magyar képzőművészeti kiállítás tervezése Észtországba a 2011-2012-es évadra.
A pályázatra 35 évnél fiatalabb kurátorok, művészeti szakemberek valamint művészek pályázhatnak.

Koncepció:
Célkitűzésünk, hogy lehetőséget biztosítsunk fiatal magyar kurátorok és művészeti szakemberek részére nemzetközi színtéren történő kiállítások szervezésére. Így kívánjuk bevonni a szakmai életbe a fiatal kurátorokat, akik ezáltal elkezdhetik munkakapcsolataik kiépítését és egyúttal gyakorlatot is szereznek. A kiállítások a kortárs magyar képzőművészet nemzetközi szinten történő jobb megismertetését célozzák azáltal, hogy azt egyben szélesebb összefüggésbe helyezik. A pályázat elbírálásánál ezért előnyt élvez, ha a magyar művészek mellett észt alkotók is szerepelnek a koncepcióban. A koncepció lehet egyéni vagy csoportos kiállítás.
A kiállítások kidolgozásánál figyelembe kell venni a megvalósíthatósági szempontokat (installálás, szállíthatóság, csak már elkészült művekkel lehet jelentkezni). A koncepciót egy adott helyre kell megtervezni, amit a pályázathoz csatolt kiállítási helyek listájából kell kiválasztani.
A pályázatra jelentkezni a www.cartc.hu oldalon lehet, ahonnan a lehetséges kiállítóhelyek adatai is letölthetők.

A pályázat menete:
A pályázatokat a jelentkezési határidőig várjuk, az azon túl érkezett pályázatokat nem áll módunkban elfogadni. A pályázati anyagokat szakmai zsűri fogja elbírálni. A nyertes pályázatokat levélben értesítjük.
Jelentkezési határidő 2011.08.27. A nyertes pályázókat 2011.09.17.-ig értesítjük.
A nyertes pályamunkák megálmodóit a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesületében rendezett díjátadó gála keretében díjazzuk.
Szakmai zsűri
Deák Erika – Deák Erika Galéria tulajdonosa
Rieder Gábor- főszerkesztő, művészeti író
Siegmund Ákos- elnök, Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület

Formai követelmények:
Az érvényes pályázat benyújtásához a www.cartc.hu oldalon található pályázati adatlap kitöltése és a csatolt dokumentumok e-mailen történő elküldése szükséges. A pályázati anyagokat magyar és angol nyelven várjuk. A pályázati anyagnak tartalmaznia kell az önéletrajzot, koncepciót (legfeljebb 3500 karakterben) és a műtárgyak fotóit. A műtárgyak fotóit a kiállítási koncepcióba kérjük elhelyezni.
A csatolmányok mérete nem haladhatja meg 500 KB-ot. Egy pályázó több kiállítóhelyre is tervezhet kiállítást. A pályázatokat elektronikus úton várjuk az alábbi címre:
Díjak: Egyszeri 30.000 Ft-os díj, valamint utazás, szállás és napi díj a kiállítás idejére.
További kérdés, információ kérhető a címen.