2022. május 14. – június 4.
aqb Mines (Budapest XXII. Nagytétényi út 48-50)
Megnyitó: 2022. május 13. péntek 19:00
Megnyitja Schönberger Ádám, kulturális közösségszervező
Tárlatvezetés: 2022. június 1. szerda 19:30
Sajnos Gergely, helyszínelő tárlatvezetése
A huszadik század számos negatív példa mellett követendő mintával is szolgált. Mindkét tekintetben ezeket olyan társadalom egészét érintő sarokpontoknak kell tekinteni, amelynek nem szabad feledésbe merülniük. A művészetnek kiemelt szerepe van a közösségi emlékezet építésében és az események elfelejtésének a meggátolásában. Ugyanis konkrét emlékmeghatározás nélkül beszélnek egy korról, társadalomról és élethelyzetről. Így tehát a zenére, az irodalomra és a képzőművészet minden ágazatára a történelemkönyvekben leírtak bővítéseként, egy megfelelő atmoszféra létrehozásának az eszközeként is tekinthetünk.
Emlék kiegészítésre tesz kísérletet a Negras & Rojas (Noires et Rouges) című spanyol és francia kezdeményezésen alapuló projekt, mely kortárs perspektívába helyezi a harmincas évek spanyol háborús küzdelmeit, valamint az azzal kapcsolatos nemzetközi szolidaritásokat. Kihangsúlyozva az események azon elemeit, amelyek a civil társadalom összefogásához vezettek.
A Fekete és vörös című kiállítás ennek a nemzetközi projektnek a magyarországi állomása, ami arra a kérdésekre keresi a választ, hogy mit jelent a jelenünkben a nemzeteken átívelő civil összefogás, szolidaritás vagy az önkéntes elkötelezettség. Valamint, hogy a történelem problémáira (szélsőséges szemléletek megerősödése, szociális és gazdasági válságok, stb) milyen, a társadalom számára releváns válasszal szolgál a képzőművészet, ha egyáltalán feladatának tartja az erre való reakciót.
A projekt kiindulópontja a társadalmi együttműködés jelentős szerepének a hangsúlyozása, a jelen globális történések összefüggésében még aktuálisabb. Ennélfogva elkerülhetetlen az ukrán háborús helyzetre való reflektálás, mindazonáltal az események közelsége okán, a kiállítás nem óhajt direkten reagálni a háborús állapotra. Csupán szimbolikusan, a történelmi egybeeséseken keresztül teremti meg a kellő párhuzamot és kontextust.
A budapesti tárlat helyszíne az AQB pincerendszerében kialakított tér, amely emblematikus utalásként is felfogható a különböző rendszeren kívüli, alternatív mozgalmakra.
Kiállító művészek: Juan Aizpitarte (ES), Jean-Michel Alberola (FR), Collectif Troptôttroptard (FR),Benczúr Emese (HU), Bozzai Dániel (HU), Andreas M. Fohr (DE), Antonio Gallego (FR), Frédéric Héritier (FR), Kiko Herrero (ES), Antoine Hoffmann (FR), Gabrielle Manglou (FR), Miquel Mont (ES), Francoise Quardon (FR), Pavel Karous (CZ),Kaszás Tamás (HU), Deana Kolencíková (SK), Sasha Kurmaz (UA), Arnaud Labelle-Rojoux (FR), Ko Siu Lan (HK), Lise Lerichomme (FR), Jean-Claude Luttmann (FR), Bernard Marcadé (FR), Roberto Martinez (FR), Louise Moulin (FR), Cynthia Montier (FR) & Abdul-Hadi Yasuev (RU–CE), Papp Sándor Dávid (HU), Patrick Pinon (FR), Punx23 (CZ), Rumi Zsófia (HU), Sugár János (HU), Mathieu Tremblin (FR), Vladimír Turner (CZ), Zakariás István (HU)
Kurátorok: Antonio Gallego (FR), Roberto Martinez (FR), Bernard Marcadé (FR), Mathieu Tremblin (FR) & Le Conseil Artistique du Syndicat Potentiel, Kovács Kristóf (Sajnos Gergely), helyszínelő (HU)