Art unboxed – megbontjuk a rendet 3

Beszélgetés Csontó Lajossal és Pettendi Szabó Péterrel

2020. 02. 05. 17.00
https://www.facebook.com/modemdebrecen

Vicces sztori, Bevésődés, Kis magyar pornográfia, Családi okok miatt, Mindenütt jó,de… Art unboxed – ezúttal a Modem két, rendszeresen visszatérő művészével, akik a művészeti központ 2006-os nyitása óta számos tárlaton és Modem-projektben részt vettek, olykor együtt is.

Csontó Lajos már-már házigazdának számít egyes programjainkon, a művésztelep vezetőjeként éveken át töltötte nálunk a nyarak egy részét, miközben a Modem életében tulajdonképpen a kezdetektől fogva jelen van mint kiállító művész is. Vicces sztorival, „testbeszéddel”, de tervezőgrafikai formavilággal és ellenállással egyaránt szerepelt már a tereinkben.

Pettendi Szabó Péter főként az utóbbi években vált gyakori vendéggé, elsősorban személyes történetekkel és családi okokkal foglalkozó projektjeink részeseként. A Debreceni Nemzetközi Művésztelep tagjaként pedig – Csontó Lajossal együtt – a bevésődés fogalmát járták körül néhány évvel ezelőtt a Modem égisze alatt.

Február 5-én, pénteken 17 órától egy-egy alkotásukat, de főként életüket és munkásságukat próbáljuk meg kicsomagolni némi személyes mondandóval kiegészítve, a szigorúan szakmai témákat is megelőzve.

A beszélgetőpartner ezen a héten ismét Süli-Zakar Szabolcs és Koroknai Edit, a program pedig a Modem facebook oldalán mindenki számára követhető. És ingyenes, de köszönettel vesszük, ha jelképes összegű Modem-jeggyel minél többen támogatják a munkánkat.